A fővárosban már civilek viszik a fát a rászorulóknak

Egyre nagyobb a baj a fővárosban, megbecsülni is nehéz azon családok számát, ahol elfogyott a tüzelő. Otthonukban, takaró alatt próbálják sokan túlélni az extrém hideget a fűtetlen lakásokban.

Az egyik civil segítő csoport a napokban több ilyen helyre juttatott el tűzifa adományt, önkénteseik elkeserítő állapotokról számoltak be. Volt család, ahol találkoztak a hatóság embereivel, de azok nem fát vittek, hanem azt mérték fel, hogy miként vegyék el a gyermekét édesanyjátol. Éppen jókor vitték oda az adomány fát, mert így legalább a tüzelő hiányára nem tudtak hivatkozni az illetékesek.

A civilek folytatják a segítséget, de felhívják a figyelmet arra, hogy ezt a problémát nem ilyen alapon kell kezelni. Mint mondják, az önkormányzatoknak azonnali segítséget kell eljuttatni azoknak, akik nem tudják fűteni otthonukat. A szociális szakembereknek fel kell mérni reálisan az igényeket, sokan, főleg kisgyermekes családok nem merik jelezni a problémát, mert félnek attól, hogy emiatt állami gondozásba vehetik gyermekeiket. Az idősek között is sokan vannak, akik nem kérnek, mert nem akarják kitenni magukat a szégyennek, inkább vállalják a kihülés kockázatát.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük