A megvalósult demokrácia

vote

A cikk reakcióként született arra, hogy egy közéleti szereplő állítólag kijelentette: A nyolc általánossal nem rendelkezők nem érdemlik meg a szavazati jogot.”

Van-e demokratikus közgondolkodás hazánkban?

Nincs. Szívesen mondanám, hogy ócskán vélekedik a magyar lakosság egy jelentős része a tanulatlanok szavazati jogáról, de a magyar közvélekedés “ócska” mivolta valaminek az eredménye, illetve méltánytalan lenne az átlag magyart szapulni, elvégre az átlagnak mindig igaza van. Az “önnagyszerűség képzet” alapjog, csorbítani nem illik, kiváltképp, hogy pl. az alkotmány preambulumában a “nagyszerűség” demokratikusan kimondható, onnantól fogva pedig mindenképpen igaz. De hogy gondolkodik a többség a tanulatlanok szavazati jogáról? Nem mondom, hogy a többség azt szeretné, hogy a tanulatlanok ne szavazhassanak, de hogy az ekként vélekedők aránya verdesi a jelentős mértéket, abban biztos vagyok.


Mi lenne a jelentéstartalma annak, ha a nyolc általánossal nem rendelkezők nem szavazhatnának?

Az, hogy nem lenne joguk (hivatalosan is) beleszólni a közügyekbe és a saját körülményeik alakításába. Vajon mi a hatalom üzenete ezeknek az embereknek ezzel a felvetéssel? Mi más, mint a felettük való teljes rendelkezés igénye. Az üzenet az, hogy : alkalmatlan vagy megalapozott döntést hozni a választásokon, ÉS alkalmatlan vagy arra, hogy az elégedetlenséged vagy elégedettséged megítéld és kifejezd. Ha a demokrácia a legfontosabb keret a minőségi élet kialakítására, akkor az efféle kirekesztettek nem csak a sorsuk alakításától esnek el, de a minőségi élettől is. Aki nem tud a sorsába beleszólni az elpusztítható, mi több spirituálisan értelmezve létrejönnek azok az erők, folyamatok, érdekek, amik fizikailag is megsemmisítik őket. Jó példa erre a budapesti hajléktalanok ügyének irányultsága. A hajléktalan bár magánterülettel nem rendelkezik, de nem tartózkodhat életvitelszerűen közterületen, viszont aludni csak közterületen tud, ami viszont számára meg van tiltva. A politikai becstelenség mintapéldája az eset: törvényesen elpusztíthatóvá váltak a hajléktalanok, pusztán csak nem szabad őket hagyni aludni a törvények értelmében. Ha a dolgot kicsit továbbgörgetjük, akkor rájövünk hogy ha a politika látótávolságon kívülre helyezi őket, akkor számára az egyben megoldás erejű is, a probléma elleplezése politikai technikai értelemben egyenértékű a sokkal nehézkesebb valóságos megoldásnál. A politikában nem a probléma megoldása a fontos, hanem hogy a probléma ne sértse a választót, ne tudjon róla, ne beszéljen róla, vagy úgy beszéljen róla, ahogy a politika megkívánja – illetve a választásokon se legyen a téma mérvadó.

A tanulatlan megfosztása a választójogtól és az, hogy elviekben alkalmatlan arra, hogy az elégedetlenségét vagy elégedettségét hitelesen kifejezze komoly emberi jogi problémákat is felvet, mert ettől a pillanattól fogva mások mondják meg hogy ők elégedettek vagy elégedetlenek. (a hatalom mindig azt mondja, hogy légy elégedett) És nem csak erről van szó, mert ez együttjár azzal, hogy mások mondják meg, hogy mire van szükségük, mi jár nekik, mire méltóak, és mire nem. Az efféle cenzus valójában a hatalom arroganciája az alapvető emberi jogokkal szemben, az egyenlő bánásmóddal szemben, és azzal szemben, hogy az embert SZÜLETÉSÉNÉL, MIVOLTÁNÁL FOGVA illetik megy az egyforma jogok. A politikusnak el kellene dönteni, hogy az iskolázatlan és a szegény egyáltalán: EMBER? A papírforma jogok és többletjogok

Régi vesszőparipám, hogy a politikusság a bűnözés egyik formája, a TÖBBLETJOGOKÉRT FOLYÓ harc egyik intézményesülése, ami természetesen fel akarja számolni a társadalmi mobilitást, valamiféle cenzust akar bevezetni (pl hivatalos utat), a lakossággal szemben az oligarcháit szolgálja, versenyképességre hivatkozva ad magának csillagászati fizetést, holott csak többnyire semmirekellők gyülekezete, a választások előtt szélhámos ígéreteket tesz. A cenzus funkciója technikai értelemben az is, hogy az éppen aktuális politika mondhatja meg hogy ki szavazhat és ki nem – most, a következő ciklusban és még azután is.. Az a politika szűrné a választókat, ami az ellenzékével MINDIG egy platformon van a lakossággal szemben, de egymás között csak korlátozott háborút vív. (példa a korlátozott háborúra (2012.10.): az elaljasult politika jelenleg szándékosan keveri a munkanélküliséget az alulfoglalkoztatottsággal, regisztrált munkanélküliből ugyanis mindig jóval kevesebb van, a kormányerő így mindig erre hivatkozik. Az ellenzék azért nem kifogásolja meg a kedvező munkanélküliségi statisztikát, hogy ahelyett foglalkoztatásról kellene beszélni, mert ezt a “hazugságtechnikát” az ő ciklusában is használni akarja, bolond lesz a politika eszköztárát csorbítani.)(A lakossággal szemben jellemző még a “kedvezményháború”, ebben az egymást váltó kormányok vannak egy platformon a lakossággal szemben, és egymás kedvezményeit megszüntetve adnak végeredményben egyre kisebb kedvezményeket.)(13. havi nyugdíjat könnyű visszavonni, ellentétben azzal, ha meg lett növelve a nyugdíj.)

De hol is tartottunk? Legyen esetleg a szavazati jog az “iskolába jártaké”, illetve legyen a hatalom a tudásról szóló papírral rendelkező” jómódúaké, és az érdekérvényesítés is a papírformát szolgálja. Mert az ember iskolázottsága pontosan mutatja a tájékozottságát, rátermettségét, erkölcsi színvonalát, humanizmusát, hazaszeretetét, antineoliberalizmusát. Az ember véleményének minősége egyenes következménye a papírforma-szerű tudásának, és az emberi jogok sikeresen lepapírozhatók, engedélyezhetők, felülvizsgálhatók. A tanulatlanok választásának megkérdőjelezése nem csak azt jelenti, hogy alkalmatlanok az “iskolai papír hiánya miatt”, de azt is, hogy akinek van papírja az alkalmas. De mire is alkalmas? Alkalmas: Jó döntést hozni. Ha ezeket összeboronáljuk, akkor jó döntést csak iskolázottak hozhatnak, tehát ennek a jelentéstartalma az, hogy az iskolázott döntése JÓ DÖNTÉS.

Mi a demokrácia elvi alapja?

A jó döntés? A hiteles tájékoztatásra és hiteles interaktív tájékozódásra alapozott átgondolt döntés? Vagy azok kirekesztése, akik elvileg valószínűtlen, hogy jól, saját érdekeik felismerésével tudnak dönteni? Van aki így képzeli.. De erősen téved. Ebben a megvalósult demokráciában nem a jó döntés számít, mert ha az számítana, akkor ugyan ki mondaná meg milyen a jó döntés? Egyáltalán embereket kell “kiiktatni” a demokratikus döntéshozatalból, vagy vélemények érvényesülését? Az ember egyenlő a véleményével? Mi több, aki ki lenne rekesztve hogy kerülhetne vissza? Ha a jó döntés lenne a demokrácia alapköve, akkor akik ennek kritériumait megszabnák, azok korlátlanul deformálhatnák a döntéshozatalt, mert a KÍVÁNATOS DÖNTÉSRE méreteznék a föltételeit. Még akkor is megengedhetetlen lenne, ha maga az alkotmányozó többség akarná megszabni a döntéshozatalban résztvevőket, lévén hogy a mi kis megvalósult demokráciánk NEM is demokrácia. (később kifejtem), és az alkotmányozó többség döntéseit alapvetően mégis csak a popularitás, a politikai kulturálatlanság és a hatalmi önérdekűség határozza meg a saját ideologikus konformizmusuk keretében.

Akkor mi mégis a demokrácia elvi alapja?


Szomorúan jelentem: az esélyegyenlőség. Nem a nivellált tudás, nem az erősebb megafon, nem a vélt vagy valós alapokon nyugvó ideológiai csoportok (szubkultúrák) erőforrásokért folytatott harca, hanem jobb híján az esélyegyenlőség. Az esélyegyenlőség, ami az ember elidegeníthetetlen joga. Mi lesz akkor a rossz döntéssel? Szabad akkor rosszul dönteni? Az esélyegyenlőség keretében a jelenlegi megvalósult demokráciában a választónak, szavazónak SZABAD rosszul dönteni, de miért is ne lenne szabad, hiszen a politikusnak is szabad, a politikusnak politikai felelőssége van nem büntetőjogi. (jelenleg.) A politikus, mint a megbuktathatóság alanya, “csak” megbukni tud, így a politikus mint intézmény hasonlatos a részvénytársasághoz, felelőssége korlátozott, hűnek kell mutatkoznia a részvényesekhez (párthoz, pénzügyi és korporációs körökhöz) csalárdnak kell lennie (notórius hazudozónak kell lennie), mások sorsa iránt csak gazdasági (politikai) realitásokon belül kell empatikusnak mutatkozni.

Nyilván mindenki átsiklott afölött, hogy a “politikusnak is szabad” rosszul döntenie, mert csak politikai felelősséggel rendelkezik. Azt viszont nem tisztáztuk, hogy vajon ki állítja ezt. Vajon a választó állítja ezt? A választó SZERETNÉ ha csak politikai felelőssége lenne a politikusnak? Vajon a választó, mint természetes személy, aki vagyonával felel a hiteléért, aki perbefogható a nemfizetésért, aki másnak hártányt okozva személyesen felel egyetért azzal, hogy vele szemben megússza az a politikus, aki szemet huny a pályázati csalásokra, autópályákat épít méterenként egymillió helyett négyért, vagy multimunkahelyenként 16 milliós dotációt ad, mint pl. Kóka János? A politikus aki neki természetes személynek tönkreteszi az életét? Ezt ő szeretné vagy elhitették vele, hogy ő szeretné? Egyáltalán miféle hiedelmek szellemei lebegnek e fölött a politikai csatatér fölött? És a legfelső hatalom, az alkotmányozó többség legitimációját ki is állapította meg? Na csak nem történetesen az a politikai elit, ami többletjogaiért zárja sorait akár ellenzék, akár kormányerő – a lakossággal szemben?

Választó vagy a képviselő?

Nem a választót kell kizárni a választásból, inkább csak az elfajzott politikus példányokat kell vagy beterelni az akolba, vagy elvinni őket a vágóhídra, de csak olyasmi vágóhídra, mint amibe a jónépet is hajtják – már ha az esélyegyenlőségben hiszünk. Amennyiben a Kósa, Kövér és Lázár-félék tartósan jelenlennének az ország életében, akkor ezek a sötét lelkiismeretű emberek bizony félő, hogy (nyilván spontán) kitermelnék a tudatlan választóképtelenek egyre nagyobb tömegét, mertmivelhogy a fidesz a versenyképesebbek pártja, azoké akik többet érdemelnek annál a soknál is, amijük van, de nem csak egyszerűen többet, hanem egyre többet. Ez az elv ugyanakkor kínosan egyezik a globalista kapitalizmusnak az érdekérvényesítés többletre alapozott jövedelemtermelő – bocsánat – jövedelem elvonó elvével, illetve annak egyre intenzívebb fokozásával. A mi fent nevezett politikusunk mit is hebegne egy olyan kérdésre, hogy ha az iskolázatlanok adójukkal hozzájárulnak még az ő fizetéséhez is, akkor nem méltányos esetleg, ha nincsenek kizárva a szavazásból?

Mi is lenne a politikus dolga ezen a világon?

Vegyük alapul mi is a KÉPviselő feladata? Van egy el-KÉP-zelése egy közösségnek a jövőről, amire választ egy jó KÉP-ességű személyt aki KÉP-es KÉP-viselni azt. Nem arról van szó, hogy pofára, sapkaszínre választunk egy nagypofájú bűnözőt, akinek képmását érdekérvényesítés többletért, törvényekkel üzérkedő bűnözői csoportok plakátolják ki a környéken, mert ennyi erővel talán célravezetőbb lenne pl. sorsolással eldönteni ki legyen képviselő. A képviselőségnek elvileg kritériumai vannak – persze nincsenek, de lehetnének. A demokráciának a fidesz igyekezett új értelmet adni a “bizalom” kifejezés bevezetésével, de ezzel inkább “értelmetlenséget” adott, lévén hogy a választónak nem egyszerűen bizalmat kell éreznie a képviselője iránt, hanem inkább megbíznia kellene őt. A bizalom csak átruházza a döntés jogát, a megbízás viszont megköveteli a közbenjárást. A bizalom szabad kezet ad, a megbízás viszont “vezeti a jószágot”.

És mi is a jelenlegi helyzet? Hogy állunk a bizalommal?

A bizalom kéremszépen elpárolgott, voltnincs. A jelenlegi trendet sajna meg kell törni, vége lesz a “nem ígérek semmit, de azt sem tartom be” korszaknak – és ez érvényes Gyurcsányra, Bajnaira, Orbánra, Barroso-ra, Lagarde-ra. És sajnos már az sem segít, ha mást mondunk, mint amit teszünk, mert kérem a bizalom eltűnésével hiába mondja Barroso, hogy az utolsó 30-50 milliárd euro mindent megold, mert efféléket lassan nem lesz érdemes mondani. Lagarde (IMF) hiába támogatja orálisan a megszorítással szemben a kinövekedés elvét, ha valahogy mégis pucsítani kell neki. A választó pontosan tudni fogja, HA a magyar ellenzék NEM tesz meggyőző ajánlatot, hogy oldja meg a ledolgozott órák száma csökkenésének problémáját, hogy lesz kinövekedhető az adósság, hogy lesz fenntartható a nemzetgazdaság (és európai gazdaság) akkor ebből tudni fogja KIRE NE szavazzon. Már az értelmesebbje.

Mert minek arra szavazni aki nem ért hozzá?

Akkor nem egyszerűbb “kiszavazni” bárkire?

(Megjegyzés: Aki szeretett pártját nem tekinti bűnözői csoportnak, az legyen szíves megérdeklődni tőlük, hogy miért nem kívánják a szélhámos deviza alapú hitelezés gyakorlatát megszüntetni, vagy akár csak tételes elszámolásra bírni a bankokat. Bár megjegyezni kívánom a politikai tétlenség okozta kár (és haszon) mögött nem csak cinkosság állhat – de én szeretem megelőlegezni a bizalmatlanságot ott, ahol sok pénz van a háttérben.)

 
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük