Home Vélemény Vajnai Attila: Sörmagyarok

Vajnai Attila: Sörmagyarok

448
0
SHARE

Bayer Zsolt fertőzést kapott. Betegségének tünetei jól ismertek.

Az egyike ezeknek a számára nem teljesen tisztázott nemzeti érzésből fakadó gyűlölet minden és mindenki ellen, aki nem úgy értelmezi a hazaszeretet fogalmát, mint az “Igazi” sörmagyarok.

Aki nem áll ki az általuk hazafiasan szürcsölt szentelt sör gyártója mellett, az máris a hazaárulás gyanújába keveredik. Eközben a hungarista és neonáci jelképek mutációival felvonuló csőcselék az egész világ előtt szégyent hozott hazánkra, amikor a Waffen-SS rémtetteit dicsőítették az úgynevezett “kitörésre” emlékezve. Akkor az ébredező sörmagyarok nem siettek törvényt követelni a közélet szennyezése miatt, de már tisztították ősi, rovásírásos sörnyitóikat az “Igazi” sör védelmére.

És ahogy az influenza alább hagyott – talán szövődményként -, újra fellángolt a gyűlölet. Az eddig stratégiai partnerként működő sörgyár “soros” ellenségként lépett elő, amely a visszataszító profitérdekektől vezetve szennyezi a magyar közéletet a vörös csillaggal.

Nem kellenek drámaírók. Az Élet mindent felülmúl. Egy kormány, melynek működése alatt gyermekek százezrei kényszerülnek ingyen iskolai étkeztetésre – mert otthon nincs mit enni -, azzal foglalkozik, hogy sörharcba kezd.

Igazi büszkeség tölt el, hogy ezek az elvetemült, táborokba gyűlt bitangok személyes ellenségüknek tekintenek, és József Attilával együtt kiálthatom nekik:

Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat!

Vajnai Attila
elnök
Európai Baloldal

Forrás: A mi időnk, 
Vajnai Attila engedélyével