A költészet napján a munkás szavalókórusokról

1185761 576903382348271 880321043 n

A magyar munkás-kulturális mozgalomban az 1920-as évek közepén új jelenségként tűnt fel a szavalókórus, és az évtized fordulójára széles tömegmozgalommá vált. E mozgalom rövid virágzását egy belügyminiszteri rendelet szüntette meg 1933 októberében. A szavalókórusok történetét teljességében még nem vizsgálták, pedig éppen a belügyminiszter betiltó rendelete hívná fel a figyelmet arra, hogy fontos munkásmozgalmi jelenségről van szó. 1933-ban, betiltásakor e mozgalomnak kb. 1000 olyan aktív tagja volt, akik a legális munkásmozgalomban elsősorban kulturális téren tevékenykedtek, de politikai működésük és hatásuk meghaladta a kulturális kereteket.

A munkás-szavalókórusok új színt hoztak a hazai munkás-kulturális mozgalomba és a mozgalmi agitációs munkába. A kórusok politikai mondanivalójukat erős érzelmi hatással tolmácsolták, és rövid idő alatt nagy létszámú közönséget vonzottak előadásaikhoz. A kirándulások, tornaünnepélyek is bemutatkozási lehetőséget jelentettek számukra. Gyors sikerük titka: újszerű mondanivalójukat a magyar közönség számára újszerű formában közvetítették, mégis közérthetően, rendkívül expresszíven és szuggesztíven. Fiatalosan hittek mondanivalójuk igazságában, és őszintén szavaltak. Tömeg szólt a színpadról közvetlenül a tömeghez.

Az a közönség, amely eddig a munkásdalárdák mellett legfeljebb a műkedvelő előadások polgári színjátszást utánzó produkcióit (operetteket, népszínműveket) és a szóló szavalatokat ismerte, váratlanul a legújabb európai irodalmi és színházi törekvésekhez hasonló jelenséggel találkozott.

A 30-40, gyakran 100 főnyi kórus, szóló szavalatokkal kiegészítve, forradalmi hangulatú verseket mondott, a tartalomnak megfelelő szólambeosztásokkal (az énekkórusok szólambeosztásait alkalmazva beszédhangra), kihasználva az emberi hang lehetőségeit. Előadásaikat gyakran kísérte mozgáskórus, a munka ritmikáját, gesztusait utánzó mozgásművészeti csoportok vagy mintatornászcsapatok gimnasztikai gyakorlatai.

A munkás-szavalókórusok megjelenése Magyarországon

A szavalókórusok forradalmi avantgardot képviselő hirdetői gyakran hangsúlyozták a kórusokban megtestesülő ‘teljesen új’ szándékaikat a szocialista kollektív művészet megteremtésében1, de nem tagadható, hogy a szavalókórusok formai őse a görög drámák kórusa2. Amiben valóban újat jelentetek, az az volt, hogy ezeket a kórusokat a forradalmi munkásmozgalom szolgálatába állították, nyílt politikai agitációt folytatva a színpadról a szocialista tartalmú művek bemutatásával.

Hogyan jutott el a szavalókórus-mozgalom hazánkba? A szavalókórusok a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követően először Szovjet-Oroszországban terjedtek el az agitációs és propagandamunka részeként. Az orosz forradalmár avantgarde művészek az Októberi Forradalom után magukénak érezve a szocialista forradalmi eszméket, újító törekvéseik számára szinte kisajátították a művészet minden területét, sajátos formanyelven közvetítve forradalmi gondolataikat. A karneváli hagyományok, népi játékok újjáélesztésekor, az ún. „monumentális propaganda’ részeként3 emlékművek felavatásakor, az ezres tömegeket felvonultató misztériumjátékokban, melyeket a világhírűvé vált színházi rendezők: Tairov, Meyerhold, Mardzsanov rendeztek, már jelen voltak a szavalókórusok.

A tömegek bevonása a művészi munkába szorosan kapcsolódik a korszak Proletkult irányzatának elveihez és gyakorlatához. A több ezres létszámú (1919-ben már 80 ezer tagja volt a Proletár Kulturális Népművelési Szervezetek Szövetségének) Proletkult-szervezetekben rendkívül szerteágazó és kísérletező munka folyt annak az elvnek az alapján, hogy „csakis az új proletárkultúra képes átalakítani’ a tömegek tudatát és ízlését4.

1918. szeptember 15. és 20. között Moszkvában ülésezett a Proletkult-szervezetek I. Összoroszországi Kongresszusa, melyen meghatározták szervezeti szabályzatukat és munkaprogramjukat. Lenin akkori felszólalásában hangsúlyozta, hogy a kulturális munkát össze kell kapcsolni az általános politikai feladatokkal. A Proletkult-brigádok a párt felhívására megjelentek a frontokon, színházvonatok indultak, melyek gyakran az aktuális napi híreket közölték ún. „élő újság’ formájában, s „a színpadi szemléltetés eszközeivel’ hatottak5. „Szórakoztattak, és egyúttal az új eszméket terjesztették.’ Ezeknek az előadásoknak éppúgy egyik alkotóeleme volt a szavalókórus, mint a népünnepélyeknek. A Proletkult szervezeteiben és a tömegünnepélyeken feltűnő szavalókórusok tehát a gyakorlati politika agitációs eszközévé váltak Lenin koncepciója alapján6.

A Proletkult keretében feltűnő írók (Gasztyev, Geraszimov, Gyemjan Bednij) verseit sokfelé szavalták egyénileg és kórus előadásában is. Ezeknek a költeményeknek alapvető vonása a forradalmi lendület és a kollektivizmus érzésének kifejezése. De nem a kifejezetten Proletkulthoz tartozó költők: Majakovszkij, Blok, Tyihonov költészetét is áthatotta a korszak forradalmi pátosza és a közösségi gondolat. A tömegek érzéseit közvetítő költemények, melyeket íróik a tömegeknek szántak, sokkal erősebben hatottak szavalókórusban7, tömeg előadásában, mint szólószavalatként.

Az orosz forradalmi avantgarde íróinak törekvése az „alkalmazott irodalom’ megteremtése volt8, olyan irodalomé, amelynek elsődleges célja a politikai nevelés. Ez az „alkalmazott irodalom’, amely mindig konkrét politikai mondanivaló közvetítésére vállalkozott, megjelent az orosz munkásszínpadok után Németország, Csehszlovákia, Ausztria és (1926-ban) Magyarország munkásszínpadjain is, a szavalókórusok előadásában.

Az oroszországi Proletkult-szervezetek működésének hatására terjedtek el a német munkásszínjátszásban is az agitációs propagandaelőadások. 1918 után a pártok a már működő munkásszínjátszó együtteseket a politikai mozgalom szolgálatába állították, és színre léptek az ún. „agitprop-gruppe’-k. a nagy létszámú szavalókórusok szinte elmaradhatatlan szereplőivé váltak a munkáselőadásoknak. A szavalókórusok kezdetben „nagy tömegben, dübörögve vonultak a színpadra’, indulókat énekelve9. A húszas évek közepére ezek a kórusok tagolódtak, mozgékonyabbá váltak, és framatikusabb felépítésben, mozgásokat, gesztusokat is felhasználva léptek színre.

1921-ben, az orosz Proletkult mintájára Csehszlovákiában is megalakult a Proletkult-szervezet, amely a különféle kulturális szerveket tömörítette, önálló kiadványai, előadásai voltak. „Az első Szovjet-Oroszországba látogató cseh küldöttek beszámolói adtak lendületet az 1921-es év elején a „Dédrasbor’ (Drámai Munkáskórus) megalakításához – írja egy csehszlovákiai kutató. – ez a szavalókórus munkás és munkásnő tagjait egész Prágából toborozta. A kórusban DDOC-csoport (Csehszlovák Munkásszínjátszók Szövetsége) tagjai mellett szervezetlen fiatalkorúak is álltak10…’ A prágai munkáskórus létrehozását követően Csehszlovákia különböző városaiban alakultak szavalókórusok, így Kassán is. 1922. május 1-én a kassai Proletkult ünnepségét Hidas Antal rendezte, ez alkalomból született Kassák Lajos Májusi kórus című kórusverse11.

Ezek a szavalókórusok rendszeresen felléptek munkásotthonokban, tömegrendezvényeken, sportünnepélyeken. Versmondásukat gyakran mozgással kísérték, általában cseh és szlovák proletárköltők verseit szavalták, de szerepelt repertoárjukon az orosz és a német szocialista avantgarde költészet is. E kórusok fellépéseik alkalmával gyakran használtak vetített képeket, különleges világítást és merész színpadi tereket konstruáltak.

Mind a német, mind a csehszlovák kórusokban közreműködtek kommunisták, szocialisták és szervezetlen munkások is. A különböző pártok saját programjuknak megfelelően használták fel a kórusokat.

Magyarországon elsősorban a német törekvések éreztették hatásukat. A politikai emigráció révén a magyar munkásszavalókórusoknak közvetlen kapcsolatuk volt a hasonló berlini, bécsi, lipcsei törekvésekkel12. A kórusversek szövegeit lefordították, és folyóiratokban ismertették a munkáselőadásokat. A német expresszionista költészet közvetítésében (a kórusversek nagy része idesorolható) kiemelkedő szerepe volt a kassai Munkásnak éppen úgy, mint az orosz szocialista költészet közvetítésében. Richard Dehmel, Johannes R. Becher, Ernst Toller, Bruno Schönlak, Franz Weiskopf, Erich Mühsam versei, melyek a magyar szavalókórusok állandó és kedvelt műsorszámai voltak, többnyire e lapokban jelentek meg először magyarul13.

A Kommunisták Magyarországi Pártja 1925 augusztusában tartott I. kongresszusa leszögezte: „a kommunista párt vezető szerepének és a proletárság hegemóniájának megvalósítása feltétlenül szükségessé teszi, hogy a kommunisták minden legális lehetőséget és törvényes szervezeti formát (szakszervezet, szövetkezet, sport-, turistaegyesületek és a munkásság egyéb társadalmi egyesülései) kihasználjanak, sőt minden erővel új legális formákat keressenek avégből, hogy a tömegekkel állandó érintkezésben maradjanak, bennük dolgozzanak, és így semmiféle üldözés, az illegális szerveztek szétrombolása se tudja őket leválasztani a munkásságról14‘. A kongresszus a KMP-nek a tömegekre gyakorolt hatását igen fontosnak ítélte, és szükségesnek tartotta bővíteni a már meglevő legális kereteket. Természetesen az MSZMP volt ebben az időben a legszélesebb bázis, de a munkás kulturális egyesületek is kiváló lehetőséget teremtettek a szervezkedésre15.

Az első magyar munkás-szavalókórusnak, az Alkoholellenes Munkásszövetség kórusának megalakulása és működése összefüggésben állt a KMP idézett törekvéseivel. Érdemes részletesebben nyomon követni útját, mert feltűnése és sikere megmutatta a munkás-szavalókórusokban rejlő lehetőségeket, meghatározta a későbbi kórusok stílusát és tevékenységük irányát.

Az AMSZ az 1920-as évek második felében dr. Arató Emil vezetésével baloldali irányítás alatt állt. Propagandáját ugyan elsősorban a szervezett munkások között fejtette ki, de a szövetségnek tagja lehetett bárki, aki magáénak érezte az alkoholizmus elleni társadalmi összefogás eszméjét. Így az AMSZ alkalmas lett a szervezetlen ifjúmunkások befogadására és a sehova sem tartozó tömegek megnyerésére. (És alkalmassá vált az illegális kommunisták beépülésére.)

Az AMSZ-nak már 1922-ben önálló dalkara és műkedvelő gárdája volt. Kapcsolatban álltak az avantgarde színpadi kísérleteket folytató Palasovszky Ödönnel, akinek előadóestjeit a mozgás-beszéd-zene ritmusának összeötvözése jellemezte. Színpadi kísérleteinél Palasovszky együtt dolgozott Madzsarné Jászi Alizzal és mozgásművészeti csoportjával. Többször felléptek az AMSZ kultúrestjein, és Palasovszky segítséget nyújtott az AMSZ műkedvelő gárdájának szerepléseihez.

A kommunista Tamás Aladár 1926-ban az AMSZ előadója volt, kulturális kérdésekről beszélt16. Munkás-szavalókórusát az AMSZ dalkarának és műkedvelő gárdájának kísérletező kedvű tagjaiból hozta létre, és a Természetbarát Szövetség VII. kerületi csoportjának és az MSZMP-nek a tagjaival egészítette ki17. Kezdetben Palasovszky Ödön is részt vett a szavalókórus munkájában, az Új Föld irodalmi estek keretében mutatkozott be a kórus a Zeneakadémián18.

A szavalókórus tevékenysége az AMSZ műkedvelő gárdájának 1927. január 7-ei újjáalakulása után lendült fel. Az AMSZ 1927. február 12-ei választmányi ülésén már elhangzott olyan bírálat, hogy a műkedvelő gárda tagjai között vannak olyanok, akik még nem tagjai az Alkoholellenes Munkás Szövetségnek. Ez volt az első utalás arra, hogy szervezetlen fiatalok is tömörültek az AMSZ kultúrgárdájában. Később ez a tény egyre nagyobb problémát jelentett mind az AMSZ-nak, mind az MSZDP vezetőinek.

Ugyanezen a választmányi ülésen ismertették, hogy a műkedvelő csoport szavalókórusa fellép február 15-én az MSZDP IX. szervezetében, majd 17-én Csepelen a Munkásotthon Somogyi Béla emlékünnepélyén19. A Munkáskultúra 1927. márciusi száma Kollektív érzéssel című cikke számolt be a kórus e két szerepléséről. Műsorukon Ernst Toller Requiem-je és Majakovszkij Kékzubbonyosok című műve szerepelt. A Requiem és a Kékzubbonyosok (Balra mars) volt az a két vers, amelynek átütő sikere meghozta a kórus számára az elismerést, és amelynek bemutatása meghatározta a kórus művészi arculatát.

Az AMSZ-kórus férfi szólistája Hornyák Lipót csepeli vasmunkás, női szólistája Pál (Szántó) Judit volt, aki még Kassáról hozta magával a szavalókórus műfajának ismeretét. (Mint utaltam rá, Hidas Antal, Pál Judit volt férje, rendezte a kassai Proletkult 1922. május 1-ei ünnepélyét.)

A szavalókórus fellépéseinek mindenütt sikere volt, létszáma akkoriban 30-32 fő volt, de egy határozat értelmében a belépőknek meg kellett mondaniuk, hogy még milyen más egyesülethez tartoztak. A vezetőség így kísérelte meg ellenőrizni a kórusban feltűnő új arcokat, és erre feltehetően az MSZDP vezetőinek kifogásai adtak okot. Ezt támasztja alá, hogy az AMSZ 1927. június 10-ei választmányi ülésén az MSZDP képviseletében megjelent Mónus Illés, és kérte, hogy az AMSZ tagjai egyúttal lépjenek be az MSZDP-be. Az AMSZ vezetősége nevében Weisz Sándor azzal hárította el Mónus kérését, hogy ők az MSZDP-tagságtól függetlenül is szocialista szellemben nevelnek. Ezen az ülésen Tamás Aladár ismertette az 1927. március 20-án létrejött ún. Kultúr Alosztály munkáját, amelynek ő volt az elnöke, s amelyhez a szavalókórus is tartozott20.

E választmányi ülést követően, valószínűleg az MSZDP vezetőségével való nézeteltérések miatt, átmenetileg megromlott a viszony Tamáséké és az AMSZ vezetősége között. Közben megkezdték átépíteni a Népegészségügyi Múzeum épületét, és a szavalókórus helyiség nélkül maradt. Ekkor Martos Flóra közbenjárására a magánalkalmazottak Szövetségének helyiségében, majd a bőripari munkások és más szakszervezetek helyiségeiben tartották próbáikat.

1927 augusztusában még az AMSZ képviseletében vettek részt a hűvösvölgyi munkásdalos ünnepélyen, valamint az eszperantistákkal és a bőripari munkásokkal együtt rendezett nagymarosi kiránduláson. A hajókirándulásnak 1100 résztvevője volt, és a szavalókórus óriási sikert aratott. Sikereikre való tekintettel hívták meg őket október 30-ára, Várnai Zeni szerzői estjére. Az ő hatásukra alakult meg az AMSZ csepeli csoportjának szavalókórusa is21.

A Kultúr Alosztály tagjainak szervezeti hovatartozása kérdésében keletkezett vita következménye az Alosztály feloszlása lett. 1927 augusztusában megjelent Tamás Aladár szerkesztésében a KMP legális a, a 100 %, és az AMSZ szavalókórusának gárdája ezentúl e folyóirat szavalókórusaként lépett fel, s fejtette ki önálló tevékenységét. (Tamás Aladár továbbra is tagja maradt az AMSZ választmányának, egészen 1928. októberig az Oktatásügyi Bizottságban dolgozott.)

A volt AMSZ-kórus tevékenysége attól kezdve, hogy a 100 % című folyóirat kórusa lett, elsődlegesen politikai jellegűvé vált. Széles körű politikai propagandát folytattak a 100 % terjesztésével, a szocialista irodalom pódiumszerű előadásával és a kórus körében szervezett szemináriumokkal.

Mivel a kórus a 100 % neve alatt szerepelt, tagjait egyéb kötöttség nem gátolta, s így Tamás Aladár megvalósíthatta a KMP I. kongresszusán meghatározott feladatot: egy legális kulturális szerven belül teremtette meg a kommunista propaganda és szervezkedés lehetőségét, szervezetlen fiatalokat vont be a mozgalomba. Maga választotta meg a bemutatásra kerülő műveket (zömében a 100 %-ban is megjelenő költeményeket), a fellépési lehetőségeket és a politikai nevelőmunka eszközeit.

Repertoárjukat tükrözi a 100 % Kiskönyvtár 1928 őszén megjelenő első kötete, a Szavalókórusok22. Itt fogalmazták meg a szavalókórusokról vallott tételeiket is. A 100 % maga is rendszeresen foglalkozott a szavalókórusok elméleti kérdéseivel, és ismertette a különböző avantgarde színpadi kísérleteket. Érdemes kitérni néhány ilyen cikkre.

A folyóirat 1927. évi 2. számában Tamás Aladár a szavalókórusokról szóló írásában tagadta, hogy a szavalókórus a görög drámák kórusának utóda lenne. Szerinte „létrehozója a kollektív szellem’. Úgy ítélte meg, hogy a szavalókórus nem pusztán színpadi technikai újítás, mert hatása csak a művek tartalmával együtt érvényesül. Ám elismerte, hogy nem minden politikai mondanivalót hordozó vers adható elő szavalókórus formában. „Hogy milyen verseket adjunk tehát elő kórussal – folytatja gondolatmenetét -, azt legkönnyebben úgy határozhatjuk meg, ha a tömegkórust kitevő egyének hajlamait figyelembe vesszük, és aszerint választjuk meg a verset, hogy az egyes emberek összeállításából létrejött tömegkórus érzelmeinek, céljainak és akaratának kifejezője legyen.’ A kórusvezető feladata a tagság nevelése és irányítása, nemcsak a versek művészi bemutatása. A kórus létszámát nem kell előre meghatározni, két női kar és két férfi kar, megfelelő szólistákkal, biztosítja a lehetőséget a kiválasztott művek előadására. Tamás még hozzáfűzi, hogy a művek előadásának különleges lehetősége az énekkel, tánccal, zenével való összekapcsolás. Palasovszky Ödön színházi kísérletei éppen ezeket a lehetőségeket kutatták.

A 100 % 1928. évi 7. számában Gergely Sándor Két cikkcakk esté-ről számolt be. Palasovszky Kövesházi Ágnes mozgásművészeivel, Kozma József zenéjére, Boromissza Tibor színpadi terveivel rendezte előadóestjeit. Ezekkel foglalkozva Gergely hiányolta Palasovszkyék erőteljesebb politikai mondanivalóját, bár úgy vélte, hogy ez csak kezdeti hiányosság lehet. Gergely írásából kitetszik, hogy „az agitációs színház’ igényével tekintett Palasovszkyékra is. Nem tartotta helyesnek a pusztán művészeti kísérleteket, csupán a mondanivalónak alárendelt interpretációt fogadta el. Az ő nézetében is a Proletkult szemlélete élt tovább.

Nemes László A német színpad a világnézetek harcában című cikke az 1927. évi 2. számban a német Volksbühne mozgalmat ismerteti, melynek célja a polgári színházi monopólium megdöntése, a munkásság színházi kultúrájának megteremtése volt. Ilyen irányba mutattak Piscator színházi kísérletei. A különböző német amatőr színházi mozgalmak szoros kapcsolatban álltak a politikai törekvésekkel s a 100 % mozgalom vezetői is példának érezték a német politikai színházi kísérleteket.

Szelényi István Beszédművészet címmel írt a 100 % 1927. évi 3. számában. A szavalókórusok megjelenése felvetette a színpadi beszédkultúra igényét. Az előadóknak az emberi hang modulációs törvényeit is követniük kellett. Szelényi véleménye szerint nem a zenei előadásmódhoz kell igazodniuk, hanem elsősorban a gondolat kifejezésére kell törekedni a hang segítségével. A cikkíró egy grafikonszerű lejegyzési mód kifejlesztését tartotta szükségesnek a kórusversek betanításához.

A 100 %-kórus forradalmi verseivel fellépett munkásotthonokban, kirándulásokon, május elsejei ünnepélyeken, szavalt lakóházak udvarán. A kórus összetétele változatos volt, a legkülönfélébb szakmákhoz tartozó fiatalokat tömörítette. „Általában két régi kórustag ajánlatára vettük fel az új tagokat. Utána azonban a tagok kötelezettségeit illetően rendkívül szigorúak voltunk. A próbákon, szemináriumokon, előadásokon való pontos megjelenés kötelező volt, s ezt mindig ellenőriztük’ – írja visszaemlékezésében Tamás Aladár23.

A kórusnak 1928-ban 50-60 tagja lehetett, de hatásukra csakhamar 100 % kórusok alakultak Angyalföldön, Újpesten, Óbudán, Rákospalotán, A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületében24. A munkáskerületekben tevékenykedő 100 %-kórusok, melyeknek közvetlen kapcsolatuk volt a munkássággal, nemcsak fellépéseik, hanem a folyóirat terjesztőgárdájának révén is gyorsan népszerűek lettek.

A szavalókórusokban rejlő agitatív lehetőségre a 100 % kórusok sikerei nyomán hamar felfigyelt a rendőrség. Az 1929 szeptemberében kelt összesítő detektívjelentés, többek között, foglalkozik a 100 %-szavalókórus tevékenységével is, és megállapítja: „A Tamás-féle kórus démonikus erejű, néha kezdetleges, de mindig forradalmi verseivel25‘ éri el a hatását.

A központi 100 %-kórus akkoriban a hírlapterjesztők helyiségeiben tartotta összejöveteleit, szemináriumaikat zömében Tamás Aladár és Gergely Sándor vezette, kiemelkedő női szólistájuk Lányi Olga volt26. Nyáron a dunakeszi Duna-parton, az MTE által használt partszakasz mellett béreltek egy kisebb területet, ahol pihentek, sportoltak és egyúttal művelődtek. A váci járási főszolgabíró jelentése szerint a sátrak között rendszeres agitációt folytattak27.

A kórus létszáma ekkorra 120-ra emelkedett, és a már idézett összesítő detektívjelentés szerint a 100 % című folyóirat kommunista propagandájának leghatásosabb gyakorlati eszközévé lett. De propagandaeszköz volt a kórus műsorán szereplő versek szövegének röpiratként való terjesztése is. Gyemjan Bednij: A főutca, Ernst Toller: Requiem, Ember Ervin: Mozdonyvezető, Bollwadys: Építők verse, Majakovszkij: Kékzubbonyosok című költeményei sokszorosítva is terjedtek28. L. Tihanyi Ernő 1930-ban saját kiadásában megjelentette Munkáskórusok című versesfüzetét, amely egészében is röpiratnak tekinthető. (A füzet borítója Dési Huber István montázsával készült, amely a gyártelepeket körülölelő munkástömeget ábrázolja. A tömegből kiemelkedik egy szavalókórus és a kalapácsos tornagyakorlatot végző munkástornászok csoportjai. Az expresszionista stílusban készült kompozíció jól tükrözi a kötetben szereplő versek hangulatát.)

1930. július 19-én letartóztatták Tamás Aladárt, és az ő letartóztatásával megszűnt a 100 % szavalókórusa. A volt kórustagok munkájukat a szakszervezetek, a szociáldemokrata pártszervezetek és a legális munkás-kulturális szervezetek kórusaiban folytatták.

A szakszervezeti és a szociáldemokrata szavalókórusok fellépése

A 100 %-kórus sikereinek hatására a szakszervezetekben és a szociáldemokrata pártszervezetekben is alakultak szavalókórusok. 1929-ben már kb. 15 szervezetnek volt szavalókórusa. A Szakszervezeti kórusok közül tipikusnak tekinthető a Nyomdász Szavalókórus működése, ezért ennek az elsőként megalakult szakszervezeti szavalókórusnak a történetével részletesebben foglalkozunk.

A nyomdászok szakszervezete Szedőkörének néhány ifjú tagja, aki elégedetlen volt a szakszervezetben működő kulturális egyesület, az ún. Gutenberg Társaság (hivatalos nevén: Gutenberg Társaság, a Nyomdászok Művészeti és Zeneegyesülete) munkájával, és baloldalibb tevékenységet kívánt kifejteni, 1928 első hónapjaiban a szakszervezeten belül szavalókórust alakított. Ismerték és lelkesedtek a 100 % kórusért, és hatással volt rájuk Kassák Lajos költészete. Az alapító tagok között volt: Kiss (Klein) Ferenc és Sándor, Lengyel Lajos, Kocsis Vilmos, Kondor Árpád, Szilas Gábor, Sallmayer Ferenc29.

Sallmayer Ferenc30 és Kocsis Vilmos felkeresték Tamás Aladárt, és kérték, hogy vállalja el a kórus vezetését, de Sallmayer olyan feltételeket közölt, amelyek korlátozni akarták a kórusvezető szabad műsorválasztását31. Tamás Aladár nem vállalta a kórus vezetését. A fiatalok ezután Kassákné Simon Jolánhoz fordultak, aki elvállalta az irányítást. Kassákné emigrációja alatt megismerkedett a német mintájú kórusok munkamódszereivel, és ezek alapján kezdett dolgozni a nyomdászoknál. A kórus ekkor szervezetileg a Gutenberg Társasághoz tartozott, a kórustagok felvétele is itt történt.

Bemutató előadásukat 1928. május 16-án tartották. A kórus Kassák A munka emberei és Sandburg Az örök út című művét adta elő. Közreműködött Nádass József, aki saját novelláját olvasta fel, továbbá Kassákné és Hont Ferenc Kassák-művekkel. A Typographia 1928. május 25-ei számában megállapította, hogy a „fiatalság első nyilvános szereplése várakozáson felől sikerült’, a műsor a szocialista művészetet propagálta.

A szavalókórus fiataljai és a Gutenberg Társaság hivatalos kultúrprogramja között egyre mélyült a szakadék. A fiatal szocialisták elítélték a polgári színjátszást utánzó műkedvelő előadásokat, a nyomdászok dalkarának szerintük átlagos teljesítményét. Modernebb formákat és harcosabb programot követeltek. A Gutenberg Társaság és a szavalókórus közötti ellentét szétváláshoz vezetett, s a kórus 1928 júliusában – a segélyegylet keretei között – önálló szervezetté lett Nyomdász Szavalókórus és Kultúrkör néven.

A nyár folyamán kirándulásokat szerveztek Gödre és Gárdonyba, ezek a kirándulások egyúttal szabadtéri fellépést is jelentettek számukra. Szeptemberben előadást rendeztek az új orosz irodalomról, melyet Nádass József tartott. Szeptember 26-ai műsoros estjükön zongorán Kadosa Pál és Szelényi István működött közre, és a kórusműveken, szólószavalatokon kívül ún. „élő újságot’ is bemutattak, az aktuális napi eseményekhez kötötten, a napi politikát kommentálva. Ezen az esten fellépett az MTE hat tagból álló tornászcsoportja is. December 1-én Várnai Zseni szerzői estjén mutatkoztak be a Vasasok Magdolna utcai székházában, a Kórus szopránban című vers előadásával32. A szerzői esten az Eljön az óra című verset kívánták még bemutatni, de a rendőrség ezt betiltotta. A vers címét bekonferálták, de a jelenlevő rendőrtiszt közbelépése megakadályozta a mű előadását.

1928 végére a kórus vezetősége és Kassákné között személyes ellentét fejlődött ki, és Kassákné megvált a kórustól33. Kassákné távozásával a Nyomdász Szavalókórus kettévált, a csoport egy része követte vezetőjét, és ők alkották a magját a későbbi Munka-kórusnak, mely Kassák folyóirata köré tömörült. 1929 márciusától Ascher Oszkár vette át a Nyomdász Szavalókórus vezetését. (Ascher később elvállalta a MÉMOSZ Világosság szavalókórusának irányítását is, és a két kórus gyakran lépett fel közösen.)

A kórus rendszeresen fellépett a szociáldemokrata pártszervezetek, kulturális testvérszervezetek rendezvényein, a Stromfeld Aurél-emlékesteken, a Somogyi-Bacsó-gyászünnepélyeken, május 1-én, az MSZDP Nők Napja rendezvényein, a nyomdászszakszervezet segédavató ünnepélyein, a nyomdászok hagyományos János-ünnepélyein, március 15, megünneplésén, a Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetsége nyári dalosünnepélyein, a természetbarátok, gyermekbarátok, eszperantisták műsoros estjein.

1930. március 23-25-án a Vasmunkások Szövetsége dísztermében ülésezett a Szakszervezeti Tanács IX. kongresszusa. A kongresszust az Általános Munkásdalkör köszöntötte, majd a Nyomdász Szavalókórus Petőfi Föltámadott a tenger című költeményét szavalta34.

A kórus és vezetője egy-egy fellépéskor honoráriumot kapott, a meghívó szerv anyagi helyzetétől függően. A munkanélküliek számára azonban ingyenes esteket rendeztek. Ugyancsak ingyen léptek fel például 1930 januárjában a Váci úti ifjúmunkások rendezvényén. 1929. április 20-án a pilisvörösvári bányászok gyermekeinek segélyezésére rendeztek hasonló előadást.

Nagy sikerű vidéki fellépésük volt, többek között, Szolnokon, Győrött, Székesfehérvárott, Felsőgallán, Tatabányán a bányászünnepségen. A felsőgallai Bányamunkás Otthonban Tieger (K. Tucholsky) Bányászdalának előadásával értek el óriási sikert; szereplésüket a helyi hatóságok „nyugtalanul fogadták’. Sikerüket levelezésük tanúsítja, mely szerint fellépéseik nem egy helyi szavalókórus megalakulását inspirálták35.

A kórus gyakran együtt mutatkozott be a különböző szakszervezeti, illetve pártszervezeti kórusokkal. A MÉMOSZ Világosság kórusán kívül szerepeltek együtt a VIII. kerületi MSZDP Barátság kórusával, a Fogyasztási Szövetségével Hajnal kórusával, a Gyermekbarátok Szavalókórusával, a KAOSZ-kórusával és az MTE-kórusával.

1931. március 22-én tartotta az MTE márciusi ünnepélyét a Városi Színházban. Ezen az előadáson több szavalókórus szerepelt, közöttük a Nyomdász Szavalókórus is. A nyomdászok rendezvényein viszont fellépett például Madzsar Aliz mozgáskórusa, az MTE minta-tornászcsapata, a Vasas-tornászok, Szalmás Piroska Népdalkórusa és különböző dalkórusok.

A kórus ekkori repertoárján szerepelt: Tu_Fu: Marsolás; Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger; Ady Endre: Az Isten harsonája; Lukács László: Háború; Millió; Az idő dala; Lantos Béla: Futószalagon; Szakasits Árpád: Plakát; Üzenet az éjszakába; Várnai zeni: A kuli; Tábori Kornél: Szél dala; Felhőkarcoló; József Attila: Munkások; Sao Pao: Vörös hegyek; Dos Passos: Béke herceg; Ismeretlen költő: Anno 1812; Wierzinsky: Falábak; Erdélyi József: Fal; Szélpál Árpád: Elnyomottak kórusa; Korvin Lajos: Nagyüzem; Illyés Gyula: Búcsúztató, Körmendi Zoltán: Kínai katonák panasza, R. Dehmel: Aratódal; Kurt Tucholsky: Rend és nyugalom; Bányászdal36.

A Nyomdász Szavalókórus kulturális tevékenysége nem kizárólag a rendezvényeken való szereplést jelentette. Tanulmányi kirándulásokat és ismeretterjesztő előadásokat is szerveztek. Kirándulásokat szerveztek, többek között, az óbudai gázgyár megtekintésére, a svábhegyi csillagvizsgálóhoz, az aquincumi romok, a káposztásmegyeri vízművek, a Központi Általános Tejcsarnok, az Általános Fogyasztási Szövetkezet Székházában rendezett kiállítás meglátogatására, a Rádió stúdiójába, a Szépművészeti Múzeumba.

Ismeretterjesztő előadásaik hasonlóan változatos képet mutatnak. Bresztovszky Vilma például kulturális kérdésekről, Wiesner Sándor az agrárkérdésről, Buchinger Manó az ifjúság szerepéről a munkásmozgalomban, Elkán László ugyancsak az ifjúság problémáiról, Wollák Jenő Bevezetés a közgazdaságba címmel tartott beszédet. Hertzka Sándor vezetésével nyári előadássorozatot indítottak 1932-ben. Ennek keretében Keleti Márton A tőke, érték és értéktöbblet, dr. Szinetár Ernő A nő helyzete a társadalomban és a nemi életben, dr. Deutsch Sándor A gázháború rémségei, Németh Andor Az eleven magyar irodalom, Nyigri Imre Petőfi a forradalomban, Ady a forradalom előtt címmel tartott előadást.

1931-ben súlyos incidens játszódott le a nyomdászkórusnál, amely Sallmayer Ferenc nevéhez fűződött. Sallmayer saját kiadásában nyomtatott röpiratot terjesztett Ascher Oszkár ellen37, és sikerült megnyernie néhány fiatalt Ascher tevékenységének bírálatára. A gyalázkodó hangú röpirat mintegy ‘balról’ támadta Aschert, különösen a polgári irodalmi körökkel való kapcsolatát kifogásolta. A Segélyegylet választmányi ülésén foglalkozott a kérdéssel, elítélték Sallmayernek és társainak viselkedését, kizárva néhányukat a kórusból. A tagok többsége elhatárolta magát Sallmayeréktől, és levélben kérte Aschert, vállalja továbbra is a kórus vezetését. A kórus körül azonban nem csitultak el a viták, és 1931. október 15-én a Segélyegylet választmányi ülésén a kórus működését három hónapra felfüggesztették, megvonva tőlük az anyagi és erkölcsi támogatást.

1932. január elsején a szavalókórus 22 tagja beadványban fordult a Segélyegylet választmányához, hogy működésüket ismét engedélyezzék, és a szubvenciót is folyósítsák számukra. A választmány a kérésnek eleget tett, a kórus oktatója ismét Ascher Oszkár lett38, s a munka a korábbi mederben folyt tovább.

Ötéves estjükön Szakasits Árpád tartott beszédet. Az estről a Typographia 1933. április 14-ei száma közölt ismertetést, amely szerint „sokat fejlődött ez a kollektív előadó művészet, amely az ifjúságból kitűnő agitátorokat és jó szónokokat nevel a munkásmozgalom számára.’ (A szerző kiemelése.)

Az utolsó János-ünnepély, melyen szerepeltek, 1933. június 25-én volt, amikor is a közönség nem akarta leengedni őket a dobogóról. Műsorukon, többek között, Tucholsky Rend és nyugalom, Dehmel Aratódal, Szegő István A nagy egér és József Attila Munkások című verse szerepelt. 1933. október 22-én léptek fel utoljára a Háború című kórusjátékkal.

A Nyomdász Szavalókórustól bizonyos mértékig eltérő típust képviselt közvetlenül az MSZDP-hez kapcsolódva a VIII. kerületi szervezett ifjúmunkások Barátság szavalókórusa, amely 1928 elején, Szamai Lajos kezdeményezésére alakult meg. Első vezetőjük Gárdos Dezső volt, mellette Vajda László titkárként működött. Knopp Imrét mint költőt hívták meg, hogy verseket, jeleneteket írjon a kórus számára, és később ő vette át a csoport művészeti irányítását, betanította a műveket, és rendezte az előadásokat. 1930 szeptemberétől Révész Ferenc lett a kórus titkára, megbízatását a kerületi pártszervezet végrehajtó bizottságától kapta.

Az MSZDP VIII. kerületi szervezete a kórust eleve agitációs célokra akarta felhasználni, szerepeltetni akarták a kórust az MSZDP rendezvényein39, és ugyanakkor szocialista képzettséget kívántak nyújtani a fiataloknak.

A kórus tagjai ifjúsági napon vettek részt a pártszervezetben. Szerdahelyi Sándor, Mónus Illés, Braun Soma, Nagy Tamás, Ries István, Hertzka Sándor voltak meghívott előadóik40. Az ifjúsági napon kívül rendszeresen látogatták a szociáldemokrata szemináriumokat (a még nem párttagok 1930 januárjában egységesen beléptek az MSZDP-be), melyeken a szocialista elvek alapelemeivel ismerkedtek. Emellett a kórustagok számára külön is rendeztek politikai foglalkozásokat. A kórustagoknak kötelező volt az előadások hallgatása, de maguk is tartottak előadásokat kedvük szerint választott témákról. A kórusfoglalkozásokon elsősorban az előadott művekre koncentráltak, azok alapján vitatkoztak. A vitákat Knopp Imre vezette.

A kórusnak kb. 50 tagja volt. Programjukon a klasszikus forradalmi verseken kívül aktuális propagandisztikus anyagot is szerepeltettek. Népszerű volt az ún. „élő újság’. Szatirikus jelenteket, ún. politikai revüket, kórusjátékokat adtak elő. Knopp Imrének a kórus számára írt versein kívül legtöbbször Szakasits Árpád, Szélpál Árpád, Körmendi Zoltán, Brichta Cézár verseit mondták41.

1931. március 2-án a Vasmunkások Székházában tartott előadóestjük a következőképpen zajlott le: az est bevezetőjét Buchinger Manó mondta, a köszöntőt Szamai Lajos. A szocialista politikai revüt Knopp Imre állította össze a szavalókórus Brichta Cézár Pénz című versét, Knopp Imre Munkadalát és Éljen a háború című költeményét, Perényi Pál két kórusjátékát (Karácsonyi játék, Rongyosok kórusa) a nézőközönség közreműködésével adta elő. Az esten fellépett dr. Békéssy Mária mozgásművészeti csoportja. (A politikai revü a német munkásszínjátszásban az 1920-as évek végén jelent meg, ugyancsak ebben az időben vált általánossá a nézőtér bevonása a kórusjátékokba. Ezek az új jelenségek viszonylag gyorsan megjelentek a magyar kórusmozgalomban, bizonyítva a magyar munkás-kulturális mozgalom fellendülését és érdeklődését a nemzetközi törekvések iránt.)

A kórus a szavalókórusokat betiltó rendelet követően sem oszlott fel, hanem mint Barátság Kultúrgárda működött tovább 1939-ig42.

Sajátos színt jelentett a szavalókórus-mozgalomban a Munkás Testedző Egyesület kórusa. E Munkás sport- és kulturális szervezet szavalókórusa 1929-1930-ban szerveződött egységes kórussá. Az MTE úszószakosztályának fiataljai hét végén közös programokat rendeztek, és műsorokat állítottak össze, melyeknek színvonalát a különböző sportszakosztályok erősen bírálták. Ekkor Zelk Zoltánhoz fordultak, hogy írjon jeleneteket számukra, a csoport egyik tagja, Czieger Zoltán pedig felkérte sógorát, Hont Ferenc színházi rendezőt, legyen segítségükre43.

Hont Ferenc első szavalókórusát 1926-ban, a magyarországi AMSZ-kórussal nagyjából azonos időben, Párizsban alakította meg, a Párizsi Magyarok Egyesülete keretében, munkások részvételével. A kórus munkájába itt József Attila is bekapcsolódott, akivel Hont akkoriban egy szállodában lakott. József Attila Koldusok című versét a Hont Ferenc által vezetett szavalókórus előadóestje keretében mutatták be Párizsban, 1926. november 14-én44. Ez volt József Attila első kapcsolata a munkás-szavalókórussal.

Amikor Hont 1927 decemberében visszatért Párizsból, Magyarországon már sikeresen működött a 100 %-kórus, Palasovszky Ödön pedig munkások számára avantgarde színházi esteket rendezett. Hont később kapcsolatba került a Nyomdászok Szavalókórusával, fellépett, rendezést vállalt műsoros estjeiken45. Az MTE sportolóinak kérését szívesen teljesítette és elvállalta a szavalókórus megszervezését46.

Az MTE tornaszakosztályában már 1928 decemberében alakult egy szavalókórus47, amely a 100 %-mozgalomhoz kötődött. A 100 % megszűntével 1930-ban a tagok az MTE úszószakosztályának kórusába léptek be. A csoporthoz nemcsak fizikai munkások tartoztak, hanem diákok, tisztviselők, kereskedelmi alkalmazottak is.

A kórus kb. 30-40 főből állt, és a kórushoz főként a sporton keresztül kapcsolódtak a résztvevők. 1932-ben a vezetést Hont Ferenctől Balogh László, az MTE aktivistája vette át. A kórus létszáma fokozatosan emelkedett, és 1933-ban egy ízben 120-ra is megnőtt48. A gödi Fészek állandó fellépési színhelyük volt.

Amíg a Barátság kórus esetében érezhetően a politikai nevelés állt a kórus tevékenységének középpontjában, addig az MTE kórusa inkább a sportoló fiatalok általános kulturálódását kívánta megteremteni. AZ MTE-kórusnál jól érzékelhető a különböző munkás kulturális szervezetek összefonódása és együttes hatása a fiatalokra.

Végül nem hagyhatjuk említés nélkül (bár nem bocsátkozva részletekbe), hogy a fővárosi szavalókórusok szerepléseinek és sikereinek hatására számos szavalókórus alakult vidéken is 1928-1930 táján. Ilyen volt például a szegedi Munkásotthon szavalókórusa a kommunista Hont Ferenc vezetésével, a miskolci kórus, melyet Vincze Oszkár irányított, a kommunista fedőszerv igényével Krausz Dezső által alapított győri szavalókórus, melynek élén Ruzicskay György állt, valamint a jelentős debreceni és szolnoki szavalókórus.

A munkás-szavalókórusok országos központja. Létrejöttének körülményei

A fellendülő és nagy tömeghatású szavalókórus-mozgalmat a rendőrség állandó figyelemmel kísérte. A budapesti rendőrfőkapitány 3388/1929. iktatószámú, 1929. január 29-ei körrendelet-tervezete a szocialista szakszervezetekben alakuló szavalókórusok működése ellenőrzésének elrendelését tartalmazta. Ez a rendelet idézte a Nyomdász Szavalókórus röplapjának szövegét, s leszögezte, hogy a szavalókórusok bevallott céljaik mellett bizonyos kommunista jellegű tevékenységet is kifejtenek.

Ekkoriban még kevés bizonyíték állt rendelkezésre a kérések betiltásához, de fokozott ellenőrzésüket feltétlenül szükségesnek tartották. A körrendelet szerint csakis azonos szakmához tartozók vehettek részt egy-egy szakszervezeti kórus munkájában, a leventekötelesek egyáltalán nem, és azok sem, akik nem voltak tagjai a kórust létrehozó szakszervezetnek. A körrendelet-tervezet 1929. március 10-én kelt, kézírással javított példányán kiegészítésként szerepel az is, hogy a szociáldemokrata munkás egyesületek törvényhatósága, illetve hatósága, a területükön levő szervezeteket állandóan ellenőrizze. A végül is 1929. április 4-én kiadott körrendelet felszólította a hatóságokat a szocialista szakszervezetekben működő kórusok fokozott ellenőrzésére49. A rendelet értelmében a szakszervezetek és az MSZDP védnöksége nélkül szavalókórus a későbbiekben nem jöhetett létre. A munkásotthonokban kórusok csak az MSZDP égisze alatt működhettek.

Jellemző, hogy amikor Ascher Oszkár elvállalta az Építők Szakszervezete Világosság szavalókórusának irányítását, az általuk meghatározott feltételek között az első pont így hangzott: „Önök kijelentik, hogy politikailag kimondottan szociáldemokrata alapokon állnak; a kóruson belül különböző frakciók összeütközéséről, viszálykodásáról szó sem lehet50.’ A szociáldemokrata elvekhez való ragaszkodás hangsúlyozása azt mutatja, hogy a kórusok működésének zavartalanságát csak ilyen módon lehetett megoldani. Sem a szakszervezeti vezetőség, sem Ascher nem akarták felidézni a betiltás veszélyét. A hatóságok nemcsak a bemutatásra kerülő műveket ellenőrizték, hanem a kórusok összetételét, egész tevékenységét.

A Nyomdász Szavalókórus is – mint szakszervezeti kórus – formailag csak teljesen szabályszerűen működhetett. A főkapitányi körrendeletben foglaltaknak megfelelően tagjai mind a nyomdászszakszervezet tagjai voltak, és a kórus működését a szociáldemokrata párthoz való alkalmazkodása tett lehetővé.

A nyomdászok nevelési programjuk értelmében 1929. január 26-án levélben fordultak a szakszervezet Helybizottságához és szemináriumaik rendezéséhez helyiséget igényeltek51. E levélből is kitűnik, hogy a szavalókórus szervesen épült a szakszervezet és a szociáldemokrata párt politikai és kulturális életébe. Tagjai a pártszemináriumokat és az ismeretterjesztő előadásokat egyaránt látogatták, és ezeken túl önálló programokat is összeállítottak. Minden alkalmat megragadtak az önképzésre, de mindig a szervezeti kereteken belül. A szakszervezet teremtette meg számukra a gazdasági bázist, a helyiséget, az előadókat, a vezetők részére a honoráriumot, de ennek fejében a kórusnak igazodnia kellett a szakszervezeti szabályokhoz.

A miskolci szavalókórus betiltását 1930 júniusában a debreceni kerületi főkapitány azzal az indoklással kérte a belügyminisztertől, hogy „egy politikai pártban semmiféle egyesületi tevékenység nem lehet, így kórus sem’. A miskolci szavalókórust, amely hivatalosan az MSZDP helyi szervezetének kórusa volt, ilyen indok alapján azután valóban feloszlatták52.

Az 1929. szeptemberi rendőrségi összesítő jelentés a szavalókórus-mozgalomról szólva leszögezte: „nyomatékosan utalunk annak jelentőségére. A külföldi országokban is nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek, és mindenütt tisztában vannak azzal, hogy a szociáldemokrácia fegyvere a dalárda, a kommunistáké a kórus. Ez meg is felel a tényleges helyzetnek53.’

A húszas évek második felében, a harmincas évek elején a kommunista mozgalom ellen gyakoribbá váló hatósági támadások során többeket letartóztattak a kórusmozgalom tagjai közül is. Tamás Aladár említett lefogása mellett például megemlíthetjük, hogy a Schillinger László és társai ellen indított per iratában a fiatalkorú Léderer Endrét azzal vádolták, hogy kommunista agitációját a „szavalókórusokban és az ún. kultúrestélyeken is folytatta54‘. A Nemes Dezsővel és Popper Sándorral együtt letartóztatott Ligeti Magdánál ugyancsak felmerült a szavalókórusban folytatott politikai agitáció55. Az Ujlaki Kálmán és társai ellen indított perben, az Edelényi Szabó Rózsa ellen kiadott vádiratban szerepel, hogy tagja volt a Hársfa u. 37. sz. alatt működő Mozgásművészeti és Szavalókórusnak, melyben „bolsevista szervezkedés’ folyt, s a vádlott röpcédulákat és a kommunista verseket terjesztett. A szavalókórus helyiségében házkutatást tartottak, s a rendőrség a lefoglalt irodalmat „lázító tartalmúnak56‘ ítélte.

A vádiratokból, a bírói végzésekből, a rendőrségi jelentésekből kitűnik, hogy a hatóságok a szavalókórusra részben mint az agitáció lehetséges formájára, részben mint az agitáció lehetséges formájára, részben mint az agitáció eszközére is tekintettek. Különösen veszélyes volt számukra ez az agitáció a leventekorú fiatalok körében, hiszen a kórustagok zömét éppen az ifjúmunkások alkották. Igyekeztek tehát mindent megtenni a kórusmozgalom visszaszorítására.

Mint láttuk, a munkás-kulturális mozgalomban megjelenő szavalókórusok kezdetben különböző kulturális szervezetek keretében, irodalmi folyóiratok kultúrgárdájaként vagy munkásotthonokban, szakszervezetekben, pártszervezetekben működtek, de viszonylag önálló alakulatok voltak. Mivel tagjaik között sok volt a még szervezetlen fiatal, a heterogén összetételű, forradalmi művészetet közvetítő kórusok színre lépésük pillanatától kezdve nyugtalanították a hivatalos szerveket, elsősorban a rendőrséget. Ugyanakkor nem volt olyan testület, amely tevékenységükért felelősséget vállalt volna. Az MSZDP joggal háríthatta el a felelősséget, ha olyan kórusról volt szó, amelynek tagjai nem voltak párttagok. A Szaktanács sem szólhatott bele általános érvénnyel munkájukba, hiszen nemcsak szakszervezeti kórusok működtek. Ezzel a helyzettel is összefüggött, hogy a Belügyminisztérium szükségesnek ítélte a szavalókórus tevékenységének fokozott hatósági ellenőrzését szolgáló rendelet kibocsátását57. Amikor 1930-ban a szavalókórusok felügyelete az MSZDP kezébe került, az nem elsősorban a párt vezetőségének kezdeményezésére történt, hanem belügyminiszteri rendeletek következménye volt, amennyiben a hatóságok megkövetelték a szociáldemokrata szervezetektől a szavalókórusok rendszeres ellenőrzését.

1930 júliusában az MSZDP létrehozta oktatásügyi Bizottságának alárendelve a Munkásszavalókórusok Országos Központját (a Kórusközpontot), amely összefogta a pártszervezetekben és szakszervezetekben működő kórusokat58. Ekkoriban már kb. 20 kórus dolgozott a különböző szervezetekben. Azzal, hogy az MSZDP önálló kulturális alakulattá emelte őket a dalkórusokhoz hasonlóan, legalitásukat is biztosította. Természetesen ugyanakkor ellenőrzése alá is vonta őket a KMP befolyásának visszaszorítása érdekében, és felhasználta a szavalókórusok lehetőségeit saját propaganda céljaira, de tevékenységükért vállalta a felelősséget.

A Kórusközpont alakuló ülését 1930. szeptember 5-én tartották meg az MSZDP Conti utcai székházában59. Az alakuló választmányi gyűlés szeptember 12-én volt, melyen elfogadták a működési szabályzatot60. Elnökké Vajda Lászlót, titkárrá Mester Ferencet választották. Később a vezetőség átalakult, és tagjai Szakasits Árpád, Paulik Béla, Körmendi Zoltán és Szélpál Árpád lettek61. A Kórusközpont rendszeresen megtartotta választmányi ülését, melyen egy-egy kórust két személy képviselt.

A Munkás-szavalókórusok Országos központja egyeztette a kórusok fellépéseit, ellenőrizte a próbákat, számon tartotta repertoárjukat. Azoknak a kórusoknak, amelyek befizették tagdíjukat, havonta küldött egy-egy kórusverset62. Az alakuló kórusok a központtól kérhettek kórusvezetőt. A Kórusközpont intézte a munkás-kultúrszervek közös rendezvényein – például a nyaranta rendezett munkásdalos ünnepélyeken – való fellépéseket.

1930 és 1933 között a Kórusközpont két pályázatot írt ki, melyekre 64 pályamű: kórusvers, kórusjáték érkezett63, de a pályázaton kívül is közel 60 verset és játékot küldtek be. Természetesen ezek a művek nem minden esetben érték el a valóban művészi szintet, de tény, hogy a korszak számos jelentős művészét inspirálta alkotásra a szavalókórusok munkája. Gondoljunk József Attila, Radnóti Miklós, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Várnai Zseni költészetére.

1933. január 7-ére a Vasmunkások Székházának nagytermébe a Kórusközpont főpróbát hirdetett. A meghívón64 250-300 tagú tömegkórust és 60 tagú gyermekkórust tüntettek fel, melyek szavalókórusokat és kórusjátékokat kívántak bemutatni. Az esten Szalmás Piroska Népdalkórusának fellépését jelezték, a bevezetőre Szakasits Árpádot kérték fel. Sajnos annak nincs nyoma, hogy a tömegkórust mely kórusokból alakították, de a meghívó alapján a Kórusközpont aktív szervező tevékenységére következtethetünk. Hasonló nagy létszámú tömegkórusok szerepeltek a május 1-ei ünnepségeken a Millenárison, vagy például a Munkásdalegyletek Szövetsége nyári dalosünnepén a Népszigeten, 1931. július 12-én65.

1932 decemberében a Kórusközponthoz 22 szavalókórus tartozott, taglétszámuk összesen kb. 800-900-ra tehető. Az MSDZP 1933. januári XXIX. Kongresszusa Kultúrgárdáink tevékenysége címmel foglalkozott a kórusmozgalommal66. Leszögezte, hogy az Oktatásügyi Bizottság égisze alatt működő Kórusközpont eredményes tevékenységet folytatott. A kórusok agitációja széles körű, és igyekeztek felhasználni „az érzelem, az értelem és az indulat minden kifejezésmódját’. Úgy ítélték, a kórusmozgalom összefogta a fiatalokat, elősegítette szocialista szellemiségű nevelésüket. A kongresszus egyetértett e Kórusközpont művészi törekvéseivel és agitációs tevékenységével67.

1933 márciusában megjelent a Kórusközpont kiadásában a Munkáskórus című lap Szélpál Árpád szerkesztésében, Szakasits Árpád A halott Marx és az élő eszme című beköszöntő cikkével. Az első szám többek között Zelk Zoltán Népköltészet-osztályköltészet című cikkét, Veres Péter Én nem bújhatok el című versét, Majakovszkij Én című írását közli. Kepes Éva berlini munkáselőadásokról számolt be, Braun Soma a szavalókórusok eredetéről írt tanulmányt. A Harc a folyóval című Marsak-verset Körmendi Zoltán dolgozta át kórusjátékká. Dehmelnek a szavalókórusok által sokat mondott Aratódalát Ascher Oszkár ismertette.

1933. májusi 2. számukban a népes szerzőgárdában, többek között, Traven, Upton Sinclair, Walt Whitman, Radnóti Miklós, Kéthly Anna, Szalmás Piroska, Knopp Imre, Szélpál Árpád, Bresztovszky Ede, Körmendi Zoltán cikkei szerepeltek. Az írásokra jellemző, hogy a szocialista kultúra és a proletártömegek viszonyát érintik. A versek kiválasztását érezhetően a szavalókórusi előadásra való alkalmasságuk határozta meg. A Munkáskórus első két száma az említettek mellett ismerteti a Nyomdászok Szavalókórusának és a szarvasi Világosság kórusnak a működését.

A lap irányítani, segíteni akarta a szavalókórusok munkáját, kórusversek közlésével, szakmai tanácsokkal, ismeretterjesztő cikkekkel egyaránt. A szerzők névsora azt bizonyítja, hogy a szerkesztők igyekeztek lapjukat a színvonalas szocialista irodalomhoz közelíteni.

A Munkáskórussal szemben 1933 májusában a Magyarországi Munkáskórusok Osztályharcos Ellenzéke kiadványaként Korvin Lajos szerkesztésében megjelent a Kórusművészet68 című lap, amely mint Korvin A kollektív művészet útja című vezércikkében írja, céljának tekintette a művészetet „kollektivizálni’, és fellépni a művészetek „fasizálódása’ ellen.

A Kórusművészet radikálisan követelte a kórusok „osztályharcosabb’ kultúrgárdává fejlesztését69. Cikkírói bírálták az MSZDP-t, úgy vélték, hogy gátolja a kórusok valódi szocialista tevékenységét. Korvin Harc a kórusokban című cikkében – nem ok nélkül – a kórusmozgalom „kisajátításával’ vádolta az MSZDP-t70. Seef János Polgári szocialisták című írásában a Munkáskórust bírálta, amiért osztályharcos kultúrát hirdet meg. Csont Ferenc A Munkáskórus szerepe a munkásmozgalomban című cikkében azt állította, hogy a kórusmozgalom ellen a harcot az MSZDP vezeti71.

Mind az MSZDP kórusaival, mind a Kórusművészet ellenzéki fiataljaival szemben a harcot valójában a hatóságok folytatták.

Az a türelmetlen hang, amely a Kórusművészetben jelentkezett, nemcsak a kórusmozgalom ellenzéki fiataljaira volt jellemző, jellemezte a KMP akkori politikáját is. Az ellenzéki Kórusművészet radikális követelései számára az adott időszakban valójában nem sok lehetőség nyílhatott. Fellépésüket követően néhány hónap múlva a belügyminiszter 1471200/1933. BM VIII. sz. rendelete minden magyarországi munkásszavalókórust betiltott.

***

A Kórusközponthoz tartozó kórusok erőteljes politikai agitációja a gazdasági világválság éveiben (hiszen a kórusok legaktívabb időszaka éppen 1929-1933) nem maradt hatástalan.

A tömegigénynek megfelelt az az előadási forma, amelyet a szavalókórusok képviseltek. Az általuk hirdetett „kollektív művészet’ közönségre talált a gazdasági válságtól, munkanélküliségtől elkeseredett munkások soraiban.

Jól érzékelhető a kórusok tevékenységének jelentősége, ha elképzeljük, mit jelentett az, amikor egy kb. 50 tagú kórus például József Attila Munkások című költeményét munkanélkülieknek szavalta. minden konkrét agitációnál és szemináriumnál nagyobb hatást értek el, a művészet erejével hatottak érzelmekre és értelemre egyaránt. A hallgatóság saját hangját vélte hallani az 1930. szeptember 1-i tüntetés hatására íródott Szeptember 1. című versnek a tüntetés jelszavait harsogó kezdősoraiból. (A verset a Nyomdászok Szavalókórusa még ezen a címen mutatta be, kötetbe már a Tömeg címmel került.) Természetesen a szavalókórusoknak is be kellett nyújtaniuk minden vers szövegét a rendőrségnek, de a leírt szöveg sokszor ártalmatlanabbnak tűnt az elmondott költeménynél. A munkásköltők, akiknek verseit szavalták, ha nem is a legmagasabb költői szinten szóltak, a munkáskórusok közvetítésével tömegmozgató politikai erővé váltak.

A munkásság korabeli átlagos műveltségénél jóval képzettebb, szervezett és politikailag nagyon aktív gárda tevékenykedett a munkás-kulturális mozgalomban. Olyanok, akik e mozgalomban tovább képezve magukat, a kultúra terjesztői is lehettek. Ez a közeg érzékenyen reagálhatott Ernst Toller, Johannes R. Becher, Majakovszkij szocialista költészetére, befogadóként és közvetítőként egyaránt.

A szavalókórusokat nemcsak azok hallgatták, akik maguk is aktív résztvevői voltak a kulturális mozgalomnak, a kórusok a munkásság alacsonyabb képzettségű és szervezetlen tömegeihez is szóltak, amikor kirándulásokon, tömeggyűléseken, kocsmaudvarokon, népünnepélyeken léptek fel. A szocialista irodalmat valóban a legszélesebb körben tudták terjeszteni, és talán a leghatásosabb módon.

Nemcsak művészi fogásnak tekinthetjük, hogy a rendező olykor a kórustagokat a közönség soraiban helyezte el, és a közönség együtt harsogta a verset a szavalókkal – ez elsősorban politikai propaganda volt.

A munkás-szavalókórusok propagandája veszélyes volt a rendszer számára, a rendőrség akkor is kommunista szervezkedésként érzékelte, amikor nem volt az. Éppen ezért keresték a megfelelő alkalmat a kórusok betiltására.

1935. augusztus 11-én a MÉMOSZ-székházban az MSZDP VII. ker. bizottsága a kizárt Ganz-gyári munkások javára műsoros estélyt rendezett, melynek programját nem mutatták be előzetesen a rendőrségnek. Az esten fellépett Szalmás Piroska Népdalkórusa és több szavalókórus. A fodrászok szavalókórusa, többek között, Lantos Béla Futószalagon és Knopp Imre Rádió című versét adta elő. Az újpesti pártszervezet szavalókórusa a Marx-évfordulóra írt kórusjátékot mutatta be (a kórusjátékot a Munkáskórus 1933 márciusi száma közölte). A kőbányai kórus Majakovszkij Kékzubbonyosok című versét szavalta, az élelmezési munkások az Egységfront című költeményt adták elő. Szalmás Piroska Népdalkórusa a Bunkócskát és az Avanti popolót énekelte. A rendőrség az előadást „bolsevista agitációnak’ minősítette, mert az est programját előzetesen nem hagyták jóvá, „jóllehet az előadott művek korábban már szerepeltek a nyilvánosság előtt72‘.

A kórusestről szóló rendőrségi jelentés tükrözi a rendőrség által kialakított véleményt az egész szavalókórus-mozgalomról. A jelentés szerint az MSZDP évekkel ezelőtt „szovjet mintára’ hívta életre a proletár szavalókórusokat, amelyek az „én’ kultusza helyett a kollektivizmus eszméjét fejezte ki. (A jelentés írója pontosan érzékelte tehát a kórusok szándékát, bár ami a „szovjet mintát’ illeti, mint láttuk, nem annyira közvetlen, mint inkább közvetett hatásról beszélhetünk.) „Ezek a kórusok nem arra a célra alakultak, hogy a közönségnek szórakozást nyújtsanak, hanem azért, hogy megszólaltassák és tudatosítsák a proletárság ösztönös kollektív érzéseit. Céljuk tehát nem az előadás, hanem a közösség hangulatának a kifejezése szabatos formában.’ A kórusban való előadásforma – folytatódik a jelentés – „lerombolja a mesterségesen emelt válaszfalakat az előadók és a hallgatóság között, és a szolidaritásnak ad kifejezést’.

A jelentés megállapítja, hogy a Kórusközpont mint ellenőrző szerv, nem teljesítette feladatát, és ezzel lehetővé tette, hogy a kórusokban és a kórusokon keresztül oly „hatalmas agitációs-propaganda terpeszkedhessék rá a pártra, mint amilyet talán csak a kórusok tudnak kifejteni73‘.

A MÉMOSZ-székházban rendezett engedély nélküli kórusest, a Kórusművészet című lap radikális cikkei megfelelő ürügyet szolgáltathattak a hatóságoknak a szavalókórusok betiltásához. Az 1933. október 27-én kelt, a szavalókórusokat betiltó rendeletet azzal az indoklással bocsátották ki, hogy tevékenységük az állami és társadalmi rendet súlyosan veszélyezteti74.

A betiltó rendelet alapján a szavalókórusokat és a Kórusközpontot feloszlatták. Néhány kórus esetében az együttes „kultúrgárda’ néven tovább dolgozhatott (Barátság, KAOSZ-kórus stb.), elsősorban jeleneteket, politikai revüt, színdarabokat, szóló szavalatokat, élőújságot adva elő az MSZDP hivatalos rendezvényein.

Bár a Munkásdalegyletek Szövetségének 1934. január 13-ai összvezetőségi ülésén elhangzott olyan javaslat, hogy a dalkórusok időnként szavalókórusként is működjenek75, ez a javaslat az adott körülmények között kivihetetlen volt, hiszen egy ilyen lépés a dalkórusok létét is veszélyeztette volna.

Az MSZDP 1935 októberében tartott XXX. kongresszusa kitért a kórusok betiltására, és megemlékezett a kórusmozgalomról, értékelve munkásságát. A pártvezetőség jelentése megállapította: „A Munkás-szavalókórusok Országos Központja több éven át komoly és szép munkával szolgálta a munkáskultúra ügyét. Új harcot, új korszerű előadásformát hozott, amely kifejezte a munkástömegekben élő kollektív erőket, és mélységes hatást gyakorolt a hallgatóságra76.’

Találó ez a megállapítás. A szavalókórusok valóban kifejezték „a munkástömegekben élő kollektív erőket’, ezért értek el sikereket, ezért váltak népszerűvé. Hangot adtak a tömegek elégedetlenségének, forradalmi hangulatának, és ugyanakkor a tömeg összefogását is szimbolizálta a színpadra lépő vagy felvonuló, harsogó kórus.

A magyar munkás-szavalókórusok minden megnyilvánulása a szocialista munkáskultúra ügyét szolgálta, akár az illegális KMP irányítása alatt álló 100 %-kórusokra, akár a szakszervezeti és a szociáldemokrata kórusokra gondolunk.

A kórusok önálló testületek voltak, szemináriumaik vitalehetőséget teremtettek a tagok számára. Soraik között a KIMSZ, a KMP, az MSZDP tagjai együtt vitatkoztak az MSZDP tagjaival, vegyülve a csak kulturális érdeklődésből csatlakozó fiatalokkal. Jóllehet a kórusnak műsorait agyoncenzúrázták, előadásaikat a főpróba után gyakran betiltották, korlátozott lehetőségeik ellenére a kórus keretei között a tagok a marxizmus alapelveivel ismerkedhettek, és műsoraik összeállítása politikai program volt. A szavalókórus nevelte a fiatalságot az előadott művekkel, az előadási forma szuggesztivitásával, és azzal a mozgalmi kerettel is, amelyet maga az együttes jelentett.

Mind a KMP, mind az MSZDP számára rendkívül fontos volt a szavalókórusoknak a mozgalomban elfoglalt helye. A KMP számára az egyik legfontosabb szempont a szervezkedési lehetőség megteremtése volt. Ez érződött már az MASZ-kórusoknál vagy a győri kórusnál, amelyekben a KMP és a KIMSZ jelentős bázisokat építhetett ki77. Mint láttuk, a szavalókórusoknak a húszas évek második felében még nem volt központi felügyeleti szervük, és ez is megkönnyítette a KMP számára a közvetlen szervező munkát.

A KMP befolyása alatt álló kórusok műsorválasztása radikálisabb volt a szociáldemokrata irányítású kórusokénál. Merészebben követték a külföldi szocialista avantgarde példákat, és minden esetben a művek forradalmi mondanivalójára helyezték a hangsúlyt. A KMP az előadandó művekkel aktivizálni akarta az általa közelinek vélt szocialista forradalom érdekében.

A különböző országok Proletkult-szervezeteinek kulturális műsora a napi politikai programoknak volt alárendelve. Magyarországon természetesen nem épülhetett ki a Proletkulthoz hasonló kulturális mozgalmi élet, de azok a megnyilvánulások, melyek a KMP kulturális programját tükrözik, magukban hordják a szovjet-oroszországi Proletkult szemléletét.

Azok az ellentmondások, melyek a korabeli magyar munkásmozgalom egészét jellemezték, a kulturális egyesületekben is jelentkeztek, éppen az egyesületek heterogénebb összetétele miatt, és természetesen tapasztalhatók voltak a szavalókórusokban is. A KMP által irányított szavalókórusok radikálisabb hangon szóltak, mint az MSZDP vagy a szakszervezetek által irányított kórusok, és nem tagadhatók az ellentétek a különböző irányítású kórusok között. Ez tükröződött például a Munkáskórus és a Kórusművészet című lapok szembenállásában. Kétségtelen, hogy az MSZDP a Kórusközponttal felügyelete alá rendelte a kórusokat, s a Kórusközpont a szociáldemokrata reformista politikája érdekében fejtette ki tevékenységét, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy egyúttal lehetővé tette a szavalókórusok legális működését.

Az MSZDP is elsősorban agitációs célokra kívánta felhasználni a keretében működő kórusokat, ahogyan Németországban, Csehszlovákiában, Ausztriában működtek a szociáldemokrata pártszervezetekhez tartozó kórusok. A már bemutatott Barátság-kórus működését a VIII. ker. pártszervezet eleve ilyen szándékkal támogatta. Az 1930-as budapesti községi választási agitációba is bevonta a Barátság-kórust Knopp Imre Amiről a plakátok beszélnek című kórusjátékával, melyben a különböző pártok választási plakátjainak stílusában szólaltatta meg a szereplőket – természetesen a szociáldemokrata párt választási agitációjának érdekében78.

Az MSZDP felismerte az ifjúság megnyerésének, összefogásának és szociáldemokrata szellemben való nevelésének eszközét is a szavalókórusokban.

A pártnak a húszas évek közepén gondot okozott az új generáció jelentkezése (később az OIB létrehozására is ez késztette), féltette az ifjúságot a „bolsevista’ befolyástól, és egyidejűleg ott állt velük szemben a cserkészmozgalom és a leventeintézmény. A szavalókórus vonzó formának bizonyult a munkásifjúság előtt. A kórusoknak a természetbarátokkal, munkástestedzőkkel és más kulturális szervezetekkel való kapcsolatai lehetővé tették a fiatalok érdeklődésének sokoldalú kielégítését. (Jó példa volt erre az MTE szavalókórusa.) Az MSZDP ugyanakkor megszervezte a fiatalok rendszeres politikai oktatását.

Érzékelhető volt mind a KMP-hez, mind az MSZDP-hez tartozó kórusoknál, hogy az előadási mód, a kórusforma és az előadott mű is csak eszköz a pártok politikai céljainak megvalósításához. Hogy mennyire hatásos eszköznek bizonyult, azt igazolta a kórusok elterjedése, nagy népszerűségük és az ellenük hozott hatósági intézkedések. Az ellenforradalmi rendszer erőszakapparátusa jól ítélte meg a szavalókórusok számukra ijesztő mozgalmát. A tömegek véleményének és érzelmeinek olyan nyílt felszínre kerülése, ahogy az a világgazdasági válság éveiben a szavalókórusokban történt, a rendszer számára fenyegető veszélyt hordozott. Ezért került sor a Kórusközpont és a szavalókórusok betiltására.

Kővágó Sarolta – vilagszabadsag.hu

 

1 Tamás Aladár: Szavalókórusokról. 100 %, I. évf. 2. sz. (1927. október); Simon Jolán: A szavalókórus. Munka, 1929. május.

2 Kocsis Rózsa: Igen és nem (A magyar avantgarde színjáték története). Magvető Könyvkiadó, 1974.

3 Varga Mihály: A szocialista kultúra kezdetei Szovjet-Oroszországban. In: „Az újnak tenni hitet’. Szerk.: Illés László, József Farkas. Akadémiai Kiadó, 1977.

4 L. Saragina: Az orosz proletárirodalom 1912-1925. In: „Az újnak tenni hitet’. Szerk.: Illés László, József Farkas. Akadémiai Kiadó, 1977.

5 Hont Ferenc: Színház és munkásosztály. Kiad.: Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, 1935. 11. o.

6 V. V. Gorbunov: Lenin és a proletkult. Kossuth Könyvkiadó, 1976.

7 Hogy miért Szovjet-Oroszországban vált először népszerűvé a drámától önállósult szavalókórus műfaja, annak egyik oka a következő lehet: A pravoszláv egyházi énekkórusok dramatikus felépítése és a szertartásokban szereplő parlando és ének, szóló és kórus felelgetése a tömegek mindennapi ismeretéhez tartozott. Amikor a forradalmat követően, a beszédkórusok forradalmi verseiket szavalták, a kórus ismerősnek tetszhetett az egyszerűbb emberek számára is. Az orosz színházi rendezők, amikor a munkásünnepeket rendezték, meríthettek a nyugat-európai színházi rendezők (például Reinhardt) színpadi kísérletei mellett tehát az orosz egyházi szertartások dramaturgiájából is.

8 Aleksander Flaker: Az orosz avantgarde kérdéséhez. In: „Az újnak tenni hitet’.

9 Friedrich Wolf-Klaus Pfützner: A német munkásszínjátszás. Színháztudományi Intézet, Budapest 1961.

10 Frantisek Kubr: A cseh munkásszínjátszásról. Színháztudományi Intézet, Budapest 1961. 23. o.

11 R. Kocsis Rózsa: A magyar szocialista drámai-színpadi avantgarde. Közli: Meghallói a törvényeknek. Szerkesztette: Szabolcsi Miklós, Illés László. Akadémiai Kiadó, 1973.

12 A berlini „Rote Blusen’ és a „Kolonne Links’ agitprop-gruppék német nyelvű kórusversei Mándi Teréz, volt 100 % kórustag hagyatékából kerültek a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumba. (V. ny. gy. 78/69/1-78/71/1.)

13 Botka Ferenc: A haladó német irodalom visszhangja a csehszlovákiai magyar nyelvű kommunista sajtóban 1920-1930. Filológiai Közlöny, 1976. 1. sz.

14 Szabó Ágnes-Imre Magda: A KMP első kongresszusa. Kossuth Könyvkiadó, 1975. 136. o.

15 Uo.

16 Az AMSZ jegyzőkönyvei, Magyar Munkásmozgalmi Múzeum (a továbbiakban: MMM) I. gy. 76. 58. 1.

17 Tamás Aladár: A 100 % (A KMP legális folyóirata 1927-1930.) Akadémiai Kiadó 1964.

18 Az AMSZ hivatalos lapja, a Munkáskultúra 1926. július 3-ai száma közölte a természetbarátoknak, antialkoholistáknak és eszperantistáknak a Természetbarát Menedékház Alap javára rendezett közös hajókirándulása programját, és már itt szó esett a szavalókórusokról is: „három dalkar, két zenekar, beszédkórus’ fellépését hirdették. Az 1926. október 23-ai műsoruk programját ld.: MMM Rpgy. 68. 508.

19 MMM I. gy. 76. 58. 1.

20 Uo.

21 Uo.

22 Szerkesztette: Tamás Aladár, Budapest 1928.

23 Tamás Aladár: A 100 % (A KMP legális folyóirata 1927-1930) 98. o.

24 Kun Zsigmond: A homályból. Irodalomtörténeti Közlemények, 1972. 4. sz.

25 MMM. I. gy. 77. 37. 1. Összesítő detektívjelentés, 1929.

26 PI Archívum. 651. 82/1929-7-3388.

27 Uo. 2/1930-3-6636.

28 PI Archívum. 614. f. 1/1926-15580. XLI. k.

29 Vietorisz Géza: A nyomdászszakszervezet története. Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézete (Kézirat.)

30 Sallmayer Ferenc azonos azzal a Kassai-Sallmayer Ferenccel, aki később Szálasi nyilas minisztere lett. Ekkoriban még erősen baloldali elveket hangoztatott, de a Nyomdász Szavalókórusnál a későbbiekben játszott szerepe alapján kétségbe vonható ekkori viselkedésének őszintesége.

31 Tamás Aladár szóbeli közlése.

32 Typographia, 1928. július-december.

33 Kassák Múzeum Lev. 411.

34 Szakszervezeti Értesítő, 1930. 4. sz.

35 MMM. I. gy. Gy. N. sz. 473/78.

36 Uo.

37 A röpirat Ascher Gabriella tulajdonában van.

38 Ebből az időből származtathatók azok a belépési nyilatkozatok, melyek szövege: „Alulírott, belépek a Nyomdászok Szavalókórusába, és annak szabályait magamra nézve kötelezőnek elismerem.’ Ezután a nevet, lakcímet és a munkáltató nyomdát kellett feltüntetni. MMM. I. gy. Gy. n. sz. 473/78.

39 1931. március 2-án a pártszervezet kultúrestjén szerepelt a szavalókórus, a Vasmunkások székházának dísztermében. (PI Archívum. Rpgy. III. 20/1931/III. 3084. 1.) 1931. október 24-én az MSZDP R-gárda rendezvényén léptek fel. (PI Archívum. Rpgy. III. 20/1931/X. 3109. 1.) 1931. november 29-én a ferencvárosi MSZDP szervezet rendezvényén szerepeltek. (PI Archívum. Rpgy. III. 20/1931/XL. 3112. 1.)

40 Prágai Sándor és Révész Ferenc szóbeli közlése.

41 PI Archívum. 680. f. 3. ő. e.

42 Ilyen hosszú ideig még a KAOSZ szavalókórusa dolgozott, melyet Heimer Jenő vezetett. Ők a rendőrség zaklatásai ellenére a szakszervezet vezetőségének hallgatólagos beleegyezésével dolgozhattak. 1939-ben azonban már a szakszervezeti vezetőség sem tudta kivédeni a rendőrség nyomását, és a KAOSZ szavalókórusát feloszlatták.

43 Balogh László szóbeli közlése.

44 Lásd az est francia nyelvű programját. (MMM V. ny. gy. 79. 334. o.) A francia szavalókórusokról: Hont Ferenc: Színház és munkásosztály. Kiadta a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, 1935.

45 MMM I. gy. Gy. N. sz. 473/78.

46 Hont Ferenc szóbeli, Végh László volt kórustag írásbeli közlése.

47 Munkáscsoport, 1928. december 5.

48 Balogh László szóbeli közlése.

49 PI Archívum. 651. f. 2/1929-7-3388.

50 MMM. I. gy. Gy. n. sz. 473/78. Gépelt levélmásolat.

51 Uo.

52 PI Archívum. 651. f. 2/1931-7-8233.

53 MMM. I. gy. 77. 37. 1.

54 MMM. I. gy. 68. 774.

55 MMM. I. gy. Gy. n. sz. 539/78.

56 PI Archívum. 653. f. 3. T/1932-7410.; Uo. 721. f. 2/A-458.

57 OL. K. 149-1929. BM. res. 1-3388.

58 A Kórusközpont megalakításáról 1930. július első felében tartott megbeszélésen részt vettek a Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetségének képviselői is. A dalosok részéről a továbbiakban egy bizottság tartotta az állandó kapcsolatot a szavalókkal. (PI Archívum. 680. f. 2. ő. e. A Munkásdalos Szövetség 1930. július 16-i választmányi ülésének jegyzőkönyve.)

59 Népszava, 1930. szeptember 5.

60 MMM. I. gy. Gy. N. sz. 473/78.

61 Révész Ferenc és Knopp Imre özvegyének szóbeli közlése.

62 MMM. I. gy. Gy. N. sz. 473/78.

63 Az MSZDP vezetőségének és a párt parlamenti csoportjának évi jelentése az 1933. évi pártgyűléshez. Népszava. Klny.

64 PI Archívum. Rpgy. III/20/1933/4172.

65 Munkások dal- és zeneközlönye, 1931. 8-9. sz.

66 Az MSZDP vezetőségének és a párt parlamenti csoportjának évi jelentése az 1933. évi pártgyűléshez.

67 Nem ismerjük a Kórusközponthoz tartozó kórusok pontos listáját. Tudomásunk szerint a következő szavalókórusok működtek 1930-1933 között a legális munkásszakszervezetekben a fővárosban és környékén: Nyomdászok Szavalókórusa, Világosság szavalókórus (MÉMOSZ); KAOSZ-kórus, Hajnal szavalókórus (Fogyasztási Szövetkezet), Fodrászok Szavalókórusa, Cukrászok Szakszervezeti Szavalókórusa, Kárpitosok Szakszervezeti Szavalókórusa, Barátság szavalókórus (VIII. ker. MSZDP), IX. ker. MSZDP, a Kőbányai Munkásotthon szavalókórusa (X. ker. MSZDP), Gyermekbarátok szavalókórusa, MTE szavalókórusa, Pesterzsébeti Pártszervezet Szabó Ervin szavalókórusa, Ady szavalókórus (Soroksár), Újpesti Munkásotthon szavalókórusa, Csepeli Munkásotthon szavalókórusa, Kispesti Munkásotthon szavalókórusa, Budakeszi Munkásotthon Szövetkezet szavalókórusa, Törökőri MSZDP-szervezet szavalókórusa, Óbudai Munkásotthon Somogyi Béla szavalókórusa.

68 A Kórusművészet ellen a későbbiekben lefolytatott rendőrségi vizsgálat során a hatóságok arra a megállapításra jutottak, hogy szerkesztése „jellegzetesen konspiratív módon’ történt, és tartalma alapján a lapot „félillegális sajtóterméknek’ tekintették. (PI. Archívum. 651. f. 4/1933. október.)

69 Egy ferencvárosi ellenzéki: Munkáskórusok célja: Kórusművészet, 1933. 1. sz.

70 Kórusművészet, 1933. 2. sz.

71 Uo. 1933. 3. sz.

72 PI Archívum. 651. f. 4/1933.

73 Uo. 614. f. 1/1933-11626. 104-144. o.

74 Az MSZDP vezetőségének és a párt parlamenti csoportjának évi jelentése az 1935. évi pártgyűléshez. Népszava. Klny.

75 PI Archívum. 680. f. 2. ő. e. 10.

76 AZ MSZDP vezetőségének és a párt parlamenti csoportjának évi jelentése az 1935. évi pártgyűléshez.

77 Vö. Serfőző Lajos: A KMP tevékenysége a munkás kultúr- és sportmozgalomban (1925-1945). Akadémiai Kiadó 1963.

78 PI Archívum. 680. f. 3. ő. e. XVI. k.

 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük