A nadrágos ember

nadrágos ember

A nadrágos ember a pesti személyről szállt le, úgy este nyolc körül. Csak azért körül, mert Józsi bá’nak, aki épp arra szekerezett, nincsen órája, a pesti személyről meg nemigen szoktak leszállni errefelé, így csak annyi biztos, hogy Pest felől jött, és nyolc óra körül volt. Nadrágos embernek meg azért volt nadrágos, mert szép, hajtókás, élére vasalt nadrágot viselt, zakóját meg csak úgy, a karjára dobta. Errefelé a férfinép ilyesmit nem nagyon viselt. Na, nem nadrágot, hanem abból a vasalt fajtát. Cejg, kitérdelt kord, esetleg ünneplőből kikopott posztó, esetleg vászon, ilyesmi járta.

A nadrágos embernek volt egy hátizsákja, meg egy akkurátus vulkánfíber bőröndje, és tétován állongott a forgalmista kerekes kútja mellett. Józsi bá’ alapvetően rendes ember volt, hát meg is kérdezte, hogy tán a faluba-e? Mert éppen lehetett volna onnan elfele is, de hát este nyolckor, az nem igen volt valószínű.

A nadrágos ember igen köszönte, ha bevinné, merthogy nemigen tudja még a járást. Józsi bá’, kiről tudjuk, hogy alapvetően rendes ember volt, helyet adott neki a bakon. Sokat nem beszélgettek, leginkább semmit se. Az öreg nem kérdezett, gondolta, majd elmondja a nadrágos ember, hogy mi járatban van, persze, csak, ha akarja. Az ilyenektől nem jó kérdezni. A végén még kiderül, hogy a banktól van, vagy valamilyen hivatalos ember, ne adj’ isten, hatóság, aztán kész a baj.

A nadrágos ember nem volt éppen szószátyár. Csak egyszer kérdezte az öreget, hogy hol lenne az a hely, ahonnan ilyen kései órán jó információkat tudna hozni. Hogy miről, azt nem mondta, így az öreg a Bagó Jani kocsmáját ajánlotta, mondván, ilyenkor mindenki ott van, aki számít. Aki meg nem, az meg a Serfőző Dodi csehójában rontja a levegőt, mert ez a kettő búfelejtő van a faluban, egyik az alvégen, másik a felvégen. Szokták így is mondani, hogy na, idesanyám, én most elmegyek lenek – vagy éppen, fater, ha keresnek, elmentem fönek.

A nadrágos ember szépen köszönte, invitálta is Józsi bá’t fizetségként valami nyakolajozásra, de az öreg kivételesen sietett, ellegyintette. Megígérte a sógornak, hogy ma még segít az újbor alá készíteni a hordókat, így nagy veszteség azért nem érte.

A nadrágos ember így hát egyedül nyitotta be a kocsmaajtót. Köszönt szép hangosan, kofferjét, hátizsákját a fal mellett álló padra dobta, magát meg a pulthoz támította. Fröccsöt kért, savanyút, arra állt rá a gigája. Közben kicsit nézgelődött, merre is, hogyan is folyik a szó, miféle népek élnek erre fele. Megakadt a szeme egy sűrű, vastag nyakú, domború homlokú fiatal férfin. Kicsit tovább nézte tán, mint kellett volna, mert a vastagnyakú rámordult: mit nézel, teee!

De igazából mindegy is volt a válasz. Ha azt feleli , hogy semmit, már hörken is a szó: hát én semmi vagyok neked, teee?! Ha azt feleli, hogy nem is nézek, arra is kész a válasz: hát hazudok én, teee?! Mindegy, ebből bizony, így is, úgy is verekedés lesz. A jónép már félre is húzódott az útból, nagy rutinnal. Bagó Jani ugyan csitította, hogy: na, Bika, ne fújjál már annyira – Bika a ragadványneve volt, amúgy a keresztségben a jámbor Kozári Sándor nevet kapta, mert verekedéskor mindig lesunyta a fejét, úgy öklelt ellenfele felé – de Sanyának aznap éppen verekedhetnékje volt. Reggel, etetéskor, a disznók felborították a vályút, délben megégette a száját a levessel, délután az Örzse se akart a kedvére tenni, pedig nagyon noszogatta a szénapajta felé, szóval, ez nem az ő napja volt. Gondolta, jön egy kicsit, lazít, erre itt van ez a nadrágos ember, és őt fixírozza. Azt ő meg nagyon nem szereti.

A nadrágos ember sejthetett valamit, avagy volt már némi kocsmai tapasztalata, mert ellépett a pulttól, hogy tere legyen, és csendesen visszakérdezett: keresed a bajt, fiam? Na, Bikának több se kellett, már lódult is előre, szokása szerint, leszegett fejjel. Jobb lett volna, ha nem teszi. A nadrágos ember ugyanis, az utolsó pillanatban, amikor már úgy tetszett, Sanya feje szétzúzza az arcát, elegáns mozdulattal oldalra lépett, pördült egyet, és a mellette elzúgó testen taszított egy kétkezest. Bika Sanya repült vagy két métert, hatalmasat koppant a falon, majd ülő helyzetbe csúszott, és igen bambán nézett maga elé. Ezzel aztán még vagy három percig nem is hagyott fel. Mikor szemei némiképp fókuszba álltak, szó nélkül kibotorkált az ajtón.

A nadrágos ember a pultnál kifizette a fröccsét, és a gazdát szólította: mester, mondja, hogy találok én a református parókiához? Bagó Jani szeme elkerekedett: te szentséges, jó szagú atya…  – még idejében elharapta a szót. Csak nem az új tiszihez van szerencsénk? Lelkész vagyok, fiam, nem tisztelendő, de amúgy igen – mosolygott a nadrágos ember.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük