A földek helyzetéről

Hazánk modernizációja során a politika fókusza a városokra irányult, mellékessé téve földművelést. A rendszerváltásig ez a gazdasági forma eltartotta a falvakban és kistérségekben élők többségét, a magyar vidék őrizte agrár jellegét. Az 1990-es fordulat után egyre kevesebb figyelem fordult a falvak felé, az addig jól teljesítő TSZ-eket szétverték, sok tízezer munkahelyet szüntetve meg. Aztán a kárpótlási jegyekkel játszó befektetők, agrárholdingok a település környéki nagyobb, jobb minőségű földeket felvásárolták. Ezután a föld és munka nélkül maradt emberek vagy azok leszármazottjai a városokban kellett próbálkozzanak, ott vállaltak munkát, majd oda is költöztek. A „holdingok”, a mögöttük álló új földesurak már úgy művelték a földet, hogy minél kevesebb dolgozóra legyen szükség és minél több uniós támogatást vághassanak zsebre. Azon kevesek pedig akik még mindig kisgazdaként vagy őstermelőként próbálnak megélni, nem számíthatnak másra, mint az EU-s támogatások maradékára. Miért csak a lehulló morzsákra?
Azért mert, a kialakult agrárholdingok szinte, mint valami latifundiumok birtokosai, a térségekben élet és halál urai lettek. És mert a tőkelogika azt mondja, hogy ahhoz, hogy versenyben maradj növekedned kell és még többet kell teljesítened, azaz elvenni másoktól azt amilyük van.

Ezt a kormány a 2010-es fordulat után megfejelte azzal a státusszal, aminek a neve: Aranykalászos gazda
Ezt az ember egy 2 éves képzés keretében sajátíthatja el, mely során a vizsgázónak nem kell személyesen részt vennie a záróvizsgán, elég hogyha valamelyik közeli rokona teszi le helyette.  Hogy miért fontos ez?
Azért, mert jelenleg hazánkban csak Aranykalászos gazda jogosult pályázni mezőgazdasági EU-s pályázatokra.

Persze vannak állami pályázatok is, de valljuk be, a jelenlegi kormányzat a mezőgazdaságot arra használja, hogy a vidéket továbbra is sakkban tartsa, azaz csak azoknak lehet földje, csak azok adhatnak munkát a falvakban maradt embereknek, akik lekötelezettjei a kormánynak. Ez egy tarthatatlan és a vidék válságát fenntartó helyzet.  

Hogy mi a megoldás? Természetesen én a modern és szigorúan önkéntes termelőszövetkezetek segítését javaslom, mert így legalább nem kellene az életükért folyamatosan küzdeni a kisebb gazdaságoknak a földesurak tengerében.

Évekkel ezelőtt azt hallottam egy őstermelőtől, hogy szerinte kb. 10 hektár föld kellene ahhoz, hogy egy 5-6 fős család eltarthassa magát úgy, hogy a család tagjainak ne kelljen máshol munkát vállalnia, tudja fejleszteni eszközállományát, és valamennyire lépést tartson a gazdaság trendjeivel. Nem lehetetlen tehát, hogy a földhöz kötődő munka újra jelentős népességet tudjon a falvakban tartani.

Sajnos a jelenlegi helyzetben semmiféle stratégia nincs arra, hogy miként lehet ezt elősegíteni. A mostani helyzetben, amikor elnéptelenedik a faluvilág, a városiasodott ember lassan már azt is elfelejteni, hogy hogyan, és miből készül az étele, az agrárbirodalmak megszüntetik a természetes kapcsolatot falvak és a városok között.

Persze az ember nem akar vészjósló lenni, de egyre több aggasztó jelenséggel találkozhatunk már. Az erőltetett ipari beruházások egyre jobban károsítják környezetünk, lassan már nem látunk mást csak gigantikus akkumulátor gyárakat magunk körül. Ezek a környező területeket, illetve az ebben dolgozókat megmérgezik, és az országban sem fog maradni túl sok bevétel ezekből. Tehát összefoglalva csak rosszul járunk velük.

A magyar nép kultúrájában a városok minden korban központok voltak egy-egy országrészben, azonban a kultúra és az élet alapjai valójában a falvak és a járások voltak. A magyarok mindenkoron az éltető földhöz kötődtek. Éppen emiatt is fontos, hogy azt műveljük magas kultúrával és ne engedjük kifosztani, generációkra elszennyezni! Szeretni, és nem megerőszakolni kell a földet, hogy abból mindenkoron új élet, tisztes jólét sarjadjon!

Fodor Tamás
Munkások Újsága