A hatóságok szerint nem volt veszélyes a rendőrgyilkos náci!

A német Junge Welt napilapban már 2009-ben megjelent egy írás arról, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője, a ma rendőrt gyilkoló Györkös István náci kiképzőtáborokat tart Bőnyön. Az újság híradása után Tamás Gáspár Miklós – közösen baloldali és antifasiszta szervezetekkel – nyilatkozatban követelte a felelősök megtalálást és felelősségre vonását. Állításuk szerint már akkor nyilvánvaló volt, hogy Györkös és neonáci szervezete áll a bőnyi militáns kiképzőtábor mögött, az illetékes hatóságok mégsem foglalkoztak érdemben az üggyel. Györkössel, a náci katonai kiképzésekkel ezt követően is folyamatosan foglalkozott A MI IDŐNK baloldali hírportál, nyilvánosságra hoztak újabb egyértelmű bizonyítékokat is, de mindezt hiába.
Szándékos hatósági gondatlanság, az ügy elbagatelizálásának közvetett következménye a mostani rendőrgyilkosság. Lapunk is felháborítónak tartja a történteket, részvétünket fejezzük ki a családtagok irányába, ugyanakkor mi is rámutatunk arra a tényre, hogy a neonácikkal szembeni hatósági tolerancia elkerülhetetlen következménye volt a mostani gyilkosság. Az már csak költői kérdés részünkről, hogy fegyvertartás gyanúja miatt miért nem a “rettenthetetlen” TEK vonult, miért volt elég egy rendőrjárőr…

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük