A józan ész hiánya avagy kell mint egy falat kenyér…

Paris BÉKE 2015

Megráztak a Franciaországból érkező hírek a terrortámadásról. A hírekkel egy időben újabb bődületes baromságokat okádtak ki magukból „azemberek”. Az elmúlt időszak alapján megpróbálom összegezni, hogy mit halhattunk meg az asztal 2 széléről.

Úgy tudom a jobberektől, hogy az iszlám az emberiség utolsó bölcsője. A liberálisok egy nagy közös eszme alatt gyülekeznek, amely nem más, mint a nemzetközi zsidó tőke. Tudva levő, hogy a hazai baloldal genetikailag olyan, hogy ráront a saját nemzetére. A baloldali az meg olyan, hogy nem szereti a magyart, mert magyar. Soros György Norvég hallkonzervekben csempészi hazánkba a zsidó aranyát, amiből a belső ellenállást finanszíroz. A muszlim menekült áradatot Amerika küldte ránk. Orbán Viktor megvédte Magyarországot, mert a magyar emberek így döntöttek, megmentené ő Európát is csak hát őt hülyének nézik őt, mert keresztény. Az arabok szabadság harcosok, akik az izraeli agresszió ellen lépnek fel.

A liberósoktól úgy tudom, hogy aki nem akarja befogadni a menekülteket az nem demokrata. Aki esetleg keresztény Európát emleget az már kirekesztő. Most az arabokat nagyon szeretjük, és aki nem szereti őket az fasiszta. Az arabokkal lehet viccelni, hogy terroristák kivéve, ha országunkba akarnak jönni. Aki bármely megoldást keres a menekült kérdésre, ami nem abból áll, hogy 3 gyerek 3 szoba 3 menekült az emeleten az kivételesen (legyen, most mondjuk) rasszista.

Összegzésként, ha a fenti 2 szélsőségre hallgatva próbálnám meg az igazságot keresni, akkor a következőre jutnék nagyon röviden.

Szóval vannak az arabok, akik az emberiség utolsó bölcsője, de ők nem jó fejek annyira, mert ide akarnak jönni és muszlimkodni szeretnének. De az arabokat még is szeretjük, ha a zsidók ellen hajtanak végre terrortámadást. Vannak magyarok, akik szeretik a magyarokat, mert magyarok. Vannak magyarok, akik nem is magyarok, ők annyira nem szeretik a magyarokat, mert magyarok.

De, hogy látom én az elmúlt hónapok eseményeit? Gyilkos gazemberek ártatlanokat gyilkolnak az Iszlám állam területén. Emberek százezrei elindultak családjukkal, hogy ne haljanak meg. Eközben Brüsszel töketlenkedik és lassan kipukkad. Közben akaratukon kívül pártaktivistákat kreál a menekültekből. Ne hagyjuk mandátumgyáros „hivatalnokok” egy pecséttel döntsék el rólunk, hogy magyarok vagyunk-e vagy demokraták?

Fejet hajtok a párizsi áldozatok emléke előtt.

Forrás: Facebook

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük