Ha nem gondolok bele mélyebben, általában az alábbi folyamatok zajlanak le bennem elsőre: jó látni újra az osztálytársakat, rendkívül meleg van mindig, illetve sok az idegesség hirtelen, mert ilyenkor van az a sok dolog, amit intézni kell, csak példaként az OKTV jelentkezés, most az őszi érettségi intézés, tanulás, igazából egy mondatban:
Itt a szeptember, meló van!
Ha viszont abba gondolok bele, hogy mi és miért van így, ahogy, ekkor a felszínre törnek bennem bizonyos kérdések. Példának okáért miért nem lehet még közép szinten sem rendesen felkészülni az állami kiadó által, gyanítom labori környezetben létrehozott történelem tankönyvből? Miért van az hírdetve, hogy érettségin igazából elég az ingyenesen biztosított tankönyv tanulásra? Biztosítok mindenkit, egyáltalán nem elég, történelemből és földrajzból emelt érettségit tetszek idén, de már legalább 8000 ft-ot kellett költeni kiegészítő tankönyvre, és ebben semmi plusz anyag vagy valami nincs. Ez a követelmény. Az alap.
Hogyan is vannak akkor ilyenkor azok a hangoztatott mondatok, akár Maruzsa Zoltántól, akár Rétvári Bencétől, hogy a jelenlegi magyar oktatási rendszer hatékonyan kiküszöböli a hatalmas különbséget a vékony és a kicsit vastagabb pénztárcájú családok közt?
Mert bizony, ne legyünk elvakultak, bőven van olyan család ma ebben az országban, akiknek nehézséget okoz akár 8 akár 10 ezer forintot pluszban kiadni 2-3 kiegészítő tankönyvre. Nem tehetik meg azt sem, hogy a családi pótlékot félretéve megvásárolják a tananyagot, mivel az a pénz, amit a középiskolás gyerek taníttatására kellene költeni, az ebédlőasztalon landol, mert ott nagyobb a szükség.
Mindig is eszemben van, de ilyenkor erőteljesebben: az oktatásügy a kitagadás-közeli, szeretethiányos gyermeke az Orbán-Kormányoknak. Annyit költ rá, hogy ne mondják éppen a gyerekére, hogy alultáplált, de a boldogabb életéhez kellő anyagi és lelki törődést kispórolja belőle. Azért mert nem tartja hasznosnak, sőt sok kritikát és fejfájást tud adni neki. Ők így vélekednek róla.
Ez a mentalitás fajult odáig, hogy a kormány szeretethiányos gyermeke a saját létcéljához is kevés lett. Hogy az egyenlőség elvével tehetségeket vigyen a hátán, és jó szakembereket képezzen. Hogy család és család közt ne tegyen különbséget pénztárcavastagság, vagy éppen kapcsolatrendszer szempontjából. Ezért az elhanyagolt oktatásügy, lassan-lassan önmagát is hasztalannak gondolja, pedig ő lehetne a családja, a Kormány csodagyereke. Aki a legtöbb problémát old meg alapjaiban! Aki a befektetett pénz és energia hatványértékét tudja visszaadni az országnak és a nemzetnek! És akár büszke is lehetne rá apja, a Kormány, ha felelősségteljes szülő lenne. De nem az.
Ideje leülni, Orbán-Kormány beszélni azzal a bizonyos elfeledett gyermekével, aki 2011-ben köznevelés néven „újjászületett”!
Beszéljék meg a lelki (szakmai) problémákat, és kezdjen el végre törődni saját gyermekével. Hiszen ön alkotta ilyenné, ezt maguk sem feledhetik el!
Osztofi Gergő
