Utólag vontak le az ápolók béréből a Szent János Kórházban

Fotó: MTI/Balogh ZoltáN
Botrányosan alacsony fizetést kaptak a Szent János Kórház Covid-osztályán dolgozók. A túlórapénzt sem kapták meg.

Százezer forintot alig meghaladó összeget kapott munkájáért áprilisi munkájáért egy ápoló, aki a Szent János Kórház Covid-osztályán dolgozik, miközben több mint kétszáz órát dolgozott a koronavírussal fertőzött betegek között, talpig védőfelszerelésben – írja a 24.hu.

Az ápolót azért is döbbentette meg az összeg, mert kollégáihoz hasonlóan számított az ígért 180 százalékos bérre, amit egyelőre nem kaptak meg. A lap úgy tudja, az áprilisi munkáért járó fizetések az osztályon nettó 109 és 150 ezer forint között mozogtak.

A kórház Covid-osztályára több helyről csoportosítottak át ápolókat és orvosokat. Ők áprilisra az alapfizetésüket kapták meg, nem az ígért 180 százalékos bért.

A legrosszabbul azok jártak, akiknek márciusban két hetet karanténban kellett tölteniük – miután az osztályra egy fertőzött beteg került, szinte minden ápolót és orvost két hét karanténra köteleztek, volt, akit otthon, de volt, akit a Kútvölgyi Kórházban különítettek el 14 napra.

Az érintetteknek azt mondták, hogy erre az időszakra 100 százalékos táppénzt kapnak, áprilisban így is kapták meg a fizetésüket, de a májusi utaláskor kiderült, hogy nem 100, csak 60 százalék jár nekik, ezért a kórház a különbözetet levonta.

Ráadásul a pótlékokat és a túlórapénzt sem kapták meg, a kórház azt ígérte a dolgozóknak, hogy ezeket következő havi fizetéssel utalják majd, utólag, ahogy az ígért 180 százalékos fizetést is.

A lapnak a Szent János Kórház a táppénzes különbözet levonását ugyan nem cáfolta, de azt írta, a 100 százalékos táppénzre való jogosultság megállapítása a kórháztól független, arról országosan egységesen az egészségbiztosítási törvény rendelkezik.

Magyar Narancs

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •