A kapitalizmus hazug propagandája

corruption

A XX. században a kommunizmus megrpóbálta
megsemmisíteni a kapiatlizmust…most, a
XXI. században néhány kapitalista megmutatja nekik
hogy is kell ezt csinálni…

Rövid áttekintés a gyakran használt kifejezésekről, és azok mögötti ellentmondásokról. Lakoff hívta fel a figyelmet arra, hogy akik a közbeszéd kifejezéseit uralják, azok gyakorolják a hatalmat magukon az értelmezési kereteken keresztül. Az értelmezési keretet fel kell tudni ismerni, és az „adóteher-enyhítés”-sel szemben a „gondoskodó államot” kell felemlíteni, mint a civilizáció alapját. A fenntartható fejlődés-sel és a gazdasági növekedéssel szemben a „a környezet megőrző, fenntartható gazdaságot” kell szembeállítani, és pl. az arab „demokratizálással” szemben a „nemzeti szuverenitást, és más államok tulajdonának tiszteletét”. A kapitalizmus viszont nem csak értelmezési kereteket kreál, hanem hazug, magukkal nyilvánvalóan ellentmondásban álló propaganda alapfogalmakat is.

 

Első példa: az európai érték hazugsága

Értéknek mondják, holott érték reménytelenül szerényen ismerhető fel benne. A leglényegesebb európai érték a tőke szabad áramlása, ami első pillantásra akár jónak is tűnhet, csakhogy a tőke szabad áramlása és a röghözkötésének megszűnése tette lehetővé a lefelé tartó bér és járulék versenyt, ez nem érték, mert ez inkább nevezhető tragédiának. A munkaerő szabadon áramlik, és a belé tett „tudásberuházást” szabadon szerzik meg a versenyképesek. Ez a rablókapitalizmus értékrendje, nem a lakosságé, pl. a gyártást szabad kitelepíteni mondjuk délkelet-ázsiába, az állami gondoskodást szabad felszámolni és a szociális rendszert eladni. Valójában az európai érték a „szabad” elszegényítés, mert amíg szegényíthető egy társadalom, addig valakik azon gazdagodnak. Minden, és minden a szabadságról szól, amiben monetarista spekulánsoktól, a multikon át az oligarchákig mindenki szabad, csak az nem, akinek a szabadságát az életkörülményei ellehetetlenítésével szüntetik meg pusztán a haszonszerzés okán. Ebben a rendszerben akik közel vannak a tűzhöz a lakosság tulajdonán keresztül a szabadságával üzérkednek, és a szenvedés elkerülését árusítják. A szenvedést persze sehogy sem lehet elkerülni, mert a hitelpénzrendszerben a szenvedés csak későbbi, elhalasztott nagyobb szenvedésre cserélhető mások nagyobb haszna érdekében.

 

Alaphazugság: „a szabadság hozza el a jólétet”

 

Micsoda badarság, micsoda álságos propaganda. Mert ez is pont fordítva van: a jólét hozza el a szabadságot. Nem szabad az az ember, akinek nincs rendes fedél a feje fölött, aki képtelen a tájékozódni, és a választásokon megalapozott döntést hozni.

A jóléti társadalom hazugsága

Jóléti társadalomban élünk? Mit nevez a propaganda jóléti társadalomnak? Az egyre „csökkenő” jólétet? Vagy a szegények szegényedését is lehet annak nevezni? Kinek a jólétéről értekeznek azok, akik GDP-ben, az általuk meghamisított inflációban, tőke idecsalogatásában, növekedésben, vagy mellőzve a lecsúszó többségi társadalmat átlagbérben gondolkoznak? A jóléti társadalom azok jólétéről szól, akik termelővagyonnal vagy tőkemegtakarítással rendelkeznek, vagy helyzetüknél fogva más módon ár- és bérmegállapító képességük van. Hogy lehetne jóléti egy társadalom, melyben évente 6-8%-kal rosszabbul élünk? A jóléti társadalom a többség számára: a létezést ellehetetlenítő társadalom.

 

A fogyasztói társadalom hazugsága


A jóléti társadalom valójában a létezést ellehetetlenítő társadalom, ebből pedig egyenesen következik, hogy ahol hanyatlás van, ott visszaesik a fogyasztás is.. A fogyasztói társadalom valójában: „egyre kevesebbet fogyasztó” társadalom.

 

Az értékek értéktelensége


Az „értékek” mentén kifosztás a globalista kapitalizmus legnagyszerűbb találmánya. Az értékre hivatkozó identitás (bal, jobb és lib.) a kizsákmányolás alapja, mert a választó nem az érdekei, hanem az identitása mentén szavaz (Lakoff nyomán). Az „érték” elleplezett „értéktelenségeket” hoz magával, melyekről minden ideológia a saját kifosztási technikáját megtámogatandóan hallgatást parancsol az ideológiát vallóra. (nemmegbeszélés rendszere). Az „érték” a kapitalizmusban így először eszközzé, majd önellentmondássá válik, és egyben lehetővé teszi azt, hogy egy választói kör nem csak az „ellenség” kifosztását fogja támogatni, hanem saját megnyomorítását is – mert minden ideológia a fogalomköréből kirekeszti a kifosztás elbeszélését. (monetarizmus, neoliberalizmus, államkorporativizmus, stb.)


Lakoff leírja egy tartós munkanélküli, egy vállalkozó, vagy egy közalkalmazott nem arra a pártra szavaz, ami javítaná a helyzetét, hanem arra, amelyik a nemzettel vagy a szabadságeszménnyel kapcsolatban a neki tetsző kifejezéseket használja. De mik is az ideológiák, amik meghatározzák a sorsunk alakulását? Valójában „játékszabályok”, melyekben készenkapott, polkorrekt gondolati sémákban kell a megoldásokat kitermelni a politikai apparátusnak, amit a jónép az identitásának megerősítésére önként elsajátít. A rendszerben az érdek, ami a demokrácia alapja nem számít, ebben hiedelmek ábrázolják a valóságot, a szavazás hiedelemvilágokra és valóságkonstrukciókra irányul, melyek mítoszai elfedik a kifosztást.

 

Milyen valóságban higgyünk?

Az információ a tömegek megnyomorításáról rendelkezésre áll, de mivel az információ sosem személyes tapasztalaton alapszik, hanem az mások interpretációja egy bevált valóságkonstrukció keretein belül, ezért azt lehet elhinni vagy hazugságnak tekinteni – szabadon. Az információ három módon dolgozódik fel: hazugságnak, részinformációnak tekintjük, igaznak fogadjuk el, vagy: elsiklunk felette. Ez utóbbi igen lényeges jelenség. Mikor egy lelkes ideológiai sérült Európai Úniót támogatónak a tudomására jut az optimális valutaövezet elve, vagy hogy a görög megsegítés valójában a görög államot hitelezők (eladósítók) megsegítése és profitjuk garantálása, akkor ezt a tényt kellő alátámasztás mellett képtelen lenne hazugságnak tekinteni, így igyekszik kirekeszteni a gondolataiból. (beszélgetésben témát vált, elterel, ellenváddal él.) Hogy zajlik ez? Ha az ideológiák kvázi közösségeket alkotnak, és identitásképző erővel rendelkeznek, akkor a szembesülés bizonyos tényekkel egyben lehetetlenné válik, ha valakinek lényegesebb efféle kvázi közösséghez tartozni, mint szembesülni a bajjal, és megoldani a problémákat.

A másik probléma az információkkal kapcsolatban maga a forrás ideológiai öncenzúrája. Mert amennyiben 98%-ban hírolvasás során jutunk olyan információkhoz, melyek ideologikus öncenzúrán mentek át, és valóságkonstrukciókat ábrázolnak, akkor hogy is jutunk el a szellemünk fenomenológiájához? Termékké válik saját fenomenológiánk, a valóságlátásunk értékesítésre kerül még akkor is, ha kifejezetten meg akarjuk tagadni a valóságkonstrukciók befogadását. Mert csak néhány valóságkonstrukciót kínál a médiapiac. Vagy képesek lehetünk a valóságkonstrukciók töredékeiből megfelelőbb valóságképet alkotni? Hol lehet itt a kitörési pont? Hol érhető tetten a valóság pl. egy olyan problémahalmazban, mint az arab válság? Vagy mint a konspirációs teóriák? (pl. NWO) Mint a történelemhamisítás? (pl. Heribert Illig)

 

Az integráció hazugsága


Az integráció valójában a kifosztás erősítése, mert még Felcsuti is elismerte, hogy az euro a betéteseknek jó – tehát nem a fogyasztónak és az államnak, nem annak a fogyasztónak, aki a kamatot kifizeti a termékben, és nem annak az államnak, ami a patologikus neoliberális közgazdaságtan alapján az adófizetői teljesítménye helyett külső forrásból kell finanszírozza magát. De mi is a külső forrás, amit a papagájhad kántál? Az bizony hitel. Tehát visszatérve az integrációra: az valójában államok bevonása a versenyképesség mentén a kifosztás rendszerébe, a közgazdaságtan természetesen elhallgatott un. optimális valutaövezet elve alapján. (Az eurokrácia egyáltalán miért nem tiltja be ezt a kifejezést? Vagy egymás között már megtiltották?) Mert az leírja, ahogy Róna Péter mondja a regionális alul és felülértékelt közös valuta regionális pénzbőséget és regionális pénzhiányt és adósságnövekedést okoz, és a közös pénz nem teszi lehetővé, hogy egy ország leértékelve a valutáját megdrágítsa az importot és így beindítsa a gazdaságát – és épp úgy megy tönkre mint a (nem lusta, hanem) versenyképtelen görögök. Az európai integráció a közös valután keresztül valójában nem integrál, hanem fokozza a különbségeket, ennélfogva alkalmasabb lenne dezintegrációnak mondani.

 

Humántőke hazugságok


A „humán” az tőke, és nem cél. A „humán” az erőforrás, az termelőeszköz, az gazdasági potenciál, az áru, az a politikai marketing célcsoportja azaz valójában termék, amit a politikai marketing teremt meg acélból, hogy hatalmát legitimálja és a kifosztást rá hivatkozva hajtsa végre.

Állítólag a humántőkébe beruházni kell a jólét érdekében… De nem beruházni kell a humántőkébe oktatással, hanem meg kell szerezni más (állam) humántőke beruházását a neoliberális elvre hivatkozva. Persze ebben ellenmondás is feszül, mert az hogy egy régió megszerzi a képzett munkaerőt az egyén szabadságára hivatkozva, az valójában megakadályozható lenne a szabad mozgás szabadságelvének korlátozásával, és a közösség szabadságának olyan alapú előtérbe hozásával, ami a létrehozott tulajdonra alapul. (A szabadság alapja a tulajdon) (A szabadon áramló munkaerő szabad lenne? Ez korántsem biztos. A munkaerő szabad áramlása a tőkét erősíti, és csökkenti a tőke költségeit, de ezen keresztül a bérharcot kiterjeszti a munkavállalói oldalon. A munkavállalói oldal egésze valójában veszít ezzel.)


A szociális piacgazdaság hazugsága


A neoliberális demagógia egyik legtaszítóbb hazug kifejezése a “szociális piacgazdaság”. Ugyanis ilyen nincs, ez egy ellentétpár. A piac nem szociális, a piac szempontja nem a gondoskodás, hanem a haszonelvűség. Az állam feladata a gondoskodás, és ezen az oldalon van a méltányosság, a mobilitásra törekvés, a jog és esélyegyenlőség, míg a piac oldalán áll a gazdasági kirekesztés, az elhagyatottság, az erkölcs nélküliség, a méltányosság hiány. A piac nem gondoskodik, a piacon az emberek “öngondoskodnak”. Un. „szociális öngondoskodás” aligha létezik, hiszen a szociális ellátás akkor válik szükségessé, mikor az öngondoskodás valami okból nem lehetséges.

 

Utóirat, kifejezések legrövidebb értelmezése:


Alkotmány:
a kapitalista együttélés jogi dokumentuma.
Államfinanszírozás: hitel.
Állampapír: kamatozó adóslevél.
Forint: kölcsönkapott és átváltott deviza.
Pénzügyi befektető: nyerészkedő spekuláns.
Demokratizálás: a kapitalizmus (monetarizmus) határainak kiterjesztése.
Terrorista állam: erőszakos imperialista újragyarmatosítása ellen küzdő állam.
Gazdaságélénkítés, konszolidáció, stabilitási paktum, bankmentő akció: hűtlen kezelés.
Tőzsde: a reálgazdaságban való részvételt imitáló szerencsejátékszerű intézmény.
Jogállam: a létfeltételeket nem, csak az ahhoz fűződő jogokat garantáló állam.
Alapvető emberi jogok lényege: az embert jogaiban tilos akadályozni, de a körülmények miatt többnyire azok úgysem teljesülnek.
A kerekasztalozás: politikai kirekesztés.
Neoliberális: külföldet szolgáló antidemokrata.
Nemzeti: saját érdeke ellen való „demokrata”.
Baloldali: a bérből és fizetésből élőket jelentős politikai erő nem képviseli
Elhallgatott hatalmi ágak: Közvélemény-kutatás, Nemzeti Banki monetáris hatalom, tudomány.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük