2011-es budapesti bérekért dolgoznak Szabolcsban

Arányaiban nézve 80 százalékkal is többet ér a budapestiek munkája a Szabolcs megyeiekénél – írja az MFOR.

A Központi Statisztikai Hivatal a keresetek statisztikájának legutóbbi közlésével párhuzamosan a területi adatokat is frissítette, melyekből kiderült, hogy forintosítva tovább hízik a bérszakadék a legnagyobb átlagos nettót regisztráló Budapest és a legalacsonyabbat regisztráló Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között.

Az ország legkeletibb megyéjében továbbra is annyit lehet keresni, mint lehetett a fővárosban még 2011-ben. Ahhoz pedig, hogy a jelenlegi átlagos nettó megfeleljen a 2012-es budapestinek, még tízezrekkel kellene emelkednie a szabolcsi átlagnak.

Budapesten a tavalyi év egészében az átlagos nettó fizetés 334 238 forint volt, amivel szemben Szabolcs-Szatmár-Beregben csak 184 238
forintot vihettek haza átlagosan a dolgozók. A különbség kereken 150 ezer forint.

A második legkisebb átlagos nettó fizetés Békés megyében érhető el, 194 408 forint. Előző évhez képest egyébként hatalmas változás, hogy míg 2019-ben még 7 megyében volt 200 ezer forint alatt az átlag nettó, addig tavaly már “csak” 3 megyére igaz.

MFOR

  •  
  •  
  •  
  •