A Brexit megoldása Kelet-Európában rejlik

Pogatsa Zoltan

Általánosan elfogadott nézet, hogy akárhány indoka is volt a brit szavazóknak az Európai Unió elhagyására, a bevándorlás miatti harag mindenképp a lista élén állt.

Az évek során a közgazdászok számos olyan elmélettel álltak elő, amelyek szerint az EU-ból származó munkaerő-bevándorlás előnyös az Egyesült Királyság gazdaságának egészére nézve. Ezek az értékelések azonban édeskeveset tudnak tenni annak a brit munkanélkülinek a kiengesztelésére, aki lengyel buszsofőröket és litván tűzoltókat lát maga körül. Az sem biztos, hogy a Kelet-Európából származó munkaerő-vándorlás hirtelen megugrása nem járt-e hátrányos következményekkel a munkaerő-piac egyes szegmenseiben, lefele tolva a béreket és nyomás alá helyezve a közszolgáltatásokat.

A Brexit körül túlburjánzó bevándorlóellenes érzelmeket a jövőben nagy valószínűséggel nem csak az európai integráció, de a globalizáció szempontjából is fordulópontként fogjuk értékelni.

Megakadályozható lett volna mindez? Létezett alternatíva? Az egész ügy gyakorlatilag nem is olyan rég kezdődött. Gyökerei az Európai Bizottság által sikersztorikként elkönyvelt 2004-es és 2007-es keleti bővítésekhez vezethetők vissza. Az akkori csatlakozási folyamat a közös piacon belüli közösségi jog, az aquis communautaire központi elveire koncentrált: a javak, a szolgáltatások, a tőke, és persze a munkaerő szabad áramlására. Ami nyilvánvalóan hiányzott, és ma is hiányzik az EU általános felépítéséből, az a szociális dimenzió.

A szociálpolitika, a bérpolitika, az adózás és a hasonlók nagyrészt nemzeti jogkörbe tartoznak az EU-n belül is. Ez lehetővé tette a kelet-európai kormányok számára, hogy a kapitalizmus egy olyan válfaja mellett kötelezzék el magukat, ami az alacsony bérek, korlátozott szakszervezeti jogok és csenevész jóléti intézmények előnyein alapszik.

A keleti elitek között ma is általánosan elfogadott nézet, hogy a régió számára nem létezik életképes alternatív modell, annak ellenére, hogy a társadalom ezt látszólag másként gondolja. Kevés kivétellel a születési-elhalálozási mérleg negatív a régióban, ami a gazdasági kilátásokat övező általános pesszimizmus tükröződése. Miközben a kormányok és nemzetközi intézmények a konvergenciáról beszélnek, a fiatalok, főként a képzett, nyelvi készségekkel rendelkezők egyre nagyobb számban menekülnek.

Egy negyed század telt el a kapitalizmusra és demokráciára való áttérés óta. Hasonló idő alatt Németország lábra állt a második világháború utáni teljes megsemmisülésből, és egy hosszú gazdasági csodát épített fel, Dél-Korea pedig harmadik világbeli országból első világbelivé vált. A kelet-európaiak belefáradtak a Godot-ra várásba: nem hiszik, hogy az alacsony béreken alapuló modell, ami mostanra korrupcióba és gyenge állami képességekbe süllyedt, valaha is megteremti számukra a szükséges gazdasági biztonságot. A fiatalabb generációk ez utóbbit nyugaton találják meg. Ugyanaz a modell, amely az alacsony bérezésű munkákat nyugatról keletre helyezte át, egyúttal a keletieket a nyugati irányú kivándorlásra, a valódi lehetőségek keresésére ösztönzi.

A kelet-európaiak ma jelentősen kevesebbet keresnek, mint amennyit a termelékenységük lehetővé tenne. Ennek fő okai: a béralku hiánya, a gyenge önszerveződési lehetőségek és az alacsony szakszervezeti tagság. Az egy főre eső GDP néhány régióbeli országban megelőzhette a dél-európai válsággazdaságokét, de ez nem tükröződik az életszínvonalban. A jövedelem hiánya kereslethiányt jelent a vállalkozásoknak, ami a nyugatinál kevesebb munkalehetőségeket is jelent. A szociálpolitika, az egészségügy és az oktatás vészesen alulfinanszírozott.

Amikor a nyugat-európaiak a tömeges bevándorlásra panaszkodnak, ritkán tárgyalják, hogy mi is történik ezekben a távoli országokban, amelyekről igen keveset tudnak. Céljuk, hogy csökkentsék a vonzási tényezőt, vagy megakadályozzák a munkaerő szabad áramlását, de nem a másik irányú mozgást, a tőke áramlását nyugatról keletre.

Pedig a valódi válasz nem a vonzási, hanem a keleten található taszítótényezőkben rejlik. Az emberek nem döntenek a kivándorlás mellett egyszerűen csak a más országokban megkereshető magasabb bérek miatt. Legfőképp a hazai gazdasági helyzet kilátástalansága motiválja őket. Kelet-Európa nyilvánvalóan nem fogja rövid időn belül elérni a nyugati béreket és jóléti szolgáltatásokat. De már most eléggé fejlett ahhoz, hogy a jelenleginél magasabb fizetéseket és jobb közszolgáltatásokat engedjen meg magának. A minimálbért, a szakszervezeti jogokat, a munkavállalói kollektív érdekérvényesítést és a közszolgáltatásokat illető közös uniós előírások gazdasági és szociális kilátásokat biztosítanának a keletieknek saját hazájukban, és megteremtenék a valódi felzárkózást lehetővé tévő gazdasági modellt. És egyúttal hatásosan csökkentenék a Nyugat-Európára nehezedő nyomást. A Brexitre tehát keleten találhatjuk meg a fenntartható megoldást.

Pogátsa Zoltán

Bővebben: Kettős Mérce

Szájhősök tere. Olyan gondolatmorzsák a netről, amik nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját, de mindenképpen érdemes tudni róluk.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük