A pirézek többszáz éves uralma

pirézia 300x225

Igen, nem tévedés! Ne higgyék, hogy megbolondultam, bár manapság, aki ellenzéki politizálással próbálkozik és beleáll ebbe a munkába, az lehet, hogy őrült vagy minimum megszállott, mert csak nyomorúságra juthat.

 Térjünk vissza az állításra, amit persze illik bizonyítani, bár ez se szokás Újmagyarország tudományos életében.

A pirézeknek egyedülálló genetikai tulajdonsága, hogy az általuk megszállt terület lakosainak külső jegyeit felveszik, nyelvüket beszélik és így nem lehet őket elsőre felismerni, hogy nem az adott ország békés lakosságának belső tulajdonságaival bírnak.

Évekig rejtőző életmódot folytatnak, gyermekkorban még a legjobb kutatók se tudják őket azonosítani. Igazi piréz mivoltukat a felnőtt vagy a már sikeresen génmódosított fiatalkorú pirézek segítségével érik el. Nevelésük ebben az időszakában, gyűlöletvírus génjével bombázzák agysejtjeiket, ezáltal ők is vírushordozók lesznek..

Természetesen nem mindegyik beavatkozás lesz teljesen sikeres, ilyenkor előfordul, hogy környezeti ráhatásra az őshonos lakosság egyedei viselkedés formáit veszik fel.

Mivel jól ismerik az igazi pirézeket, harcba is szállnak velük.

A kifejlődött pirézek – beépülve a többiek közé vagy csapatokba verődve – csak a kedvező alkalomra várva nagyon változatos technikát alkalmazva fertőzik meg a körülöttük lévőket, akik maguk is fertőző pirézekké válnak. Ettől veszélyes a létezésük. A fertőzés sebessége olyan gyors, hogy egész országokat, kontinenseket tudnak megfertőzni. Ennek az eredménye, hogy a megbetegített, csak egyféle világképet tud elképzelni, amivel csak ő és a csoportjába tartozók tudnak azonosulni. Akik ezen világképen kívül esnek, ők ellenségek és meg kell semmisíteni vagy megnyomorítani őket, sőt ők nem is léteznek számukra. Látásuk a másként gondolkodók esetén jelentősen csökken, az irányukból érkező kapcsolati hullámokat képtelenek fogadni.

A pirézek hatalmának következménye az elmúlt századok több százmillió áldozata.

A pirézek közül számtalan beépült a kormányzatok vezető szervei közé. Sőt, többeket kormányfőnek is választottak.

A társadalom nem piréz tagjai többségében nem is érzékelik a veszélyt.

Napjaink pirézei totális támadást indítottak az emberiség ellen. Hol helyi háborút gerjesztenek, különböző zászlók alatt, hol világrészek harcának irányítói.

A hatalom és a vagyon megszerzése különösen aktivizálja őket, újabb és újabb gyűlöletcsoportokat hoznak létre különféle eszmék, vallások, genetikával foglalkozó, áltudományos írások zászlói alatt. Egymás ellen fordítottak népcsoportokat, nemzeteket. Kontinensek váltak játékszerükké.

New York, Washington, Philadelphia, Madrid, London, Párizs, Bamako tragédiái mind eszközként szolgálnak, hogy a káoszban egyre nagyobb hatalomra és vagyonra tegyenek szert.

Minél inkább megnyomorítják a népeket, azok annál sebezhetőbbekké válnak a vírussal szemben.

Napjainkban, Frankhonban is egyre erőteljesebben támadnak a pirézek, ezzel is segítve közel-keleti társaikat. Szerencsére a társadalom többségében még nem terjedt el a vírus, bár a veszély nem múlt el.

Országunkban is pirézek különböző csoportjai uralják a közéletet. Még az egy zászlón belüliek is harcolnak egymással az energiapótlásért, a hatalomért és a vele járó anyagi lehetőségekért, másokat kárhozatra ítélve.

Közben a főpiréznek – miután az országot bekebelezte – egy kontinens befolyásolására fáj a foga. A lengyel főpiréznek is mintaként szolgál. A jövő kérdése, hogy a társadalomnak mekkora az ellenálló képessége.

Folyik a földi STAR WARS III. amelynek vége több millió társunk nyomora, halála.

Országunkban a lakosság kétharmada utasította el a pirézeket. Nem tudják, hogy ők már fertőzöttek és pirézzé váltak.

Az egészségeseknek még hosszú és nehéz küzdelmet kell folytatniuk, hogy életterük beszűküljön.

A józan kézfogás, a mindennapok aprócska ölelései, a humanizmus szellemének gyógyító fátyla, a folyamatos párbeszéd, meg tudja akadályozni, hogy a pirézek tömegesen elszaporodjanak.

A leghatékonyabb gyógyító eszköz a gyermekkorban elindított folyamatos ismeretterjesztés a személyes szülői, tanári példamutatás, egymás kultúráinak megismertetése, a közös élmény.

Egyre jobban digitalizált világunkban adott a lehetőség, hogy társadalmunkban érték legyen egymás kölcsönös megbecsülése, a SZERETET.

Nem csak ünnepeink idején!

Forrás: CanadaHun – Kanadai Magyarok Fóruma

 

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük