A koronás címer csapdája

Az Osztrák Birodalommal való 1867-es kiegyezés sok egyéb mellett azt jelentette: Magyarország elfogadja, hogy függetlenségi és köztársasággá válási törekvéseit feladja. Ismét beletörődik abba, hogy királyságként a Habsburgok uralják. Ennek ellentételezéseként visszakapta a nemzeti jelképek használatának jogát. Ezen belül a koronás címer ismételt használata azt fejezte ki, hogy Magyarország az ezeréves, a kiváltságokra épülő, feudális társadalmi berendezkedést tekinti sajátjának. Ezért nem véletlen, hogy ezzel szemben 1918-ban és 1919-ben, majd 1946-ban néhány évre visszatértek a Kossuth-címerhez. A függetlenséget és demokratikus átalakulást követelő ’56-os felkelők sem a koronás, hanem a Kossuth-címert választották jelképüknek. Ezért szólalok fel én is ebben a jegyzetben: ha valaki megemlékezik az 1849-es mártírokról, szerintem akkor azonosul méltó módon az áldozatokkal, ha ezt nem a koronás címerrel kiegészített zászló égisze alatt teszi, amely egyébként a mai Magyarországnak sem hivatalos jelképe, minthogy közvetve a függetlenség, a köztársasági eszmény feladása fejeződik ki benne.

A hivatalos állami és polgári, azaz nemzeti zászló három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll. Bármilyen címer nélkül. Ehhez képest igen sokan előszeretettel használják a koronás címerrel kiegészített zászlót, ami a 2011. évi CCII. törvény ellentmondásos voltára is visszavezethető. Eszerint nem hivatalos változatként a zászló közepén a mai magyar címer is szerepelhet, de ezt a kombinációt csak foglalkozás gyakorlásához kapcsolódóan kizárólag „az Országgyűlés, az országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Alkotmánybíróság tagja, az országgyűlési biztosok, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Kormány, a Kormány tagja, a fegyveres erők, a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, a bíróság, az ügyészség, a rendvédelmi szervek, a közigazgatási szervek és a közigazgatási feladatot ellátó szervek, továbbá ezek hivatalai, illetőleg a felsoroltak képviseletére jogosult személyek” használhatják.

A felsorolásból kitűnik, hogy ezzel a megkülönböztetéssel a hatalom gyakorlói célzatosan idegenítik el, különítik el magukat a társadalom többi részétől. Önmagukat a királyokat megillető jelképpel ruházzák fel, mindenki más fölé emelik. Mindez azt sugallja: valójában nem a néptől kapják a felhatalmazást az országlásra, hanem – amint az királyok esetében évszázadokon át rögzült – kimondva, kimondatlanul, isten akaratából. Aligha tévedek nagyot, ha azt gondolom: amikor a köznép is a koronás címeres zászlókat lobogtatja, ösztönösen is a kiváltságosokhoz akarja közelíteni magát. A koronás címeres zászló szembetűnő elterjedése mögött az egykori nincstelen és jogfosztott milliók mai utódainak a csillogáshoz, a vélt felsőbbrendűhöz való tartozási vágya húzódik meg. Sokan emiatt barkácsolják a zászlóba a koronás, s még csak véletlenül sem a Kossuth-címert.

Persze, fölveti mindez a rendszerváltozásba sodródás utáni címerválasztás kérdését is, de ez nagyon messzire vezetne. Annyit talán, hogy a jelképeknek nagy az erejük. Egy szimbólum megválasztásának csöppet sem elhanyagolható a következménye, akár tudnak erről az érintettek, akár nem. Annak is világos üzenete volt, amikor 2000. január 1-jén a Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe vitette át a Szent Koronát az első Orbán-kormány. Azt jelentették be ezzel az amúgy lelkes alattvalóknak, hogy az Orbánék által kialakítandó társadalom, az ezeréves hagyományoknak megfelelően, a kiváltságosok társadalma lesz. Senki ne hivatkozzék tehát arra, hogy nem üzenték meg a szándékukat előre! Még inkább megtették és megteszik ezt az úgynevezett nemzeti konzultációs brosúrákban, amelyek formája, tartalma kendőzetlenül elárulja, hogy akarattalan tömegként tekintenek a lakosság nagy részére. De nyilvánvaló, hogy ezt az emberek nagy része egyelőre nem fogja fel. Mára a legtöbben mintha elvesztették volna azt az érzékenységüket a szimbólumok iránt, amely érzékenység még ’56-ban is hozzátartozott az utca emberéhez.

Kabai Domokos

A cikk teljes terjedelmében olvasható a BEKIÁLTÁS BLOG-on

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük