A KDNP, mint szaporítószerv

KDNP ratkoplakat

Az úgy volt, hogy a mai is egy szokványos, csendes, kissé migrénes napnak ígérkezett, sajnos eléggé érzékeny vagyok a frontokra. Aztán leültem kicsit hírfogyasztani, és már megint az orromon jött ki a kávé (elnézést a képletes leírásért). Hiába, a KDNP-re mindig lehet számítani.

Ugye csak nemrég találták fel ismét a spanyolviaszt a szingliadóval, mert nyilván ez egy ilyen dolog, hogy aki nem akar/nem tud gyereket vállalni, annak rögtön megjön a kedve, ha fizetni kell. Oké, oké, a fél ország felhördült, a másik fele szerint nagyon helyes persze, de ez barátaim, ez most mindent visz.

Aki nem olvasta volna, annak mondom, a KDNP holdudvarában mozgó Benda József zseniális ötletekkel állt elő, amikkel meg lehet akadályozni (szerinte) a nemzethalált. Például, a 10 fősnél nagyobb munkahelyeket népesedési megbízottat kellene foglalkoztatni.

Hogy micsodát? És ezt így hogy? Elképzelem, ahogy a munkahelyi teakonyhákba cuki kis rózsaszín pamlagok kerülnek, és a Munkatörvénykönyvébe foglalják a napi kétszer húszpercnyi szaporodási időt. Azért ez végül is klassz lenne nem? Esetleg hangulatvilágítással, gyertyákkal, kis pezsgősvödörrel fel lehetne dobni a hangulatot. A pamlag sarkában meg ott kucorogna egy kis kopasz emberke stoperrel a kezében, és szigorúan figyelne: Naaaaaa, Klárika, ez csak 18 perc volt, két percre még tessék széttenni a lábat! Úgy, jobban, kicsit több élvezettel, ha kérhetem, boldog gyerekeket egy boldog nemzetnek!

Vannak persze más, hajmeresztő passzusok is az anyagban, a szingliadó ötlete nem hiányozhat, az alap, de ami még nagyon „tetszik”, az az, hogy a 35-45 éves korosztály gyermektelen tagjainál korlátozni lehetne az abortuszt. Ezzel együtt lehetővé tennék, hogy az így megszületett „kényszergyermeket” születése után örökbe adják. Hát köszi, ezt milyen beteg perverz állat találta már ki? Oké, kell védekezni persze, csak abban is van hibaszázalék, hát hadd döntse már el az ember maga, hogy szeretné-e végigcsinálni a terhességet, tudja-e vállalni a gyereket, fel tudja-e nevelni. És mi van, ha apuka úgy dönt, hogy neki ez nem hiányzik az életéből? Persze, szülje csak meg, aztán majd lesz valami. És az milyen már, hogy hordd ki, de amúgy nyugodtan örökbe adhatod, egy percig se fájjon érte a szíved, de azért legalább kiaknáztad a méhedben rejlő lehetőségedet. Igen, van aki így csinálja, van aki képes rá, van, aki meg nem, de ezt talán ne más találja ki az érintett helyett.

Hát barátaim, ez ám a keresztényi magatartás, de tényleg.

Ja, és persze a gyereket tilos bölcsődébe adni egyéves koráig, Jó, én nem adtam az enyémet, nem is szeretném, mert én megtehetem. Megengedhetem magamnak és neki, hogy akkor keljen fel amikor szeretne, hogy nyugiban reggelizzünk, hogy ébredés után hosszú percekig elmélyülten tanulmányozzon egy lendkerekes autót, vagy akármi. Van, aki meg nem engedheti meg magának. Van, aki megengedhetné éppen, de mondjuk szereti a munkáját és szeretne mihamarabb visszamenni dolgozni. Ez nem megint csak az ő döntésük kellene, hogy legyen? Miért van az, hogy éltes urak olyan rohadt jól tudnak helyettünk mindent? Hogy ők el tudják dönteni, hogy anyukám, neked ez és ez a jó, innentől befogod a pofád és így élsz? Nekem is volnának javaslataim, hogy nekik hogyan kellene élniük, csak ha elmondanám, lábon hordanák az infarktust.

Azon már csak jót röhögtem, hogy az anyák napját, a gyereknapot és a nőnapot társadalomformáló ünneppé kéne emelni. Mondjuk akkor kezdhetnénk azzal, hogy a nőket nem egyszerűsítik le egy szülőcsatornára. Kezdhetnénk azzal, hogy megadják nekünk a döntés jogát. Hogy elhiszik nekünk, hogy tudjuk, hogy jól csináljuk. Hogy ránk bízzák a családtervezést, higgyék el, mi örömmel be fogjuk vonni ebbe az érintetteket: a párunkat, akivel közösen tervezzük az életünket és a gyereket, a nagyszülőket, a rokonokat, nagybácsikat, nagynéniket, a közeli barátokat. És ennyi nekünk elég is lesz.

A különböző hatalmon lévő nagy és okos emberek meg tegyék már meg, hogy nőgyógyászból és életmódtanácsadóból visszavedlenek vezetőkké, és gatyába rázzák az oktatást, az egészségügyet, a gazdaságot, de úgy igazán, nem csak ahogy nekik jó, hanem ahogy nekünk jó. És amikor már tényleg minden napfényes lesz, meg Hawaii, meg mondjuk nem hányom el magam egy kórházi mosdóban uralkodó állapotoktól, na akkor majd visszatérhetünk a kérdésre.

Addig meg lehetőleg feküdjenek egyedül a rózsaszín kanapén.

Forrás: Huppa.hu

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük