A Kalózpárt állásfoglalása a Jobbik nyilatkozata kapcsán

megafon

Határozottan elítéljükaz állampolgárok etnikai és vallási listázását, mert a történelem bebizonyította, hogy ez az áltudományosság terepe, és a megkülönböztetés és jogfosztások első állomása lehet. Az ilyen listák készítése szembemegy az egyenlő elbánás elvével, s azzal az elvvel, hogy az egyén felelőssége csak a személyes tettein keresztül ítélhető meg. A Jobbikos képviselő felvetését a magyar országgyűlésben diszkriminatívnak véljük, mert egyoldalúan kíván eljárni, és a figyelmet olyan csoportra kívánja ráirányítani, mellyel szemben lejárató politikai szándéka van.

Ugyanakkor fontosnak tartjuk mind a kül- mind belpolitikában a transzparenciát, de ennek megvalósulását semmiképp sem egyoldalúan gondoljuk, mert azt ki kívánjuk terjeszteni az államigazgatásra, a gazdasági és pénzügyi szektorra is. A képviselő felvetése ezt a magyar demokrácia szempontjából rendkívül fontost célt akadályozza, mert a transzparencia melletti törekvésekkel SZEMBEN szólíthatja fel összefogásra a politikai erőket.

Tiltakozunk az ellen a vélemény ellen, hogy hazánkban határozott törekvés lenne “etnikai csoportok fiktív bűnök alapján való jogfosztására”, és úgy véljük, hogy még a Jobbik-ban sincs bizonyítható hajlandóság, hogy a törvényhozást ebbe az irányba kívánná befolyásolni. Az Alaptörvény és a nemzetközi szerződések bármilyen hasonló törekvést amúgy is meghiúsítanának, tehát nem csak a törekvés nem mutatható fel ebben az esetben, de egyben az efféle törekvés törvényekbe átültethetetlen is lenne. Éppen ezért mindazok a politikai erők, melyek a “nacionalizmus reális veszélyére” figyelmeztetnek, helytelenül járnak el, mert efféle veszély felemlegetése messzemenően irreális, és egyben az irrealitása révén felveti a politikai haszonszerzés gyanúját.

Úgy véljük, hogy a többségi társadalom nem antiszemita. Úgy gondoljuk el kellene kerülni, hogy szórványos jelenségekből azok általánosítsanak, akik éppen az általánosítás ellen küzdenek. A Kalózpárt megbízik a többségi társadalom igazságérzetében, és józanságában, és a későbbiekben sem akar asszisztálni sem a gyűlöletkeltésnek, sem az indokolatlan veszéllyel riogatásnak, mert ez a tárgyilagos kritkát és a demokráciát nem szolgálja, az amúgy is törékeny társadalmi békén üt további sebeket.

FORRÁS: kalozpart.org

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük