FELSZABADULÁS 80
A német parancsnokság Debrecen elvesztése után arra törekedett, hogy a Wöhler hadműveleti csoportot visszahozza a Tisza mögé. Ezért Debrecentől északra továbbra is makacsul védekezett. Igyekezett feltartóztatni a Plijev lovas-gépesített csoportot és közben kivonni csapatait Észak-Erdélyből. Tervének megvalósítására bizonyos mértékben megváltoztatta védekezésének eddigi módját.
Az ellenség október 13. és 20. között a lakott helységekben kiépített támpontokkal időtrabló harcokra kényszerítette, állandó ellenlökésekkel zavarta, gyakran megállította, visszavetette és átcsoportosításra kényszerítette az előnyomuló szovjet csapatokat. Az ellenlökéseket végrehajtó csoportok ereje általában zászlóaljtól 1 – 2 ezredig terjedt. Ezeket rendszerint 5 – 15 harckocsi és rohamlöveg vagy páncélozott szállító jármű támogatta.
Tevékenységének egyik sajátossága, hogy a hadművelet első és második szakaszában nem mért ellencsapást. Erre a szovjet csapatok lendületes támadása nem adott lehetőséget. A támadás megindulása után a már felvonultatott erőkkel nem tudott úgy manőverezni, hogy ellencsapás mérésére alkalmas csoportosítást hozzon létre. A 2. Ukrán Front egyidejű több irányba mért csapásai ettől megfosztották. A „DÉL” hadseregcsoport hadműveleti tartalékokkal ehhez nem rendelkezett. Az OKH viszont erre a célra nem tudott erőket biztosítani. Egyedül a Breith páncélos csoportot tekinthetjük ellencsapás mérésére alkalmas erőnek. Ezt azonban a lovas-gépesített csoport nagyváradi sikeres manővere után elég gyorsan átkarolta, minek következtében a „Dél” hadseregcsoport parancsnoksága arra kényszerült, hogy részenként vesse harcba.
Az első ellencsapást a német hadműveleti vezetés – Hitler október 17-én kiadott külön parancsára – október 19-én a hajnali órákban indította Szolnok keleti térségében levő hídfőjéből, a 24. páncélos hadosztály, az 503. „Tigris” páncélos zászlóalj és a 4. SS Polizei páncélgránátos hadosztály alakulataival. A bevetett erők harckocsijainak száma meghaladta a százat, a csoport ereje tehát nem lebecsülendő.
A német parancsnokság a Szolnok térségében kialakult hadműveleti helyzet és az erőviszony figyelembevételével messzemenő célokat tűzött az ellencsapás elé. Tehermentesíteni szándékozott a nyíregyházi irányt. Abban reménykedett, hogy ez Debrecen elvesztéséért valami kárpótlást hozhat. Elgondolása, hogy ezzel a támadással mélyen beékelődik a Tiszát elért szovjet csapatok hadműveleti rendjébe és arra kényszerítheti a 2. Ukrán Front parancsnokságát, hogy a szolnoki hídfőből indított ellencsapás megállítására erőket vonjon el a debreceni irányból.
A Szolnok térségében tevékenykedő 53. Szovjet Hadsereg az ellencsapás felfogására és elhárítására valóban nem rendelkezett elegendő erővel. Ezért az első napokban — október 19 – 20-án – az ellenséges támadás sikeresen bontakozott ki. – A német páncélos kötelékeknek sikerült mintegy 35—40 km-re beékelődni az 53. hadsereg csapatainak harcrendjébe. Október 20-án visszafoglalták Törökszentmiklóst, Szapárfalut, Mezőtúr északnyugati részét és Tiszaföldvárt, kijutottak Kenderes – Kisújszállás – Túrkeve körzetébe és harcot kezdtek ezeknek a falvaknak a birtokbavételéért. Az ellencsapás helyét, irányát az ellenség jól választotta meg. Az 53. hadsereg arcvonala Szolnok térségében volt a leggyengébb, öt hadosztálya, a 110. gárda-, az 1. légideszant-, a 375., a 228., a 203. lövészhadosztályok, valamint a 18. harckocsihadtest is Fegyvernektől északra, északkeletre, illetve az északnyugati irányban tevékenykedtek: Bihartorda – Földes – Hajdúszoboszló – Balmazújváros – Tiszafüred – Kunhegyes – Kunmadaras körzetében. A 243. lövészhadosztály tartalékban Fegyvernek és Szapárfalu körzetében. Közvetlen Szolnok térségében a hídfővel szemben mindössze egy szovjet hadosztály (409.) és négy román hadosztály (2., 4., 19. és a 9. lovas) tevékenykedett.
A hadseregparancsnok 18-án este azt az elhatározást hozta, hogy a hadsereg erőit északnyugat irányba fordítja és Polgár – Szolnok közötti szakaszon kijut a Tiszához. Továbbá, hogy Fegyvernek, Szapárfalu és Törökszentmiklós körzetének birtokbavételére 19-én reggel felújítja a támadást a 409. lövészhadosztállyal és az 1. (román) hadsereg csapataival.
A IV. páncélos hadtest – az 53. hadsereg csapatait megelőzve – 19-én hajnalban a szovjet és román erők csatlakozására mért csapással megindította támadását. A több mint 100 harckocsival és rohamlöveggel támadó ellenség az első napokban a szovjet – román csapatok szívós ellenállása ellenére sikereket ért el.
Az ellenség fő célja az volt, hogy erőket vonat el Debrecen térségéből, azaz hogy tehermentesíti a nyíregyházi irányt. Ez a terve azonban csak részben sikerült. Meggátolta ugyan a frontparancsnokságot abban, hogy tartalékát – a 7. gárdahadsereget – az erőkifejtés fokozására a Debrecen – Nyíregyháza irányában vesse ütközetbe, erők elvonását viszont már nem tudta kikényszeríteni. Az ellencsapást a front csapatai a debreceni—nyíregyházi irány gyengítése nélkül megállították és felszámolták.
A 2. Ukrán Front parancsnoka, mivel az 53. hadsereg a beékelődés arcvonalszakaszán nem rendelkezett elegendő erővel, az ellencsapás felszámolására ütközetbe vetette a front jobbszárnyáról átcsoportosított, 1944.10.18-ának végére Nagyvárad északnyugat – Pocsaj – Gáborján – Biharkeresztes térségében összpontosult 7. gárdahadsereget. Debrecenből ide irányította még – a harcból már kivont és a front tartalékát képező — 6. gárda harckocsihadsereget. Utóbbi azt a feladatot kapta, hogy október 20-ának végére összpontosuljon Kisújszállás – Karcag körzetében és az ellenség betörése esetén minden körülmények között akadályozza meg további előnyomulását keletre.
A 7. gárdahadsereg 22-én reggel Kisújszállás – Túrkeve – Mezőtúr körzetéből lépett ütközetbe Szolnok általános irányba. Azt a feladatot kapta, hogy “… Mezőtúr – Túrkeve körzetébe betört ellenség gyors megsemmisítésére a 409., a 297. lövészhadosztályokat, az 1. Román Hadsereg 2., 4., 19. gyalog- és a 9. lovas hadosztályát, valamint a 6. harckocsihadsereget és a 18. harckocsihadtestet kapcsolja a hadsereg állományába.
44.10.22-én reggel menjen át támadásba, semmisítse meg a beékelődött ellenséget és 44.10.23-án estére jusson ki a Tiszához, Nagykörű – Szolnok – Újkécske körzetében létesítsen hídfőket és vegye fel az érintkezést a Tiszán átkelt 46. hadsereggel. Erős előrevetett osztaggal foglalja el Abonyt.”
Ezt a parancsot Abony birtokbavételének kivételével október 25-én estére az 53. hadsereggel együttműködésben teljesítette. Az ellenség nagy veszteségeket szenvedve, október 24-én kénytelen volt megkezdeni a hídfő kiürítését. A 7. gárdahadsereg csapatai október 25-én nemcsak az ellenség beékelődését számolták fel, hanem elérték a Tiszát, átkeltek és hídfőt foglaltak: Szolnoktól északra Nagykörű – Kispernyés körzetében a 24. hadtest, délre pedig Tiszavárkony—Újbög szakászon a 25. hadtest csapatai.
A 7. gárdahadsereg háromnapos tevékenységének eredményeként Szolnok térségébe» a szovjet csapatok nemcsak az eredeti helyzetet állították vissza, hanem az ellenséget a szolnoki hídfő feladására is rákényszerítették. A várostól északra létrehozott hídfővel, valamint Vezseny, Tiszavárkony visszaszerzésével kedvező feltételeket teremtettek a támadás továbbfejlesztéséhez.
A Szolnoktól délre elért sikerekben jelentős szerepe van a 46. hadseregnek. A Duna – Tisza közén tevékenykedő 46. hadsereg október 20-án a 00654. sz. parancsban azt a feladatot kapta, hogy a 31. lövészhadtest tevékenységével párhuzamosan újítsa fel a támadást jobbszárny egységeivel is, és:
“… 44.10.21-én estére jusson ki Alpár – Kiskunfélegyháza – Kiskunhalas vonalába.Jánoshalma, Baja, Bátmonostor, Zombor, Kula birtokbavétele után balszárny hadtestével kapaszkodjon meg az elért terepszakaszon.”
A 46. hadsereg korlátozott célú támadásával a frontparancsnokság erők elvonására akarta kényszeríteni az ellenséget Szolnok térségéből. Továbbá kedvező feltételek megteremtésére törekedett a Kecskemét— Budapest irányú támadáshoz. Az északnyugati arcvonallal támadásba lendült hadtestek a 3. Magyar Hadsereg kétségbeesett ellenállását megtörve, ellenlökéseit meghiúsítva, október 23-án estére kijutottak a parancsban elrendelt terepszakaszokra.Itt helyzetüket megszilárdították és készültek az általános támadásra. Jelentősebb tevékenységre ezen a szakaszon a budapesti hadművelet megindítása előtt már nem került sor. A front balszárnycsapatainak helyzetét a 3. Ukrán Front eredményes támadása jelentősen befolyásolta. Október 20-án felszabadult Belgrád és ezzel végérvényesen meghiúsult, hogy az ellenség délnyugatról esetleges ellenlökésekkel, vagy ellencsapásokkal megzavarja a budapesti hadművelet megindításához Szeged délnyugat térségében tervbe vett csoportosítás létrehozását.
Forrás: Ölvedi Ignác HARCCSELEKMÉNYEK DEBRECEN FELSZABADÍTÁSA UTÁN (Hadtörténelmi Szemle 1965/2.
