„Jó hírem van: nincs vége, még évtizedekig tart, és a végén sikeresen felzárkózunk a nyugati fejlettséghez és életminőséghez.. , rátaláltunk a receptre és kreatívan megújítjuk a magyar modellt. Azért, mert nálunk a politika versenyelőny és nem versenyhátrány. Azért, mert jól ötvözzük az állam és a piac eszközeit, a hagyományos és a nem-hagyományos megoldásokat” – vélekedett Matolcsy pár hete, aki optimizmusát a gyors magyar gazdasági bővüléssel és az Európai Unió leggyorsabb és legjobb válságkezelésével (2012-2014) indokolta.
Ennek a gazdaságpolitikának a legfőbb haszonélvezője a magyar állam és a jegybank, számolatlan plusz forrással, és szabad költekezéssel (festmények, paloták, stadionok),
másodsorban az államapparátus és kiemelt szereplők (2-5 milliós fizetéssel), harmadsorban a közeli vállalkozások, ellenőrízetlen uniós és állami forrásokkal. Farvizén az a réteg, amelynek a fizetése közelít a millióhoz, és azok a nyugdíjasok akiknek rendszeresen dobnak valamit és azok azt gondolják hogy ez nem jár nekik.
Azt viszont el kell ismerni, hogy a gazdaságban stabilitás van, amit azért az elmúlt 40+20 évre nem nagyon lehetett elmondani. Bár ezt
a stabilitást a rengeteg uniós forrás, a magas adók, a kiviteli többlet a bevételi oldalon, az egészségügyi, oktatási, szociális-nyugdíj költségek megvágása a másik oldalon biztosítja.
Van egy vesszőparipám, ami persze nagyon-nagyon le van egyszerűsítve: a kapitalizmus története, a jobb vs baloldali gazdaságpolitika, vagy inkább mondjuk azt, hogy a sikeres vs tisztességes gazdaságpolitika története. Hogy értem? A jobboldali tőkésosztály sikeresen termel és nagy haszonnal értékesít, nagyon gazdagszik, (tisztességtelenül kizsákmányolva a munkavállalókat), látva ezt a baloldali szavazók leváltják őket, és kormányuk szétosztja a megtermelt javakat, szociális és oktatási programokat csinálva.
Viszont ezt nem tudja egyensúlyban tartani, tehát a gazdaság visszaesik, egyre kevesebb lesz az osztható pénz és a működés egyre romlik. Így a sikertelen kormányt leváltják és a kör kezdődik elölről. Vagyis
az egyik sikeres, de tisztességtelen, a másik tisztességes, de nem eléggé hozzáértő.
Ezt az elméletet azért árnyalja néhány úgynevezett jóléti állam, ami kivételként erősíti az előzőket. Valódi hosszú távon, még kérdéses a recept.
Visszatérve az eredeti kérdéshez. Ha az unortodox gazdaságpolitika mindenre biztosít pénzt, amit az irányítói akarnak, a gazdaság pedig egyensúlyban van, felteszem a kérdést, miét ne lehetne a hangsúly máshol (nem képek, stadion stb)?
Legyen például a hangsúly azon, hogy a bérek és a nyugdíjak elérjék, mondjuk az uniós átlagot, (mint kormányzati cél), és ehhez keressük meg a gazdaság működésének egyensúlyát. Ha csak akarni kell, akkor akarjuk.
Alapozzunk a jegybankelnök szavaira: „Azért, mert nálunk a politika versenyelőny és nem versenyhátrány. Azért, mert jól ötvözzük az állam és a piac eszközeit, a hagyományos és a nem-hagyományos megoldásokat”. Viszont próbáljuk ötvözni a tisztességest és a sikerest is.
Abból induljunk ki, hogy adott a megtermelt javak összessége, csak más prioritásokkal akarjuk elosztani, és az ország működését támogatni. Ehhez az egyik oldalon jelentkezik egy nagyságrendi többletkiadás (bérek, oktatás egészségügy), melyet más kiadások csökkentésével, illetve a bevételek növelésével érhetünk el. (csak lehetséges nagyságrendeket írok, hiszen a tényleges számolást nagyon sok ember végzi a költségvetéshez, ez most ne legyen követelmény).
A cikk holnap az alábbi alapvetésekkel folytatódik:
- Emeljük fel az átlagbéreket és a nyugdíjakat az eu-s átlag közelébe!
- Legyünk okos, innovatív társadalom.
- Legyünk egészséges ország.
- Vigyázzunk a környezetünkre, hogy hosszú távon élvezhessük.
GJ
