Szakszervezeti tüntetés május 1.-jén Budapesten

Vonulásos tüntetést szervez a Magyar Szakszervezeti Szövetség az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával karöltve.

A gyülekező 10.15-kor kezdődik a Kodály Köröndön, melyet 11.00-kor felvonulás követ az Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány útvonalon, melyet 11.40-kor munkásmozgalmi aktivisták és közéleti személyiségek beszédei követnek. Információink szerint az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) képviselője is felszólal. Az eseménysorozatot a 12.30-kor kezdődő városligeti Majális zárja.

Mit követelnek a tiltakozók?

  • a munkavállalókat védő, hatásosabb munka törvénykönyvét,
  • minimálbér emelést, a közszféra béreinek rendezését illetve a cafetéria visszaállítását,
  • a sztrájkjog újraszabályozását illetve párbeszédet a hatalom birtokosai és a szakszervezetek között,
  • a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatását,
  • a bérek emelkedését figyelembe vevő nyugdíjemelést valamint rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozását,
  • a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozását.

A demonstrációra a szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Munkások Újsága, B-gy

 
 
  

2 Comments on “Szakszervezeti tüntetés május 1.-jén Budapesten”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük