346 millió forint osztalék mellett, bruttó 237.000 forintos fizetések Mészáros Lőrinc öccsénél

Nem lehet oka panaszra a kisebbik Mészáros testvérnek, Mészáros Jánosnak sem. 346 millió forint osztalékot vett fel három cégéből. Ahogy a bátyja, a volt felcsúti polgármester évről évre gyarapodik, úgy követik őt az öccs vállalkozásai is. A siker már-már családi örökség, noha Mészáros János héttagú cégbirodalmából még csak három társaság éves beszámolója lett nyilvános pénteken, azok alapján szinte biztos, hogy kiváló év volt 2019 az öccs cégbirodalmában is – írja az MFor.hu.

Az egyik legnagyobb cége az Agro-Felcsút Kft. az árbevételét egy év alatt 14 százalékkal tudta növelni: 2,8 milliárd forint után 3,2 milliárd forint folyt be a kasszába. Személyi jellegű költségként 81 millió forintot írtak a mérlegbe a 2018-as 72 millió után.

Utóbbi az előző évhez képest változatlan, 23 alkalmazottra vetítve azt is jelenti, hogy az átlabér a cégnél mintegy bruttó 237 ezer forint lehet. 2018-ban ez az adat 210 ezer forint volt.

Mindezek eredményeként üzemi szinten gyakorlatilag stagnált a nyereség, 251 millió forintot mutattak ki. Ez a pénzügyi műveleteken elért veszteség és az adófizetési kötelezettség miatt 224,5 milliós pluszt eredményezett 2019-re, némileg kevesebbet az előző évi 238 milliónál.

Bár pár millióval kevesebb nyereség maradt a cég kasszájában év végére, a korábbi évek sikeres tevékenysége lehetővé tette, hogy rekordosztalékot utaljon ki magának az egyedüli tulajdonos, Mészáros János. 150 millió forintot vett ki a társaságból. Legutóbb 2017-ben fizetett ki magának 100 milliót, az előző évben pedig 60 milliót, ami az első osztalékfizetés is volt a cég története során.

A 150 milliós osztalék mellé szintén rekordnagyságú összeghez jutott a másik vállalkozásából, az elmúlt években megszerzett Herceghalom Interat Zrt.-jéből. A 2019-es év után 100 millió forintot utal ki magának Mészáros jános. A Zrt. egyébként szintén jó évet zárt, a korábbi 1,9 milliárd forint után 3,1 milliárd bevételt könyvelt el. Mivel azonban az anyagjellegű ráfordítások 1,5 milliárdról 2,8 milliárdra emelkedtek, végeredményben a 2018-ashoz hasonló szintű tiszta nyereség maradt a cégben, 162 millió forint.

Egy harmadik cég, az Adept Enviro Kft. szintén friss szerzemény, a többihez képest egész kicsinek számít, hiszen mindössze 341 milliós árbevételre tett szert tavaly. Ebből maradt 95,9 millió forint adózott nyereség, amit az utolsó fillérig kivett osztalékként Mészáros Lőrinc öccse.

A három cégből tehát összesen 346 millió forint osztalékot lapátolt ki magának Mészáros János.

  •  
  •  
  •  
  •