A magyar progresszió paradoxona

 

Itt az újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar progresszió egy nem csekély része fordítva ül a lovon: az EU első, baloldali mozgalmak által kezdeményezett népszavazása ugyanis a vízprivatizáció ellen lesz – ha összegyűlnek az aláírások. Ehhez képest engem egy kis szelíd globalizációkritikáért még a minap is EU ellenességgel vádoltak.

Nem mondom, hogy azóta álmatlan éjszakáim vannak, mindenesetre érdekes jelenség volt, ahogy a népszavazás kapcsán a kapitalizmus szabályozásával kapcsolatos, a Narancsban megjelent cikkemben kifejtett érveim értő olvasókra találtak. Ahogy megjelent a cikk online (a printben a kutyát nem érdekelte sajnos) rögtön nekem ugrott a galamus.hu. Fájlalják, hogy azt bátorkodtam mondani, hogy a globalizációnak vannak káros hatásai, melyeket szabályozni kell. Sőt, még arra is vetemedtem, hogy felvessem, hogy a tőke szabad áramlásával problémák lehetnek gazdasági és politikai értelemben, azaz csökkenti az államok mozgásterét és a demokratikus önrendelkezést, no meg hogy ezzel a helyzettel valamit kezdeni kellene, amit a magyar “baloldal” eddig nem tett meg.  

Nomármost, anélkül, hogy belemennék, hogy valamely magára kicsit is adó zöld vagy szocdem politika alapja a tőke szabadságának valamilyen fokú korlátozása, de arra azért röviden reagálnék, hogy azzal vádoltak, hogy az Uniót magát tagadom. Felvetéseimre ugyanis jó magyar urbánus-progresszív lendülettel Lendvai L. Ferenc egy lépésben eljutott odáig hogy: 


A tőke szabad áramlásának következményei tehát aggályosak, főleg mert – harmadszor elismételve – korlátozzák a nemzeti szuverenitást. Sajnálatos módon a tőke szabad áramlása az Európai Unió egyik alapelve, s aki ezt tagadja, az de facto helyteleníti tagságunkat az Európai Unióban. Vagyis éppoly Unió-ellenes, akárcsak kormányunk és annak vezetője.

Nos, jelentem, az EU első népi kezdeményezésre kiírt szavazása valószínűleg a vízművek privatizációja ellen lesz, no már ha összejönnek az aláírások. Az Európai Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének Európai szövetsége koordinálja a kampányt, benne vannak ilyen-olyan globalizációkritikus aktivisták, meg a baloldalról valamit még gondoló mozgalmak, kutatóintézetek, nem sorolom. A kezdeményezést ma jelentették be, március 22-én, a víz világnapján. Egyébként nem a náció, nem a szabadságharc és nem is a gyarmatosítás elleni küzdelem a kampány ideológiai kerete, hanem az emberi jogok. Az emberi jogokból kiindulva javasolják korlátozni a tőkét. 

No az ilyesmire nem tud gombot varrni a magyar progresszió, tisztelet az egyre gyarapodó kivételnek. Tíz évvel ezelőtt kezdem el a vízprivatizációval foglalkozni, bár egy könyv az lett belőle (akit a téma gazdaságtani vetülete is érdekel, lapozzon bele, valami haszna is legyen), de értelmesen beszélni a kérdésről Magyarországon akkor sem lehetett. Amikor elkezdtük felvetni, hogy nem biztos, hogy megéri, meg hogy emberi jog, meg hogy maradjon köztulajdon, azonnal jöttek a lendvaiferencek, és megmondták, hogy nem vagyok elég ejrópai, retrográd vagyok, antikapitalista, sőt, még nacionalista és ostoba is. Jól mutatja mindezt, hogy a mai napig a jobboldal van főállásban elfoglalva a vízprivatizáció ostorozásával, a maga bornírt módján, míg a baloldal hallani sem akar erről, sőt, a legnagyobb vízközműveket épp baloldali városatyák privatizálták, a progresszió jegyében.

Nem sokkal jutottunk előrébb azóta sem. Aki ugyanis megpróbál a progresszió térfelén baloldali labdákkal focizni, azt a régről ismert bírók még mindig megkísérlik lefütyülni a pályáról. A magyar progresszió hagyománya ugyanis leszalámizta magáról a kapitalizmuskritikát. Abból élt, hogy az emberi jogokat az államszocializmussal szemben felépítse. Így lettek mai napig egymás szoros szövetségesei a politikai és gazdasági liberálisok. Akik jogállamot, egyenlő méltóságot követeltek, azok a mai napig általában idegenkednek attól, hogy a megkérdőjelezhetetlen civilizációs vívmánynak számító kapitalizmusról esetleg ne szuperlatívuszokban beszéljenek. Pedig csak azt kellene újra felfedezni, hogy az európai progresszió legszebb hagyományai pont az emberi jogokra hivatkozva javasolják korlátozni a tőkét. Sokat írtam itt már erről, úgyhogy egy szerénytelen önidézettel be is rekeszteném magam:


A demokrácia nem olyan, mint a mirelit pizza, hogy berakom a mikrosütőbe, és kész. A demokráciáért minden nap meg kell dolgozni, folyamatosan védeni, mélyíteni és radikalizálni kell. Ha úgy van, akkor a kormánnyal szemben. Ha kell, akkor a pénzügyi rendszerrel szemben. Nem kell beszarni a rendszerkritikától. A demokrata nem fél. A demokrata ma rendszerkritikus. A középkori fordulat ellenében. A demokrácia, az egyenlő méltóság, a szolidaritás és a felvilágosodás védelmében.

Ám én bízom az internet erejében. Hosszú távon csak nem fenntartható az a helyzet, amikor az egyik nap még azt olvasom, hogy a magyar progresszió egy mércéje alapján nem számítok európainak, majd a következő nap pedig azt, hogy európai népszavazást kezdeményeznek a legeruópéerebb zöld és baloldali mozgalmak a víz privatizáció ellen és a vízhez való jog elismeréséért.

Azért a víz az úr.

Ja, és írjátok alá a népszavazási kezdeményezést! Ezt is, meg azt is.

Forrás:

 

http://scheiringgabor.blog.hu/2012/03/22/a_magyar_progresszio_paradoxona

 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük