Megjelent a Munkások Újságának 23-24. lapszáma. Megrendelhető: munkasokujsaga@gmail.com. Személyesen kedden és csütörtökön 10.00 és 15.00 között a Budapest VIII. Bérkocsis u. 41. szám alatt (utcafront Zöld vasajtó) lehet hozzájutni.
A címlapról: VILÁGFORRADALOM?
Törökország, Görögország, Portugália, Brazília, Svédország. Lángoló vörös foltok a térképen. Magyarországon csupán az esti híradók szentelnek néhány képsort az itteni eseményeknek, a hírszerkesztők szerint természetesen nem az a fontos, hogy ki hol lázad kormánya és a kapitalista világrend ellen. Szerintük hírértéke annak van, hogy Mark Zuckerberg pulit simogatott meg egy alföldi tanyán.
Mi persze tudjuk jól, hogy mi a fontos. A hipnotikus álomban tartott magyar közélet zord valósága nem vonja el a figyelmünket arról, hogy észrevegyük a világban zajló forradalmi folyamatokat, elemezzük a történteket és az üzeneteket megpróbáljuk eljuttatni a testileg és lelkileg elnyomott, megnyomorított magyar proletárokhoz.
Ami ma a világban zajlik, természetesen forradalom. Küzdelem az elszegényedés és a kilátástalanság ellen. Küzdelem azok ellen, akik az elmúlt évtizedekben háborút indítottak minden jóléti rendszer, jóléti ellátás ellen, pusztán azért, hogy több ellopható vagyon maradjon az állami kasszákban. A recept oly egyszerű volt. Néhányan összeálltak, pár kétes eredetű milliárdot beletoltak egy-egy politikai kampányba és a kasszához kerülve kiraboltak egy adott országot. Volt a tolvajok között, akiknek több idő jutott és volt, akinek kevesebb. Tony Blair vagy Szarközi néhány évet kapott a választóktól, míg más helyeken, mérsékeltnek hazudott diktatúrákban sok évtizednyi módszeres rablással sikerült padlóra küldeni az adott országot. A politikai kartellek a választási kampányokba pumpált piszkos, azaz vélelmezhetően bűnszövetkezetektől származó pénzekkel, a legjobb reklámszakemberek alkalmazásával, a konkurenciát előbb egy jó kampánnyal, majd törvénymódosítások sorával megsemmisítő módon kerültek hatalomba. Ezt követően pedig elindították a pénzszivattyút. Nem csak a kasszát pakolták ki, hanem a legtöbb helyen értelmetlen beruházásokra hivatkozva eladósították az országokat sok-sok évtizedre előre. Épültek a már szinte párhuzamosan futó autópályák, tudatosan fújták az ingatlanlufit és a persze fű alatt vándoroltak a milliárdok az adóparadicsomokba, tűnt el az országokból a pénz és maradt helyén a temérdek adósság. Igen, szinte mindenhol ez a politikai kartellek öröksége, a csak durva megszorítások árán visszafizethető hitelek sok-sok nullás valósága. Azon politikai kartellek, amelyek talicskán hordták el a vagyont egy adott országból aztán kéjes vigyorral kezdtek bele a neoliberális mantrázásba. Hallgathatjuk agymosásukat, hogy nincs ingyenebéd, meg ne akarjunk állami csöcsön lógni és természetesen fogadjuk el, hogy ha van egyáltalán munkából származó jövedelmünk, akkor abból már az is nagy dolog, ha nem döglünk éhen. És persze azt is el kell fogadni, hogy a munkáltatónk elektronikus ketyeréket tesz a nyakunkba, hogy hollétünkről minden körülmények között információja legyen. Az állam pedig Magyarországon ahelyett, hogy küzdene a kizsákmányolás mind embertelenebb formái ellen, épp ellenkezőleg, megmutatja, hogy lehet ezt a szörnyűséget fokozni is. Gondoljunk csak arra, hogy nálunk már az állami alkalmazott postásokon, akik a magyar politikai kartell lapját kell terjesszék, már nyomkövető van.
A huszadik század legnagyobb vívmánya a fejlett és jól működő jóléti ellátórendszer volt. Ennek köszönhetjük, hogy ma már hétmilliárdnyian vagyunk a földön és sok-sok évvel nőtt szinte mindenhol a várható élettartam. A nagyra nőtt állam azonban túl zsíros falat volt a világban garázdálkodó maffiák számára. Rájöttek, hogy nem kell drogokkal vesződni, sokkal kifizetődőbb választási manipulációkkal megszerezni a hatalmat és jogilag támadhatatlan módon kifosztani az államkincstárakat. A mostani lázadások a világ több pontján azt mutatják, hogy a globális méretű rablás következményei egyre súlyosabbak. Az országokból kitalicskázott pénzek hiányoznak azokból a gazdaságokból, ahol azok megtermelődtek. Nem lett azokból gazdasági fejlesztés, nem lettek munkahelyek. Lett helyette bezárt gyárak sora, munkanélküliség, mélyülő gazdasági és társadalmi nyomor. Akik ma az utcán vannak, szinte mindenhol megfogalmazzák, hogy az adott ország politikusai, a politikai kartellek a felelősek a reménytelenségért. Tunéziában, Egyiptomban már látható, hogy a politikai elit leváltása nem nyújt megoldást semmire. Új politikai kartellek formálódnak, amelyek a maradék húst próbálják lerágni a meghagyott csontokról. Amit Isztambulban még nem tudnak, az Kairóban már tény: a politikai kartelleket a kapitalista rendszer termeli ki. Amíg a kapitalizmust nem törjük meg, az elszabadult gazdasági folyamatokat nem kontrolláljuk, a javak újraelosztását nem veszi a nép saját kezébe, addig a helyzet mindenhol csak rosszabb lesz. Miként nagy eleink mondták már százharminc évvel ezelőtt: szocializmus nélkül nincs demokrácia és demokrácia nélkül nincs szocializmus. Nem elég a francia forradalom jelszavait zászlónkra tűzni, mert a politikai demokrácia önmagában semmit sem ér, pusztán kaput nyit újabb maffiák számára, akik politikai kartellt szervezve megint zsebre vágnak minket. És mi nem ezt akarjuk!
Kalmár Szilárd
főszerkesztő
