A 4K! támogatja a BKV szakszervezeteinek demonstrációját

bkvtunti

A 4K! – Negyedik Köztársaság Mozgalom támogatja a BKV-s szakszervezetek február 13-i demonstrációját. A szakszervezetek az agglomerációs buszok május elsejei, a Volánbusz Zrt.-nek való átadása ellen tüntetnek, ugyanis a döntéshozók a dolgozóemberek és a közösségi közlekedést használók érdekei helyett valójában kicsinyes hatalmi harcot folytatnak. A Vitézy Dávid és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közötti csata pusztán arról szól, hogy előbbi görcsösen ragaszkodik a hatalmához, miközben többször bizonyította már hozzá nem értését, míg utóbbi megpróbálja elvenni azt a minimális pénzt is, ami még maradt a BKV fenntartásához.

 

„A 4K! elfogadhatatlannak tartja, hogy a fővárosi vezetés szándékosan tönkreteszi a közösségi közlekedést azzal, hogy ellopja az agglomerációs szolgáltatás nyújtásának lehetőségét a BKV-tól, ami a költségvetésének jelentős részét adja – mondta el Mezei Dávid, a 4K! alelnöke. – Külön felháborító, hogy teszik ezt annak ellenére, hogy a Volánbusz képtelen lesz megoldani ezt a feladatot, ezért kénytelenek lesznek azt alvállalkozónak kiadni, amire az egyetlen jelentkező jelen esetben a BKV. Ez nem szakmaiság, hanem az agglomerációs járatokért kapott pénzek lenyúlása!” – tette hozzá Mezei.

A fővárost vonzáskörzetével összekötő közlekedés rendszerének ilyen megváltoztatása amellett, hogy jelentős áremeléssel jár, veszélyezteti a BKV buszágazatának létét is. A már kiszervezett 150 busz után az agglomerációs vonalak átadásával újabb 134 buszt ad ki kezéből a BKV, miközben kiesik a költségvetésének nagy részét adó díj, amit a Budapest vonzáskörzetében lévő városoktól kap a szolgáltatásért.

Ez a szakmaiságot teljes mértékben nélkülöző döntés a járatok ritkítása miatt arra fogja sarkallni a dolgozó embereket, hogy inkább autóval induljanak útnak, így nemcsak kényelmetlenebb lesz a fővárosba való bejutás, hanem a jegyek és a bérletek drágulásával párhuzamosan az agglomerációs buszok szolgáltatásának színvonala is jelentősen csökkenni fog.

„Arra buzdítjuk a Budapest és vonzáskörzetében élőket, hogy támogassák a BKV szakszervezeteinek demonstrációját, hiszen a közlekedési cég alkalmazottai mellett nekik is húsba vágóan fontos, hogy a döntéshozók az ő érdekeiket nézzék ahelyett, hogy kicsinyes hatalmi harcok áldozatává tegyék őket.” – mondta el Mezei.

A 4K! álláspontja szerint a Budapestet környékével összekötő közlekedés felszámolása rövidtávon dolgozók százainak állásába kerül, hosszú távon pedig végleg tönkreteheti a BKV, azon belül is a buszágazat működését. Ezért a 4K! támogatja a szakszervezetek február 13-i demonstrációját.

FORRÁS: 4K! Blog

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük