Valamivel több, mint 200 ezer forintos mediánbért villantott a statisztikai hivatal

A bruttó mediánkereset 2020-ban az összes gazdasági ágat átlagolva 320 582 forint volt. 2019-ben még 292 320 forint volt a középérték, az átlagbért ugyanakkor még mindig jelentősen alulmúlja – közölte a KSH.

A bruttó és a nettó átlagkereset közötti 66,5 százalékos arányát alapul véve ez bő 200.000 forintos nettó mediánbért jelenthet a valóságban.

Vagyis a dolgozók fele ennél az összegnél kevesebből, az átlagbér kevesebb mint 80 százalékából él egy hónapban.

Miért jobb a mediánbér?
Az átlagkereset annyit mutat meg, hogy a KSH-hoz összes beérkező kereseti adatnak (legalább 5 főt foglalkoztató vállalatok, költségvetési szervek, nonprofit szervezetek) mennyi az átlaga. Könnyen lehet, hogy valójában nem is létezik az a munkavállaló, akinek akkora lenne a keresete, mint a nemzetgazdasági átlag. Ha ugyanis egy 11 fős cégnél 10 munkavállaló minimálbért keresett 2019-ben (bruttó 149 ezer forint), míg a vezérigazgató havi 2 millió forintot, akkor az átlagkereset 317 ezer forint volt a cégnél. A dolgozók nagy része nem érti, hogyan lehet ilyen magas ez az összeg, hiszen fele ennyi pénzt sem keresnek. A valóságban ilyen nagy torzítások nincsenek, de az átlagbér problémáját jól szemlélteti a fenti példa. Ezzel szemben a mediánbér a hipotetikus cégnél 149 ezre forint lenne (a béreket a legalacsonyabbtól a legmagasabbig sorba rendezve, és végül kiválasztva a középső értéket). A példából is jól látható, hogy az országra jellemző általános bérszínvonalat jobban megragadja a medián, mint az átlag.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •