A forradalmárok sohasem halnak meg

boritokesz

„A célokat, melyeket kitűztünk, most sajnálatosan nem sikerült elérnünk.” Ezekkel a szavakkal zárta le Hugo Chávez a kudarccal záruló 1992-es polgári-katonai államcsíny kísérletet, amelyet Carlos Andres Perez kormánya ellen kíséreltek meg. „De biztos lesz még újabb lehetőség” – mondta az ejtőernyős tiszt, és felszólította a népet, hogy álljon készenlétben. Amikor Hugo Chávez 1998-ban megnyerte a választásokat, nem csak Venezuela, hanem Latin-Amerika számára is új korszak kezdődött. A cél egy új, XXI. századi szocializmus volt. Hugo Chávez 2013. március 5-én, 58 éves korában halt meg egy súlyos rákbetegségben.


Chávez kétségtelenül nagy és forradalmi vezetője volt a szegények tömegeinek. A nagy magyar marxista filozófus, Lukács György azt írta 1924-ben Lenin halála után írt esszéjében, hogy Lenin volt a bolsevikok között a legkiemelkedőbb vezető. Nem feltétlenül azért – írta Lukács György –, mert Lenin volt a legtudatosabb marxista, hanem mert ő értette meg legjobban az orosz forradalmárok hangulatát, reményeit és félelmeit és ezeket összegezve volt képes Lenin a politikát irányítani. Chávez ebben az értelemben egy igazi venezuelai forradalmár volt, aki azt a karaktert, kultúrát, gondolatiságot és érzéseket fogalmazta meg a venezuelai társadalomnak, amelyet senki más nem tudott, és ezért is volt képes az elmúlt 15 évben a venezuelai forradalom annyi, de annyi mély társadalmi, politikai és kulturális akadályt leküzdeni.

Chávez több volt, mint egy forradalmi politikus, és forradalmibb volt, mint egy politikus. Az ő társadalmi- és osztályhelyzete, a folyamatos közelsége a néphez, az a képessége, hogy felkészítse a tömegeket a harcra, nyilván a sok régi politikai osztályba tartozónak okozott álmatlan éjszakát, mert ők tudták, hogy Chávez nem tartozik és nem is fog közéjük tartozni. A közép- és a felsőosztály pontosan látta, hogy a bolivári forradalom olyan, számukra kiszámítatlan folyamatokat indít el, amely veszélyezteti a helyzetüket, ezért kísérték végig a chávezi korszakot folyamatos provokációk.

Sokan reménykedtek, hogy Chávez a választási győzelme után majd kényelmesen hátradől, meghagyja a status qou-t. De Chávez nem ilyen volt, mert nem ilyen volt a szíve. A szíve, amely elsősorban három dolgot figyelt: hadsereg, elnöki hivatal és forradalom. Az első nyilván túl sok reményre adott neki okot, mivel ő is ebből a közegből jött, ezért azt hitte, hogy lehetősége van autonóm kezdeményezésekre, tehát ameddig a hadseregre támaszkodik, addig nyugodtan lehet független és radikális. A második pont az ellenkezője volt. Ameddig ő elnök volt, kénytelen volt bizonyos fokú politikai játszmákat folytatni. Érezte, tudta, hogy nem polarizálhatja túl sokáig az eseményeket, nem szabad belefutni nyílt összecsapásba a mozgalmon belül, illetve a reakció és a forradalmi tábor között. Különösen az lehetett fájdalmas Cháveznek – és ezt sokan le is írták -, amikor az ellenzék nyugtalanságot provokált, a tömegek támadtak volna, de neki nem volt szabad engedni a provokációnak, pedig igenis el kellett volna mélyíteni a változást.

A harmadik kérdésben pedig meg vagyok győződve, hogy Chávez parancsnok szíve csak is a forradalomért, a szocialista forradalomért vert! Chávez nem volt olyan, mint Che Guevara, aki tisztán, a csatatéren halt meg. Ő egy ennél is nehezebb terepet választott magának: a forradalomért halt meg a lassú, bürokratikus államapparátussal való küzdelemben, annak megdöntéséért, hogy változtatni tudjon. Erre szentelte energiái nagy részét.

Ezernyi és ezernyi cikket lehet most a halála után olvasni, de az biztos, hogy Chávez, a chávezi korszak átfogó elemzéséig várni kell még. Viszont, amiben még az ellenségei is egyet értenek: ő volt az a személy, aki mélyreható változást hozott Venezuelába is és egész Latin-Amerikába. Ő törölte el az észak-amerikai hegemóniát, amely hosszú évtizedekig, az egész térségre minden tekintetben érvényes volt. Ő nem csak beszélt, hanem tett is az újragyarmatosítás ellen. Kell ezt nekünk, magyaroknak bővebben magyarázni?

Biztos, hogy Chávez többet akart tenni, mint ami sikerült neki. De amit elért, az is rengeteg. A halála után már semmi sem lehetséges úgy, mint előtte volt. Mélyreható változásokat tett, és ezeket igen is ő idézte elő. Persze, ismerjük a személyiség viszonyát a történelmi szerepéről, de Chávez volt a zászló, az igazi zászló, amely látható is volt, és követhető is volt.

Ő volt az, aki a Szovjetunió és a kelet-európai országok bukása után újra felvettette a szocializmus szót. És nem a régihez nyúlt vissza, hanem képes volt ezt megújítani. Chávez már elnökké választása előtt évekkel arról írt és gondolkodott, hogy milyen feltételek mellett lesz lehetséges, hogy az új típusú szocializmusban a nép ne csak az átalakítás folyamatában, de utána is megmaradjon a történelem alakítójának.

Sok latin-amerikai számára Chávez elsősorban az a politikus, aki a déli kontinens népeinek új önbizalmat adott a gyarmatosító északi testvér ellenében. Számunkra viszont ő egy különlegesen nagy forradalmi vezető, akinek volt bátorsága, hogy minden reakciós, imperialista szózat ellenében hirdesse a nagy ötletet, a XXI. század szocializmusát. Akárki akármit mond, a fanyalgó balosok, az anarchisták, a mindig mindent jobban tudó szélsőbalosok, a túl okos értelmiségiek, a bölcs liberálisok, stb., Chávez óta nem kell szégyellnünk a szót: szocializmus.

Lehet, hogy nem sikerült hazájában az átalakulást teljes körben elérnie. De ki meri kimondani, hogy legalább ne lett volna bátorsága, hogy elkezdje kidolgozni az elképzelését a szocializmusba való átmenet gyakorlati és konkrét ideológiai absztrakciójába? Cháveznek az is a nagy eredménye, hogy elhagyta a régi örökséget, nem dobta ki, de felhasználta. A világforradalom – pont, mint Lenin esetében – ezt követeli meg egy nyílt és radikális gondolkodótól, egy marxistától.

Végezetül azzal szeretném zárni, hogy sok célt nem sikerült Cháveznek elérnie. De mi pontosan jól ismerjük a történelmet! Tudjuk jól, hogy egy kiemelkedő vezető halála után, lásd Oroszország, Kína, Vietnám, sok-sok egykori létező szocialista ország története igazolja, hogy elkerülhetetlenül egy új korszak jön. Lehetséges, hogy Hugo Chávez halála visszaveti a venezuelai tömegek harci morálját, de van remény. Van remény, hogy a bolivári forradalom vezetői rádöbbennek, hogy nem egy személy, Comandante Chávez az egyesítő erő, hanem képesek kialakítani egy kollektív vezetést és ezzel, és csak is ezzel lehetséges most elmélyíteni a forradalmat.

Nyilván nehéz feladat lesz ez. Hugo Chávez adta az energiát és a bátorságot az antiimperialista mozgalomnak. Ő része lesz a népek és a forradalmi harc történelmének mind Latin-Amerikában, mind szerte a világban. Ha tovább gondoljuk az ő küzdelmét, ha optimisták vagyunk, ha kitartóan küzdünk, ha mindig újra gondoljuk a tevékenységünket, amikor új kérdések és új problémák merülnek fel, akkor miénk lesz a végső győzelem.

Comandante Chávez, nyugodj békében! Sokat köszönhetünk Neked, talán ezt nem is sejtetted sose…

Hasta siempre Comandante!

Székely Péter
transform.hu

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük