A szabványlelkek gyára

Phrenologychart

„Megcsörren a vekker. New York-i lakásában Michael Galpert, a 28 éves internetvállalkozó kipattan az ágyból. Leveszi fejéről a pántot, amely agyhullámait és alvási fázisainak görbéit rögzítette az éjszaka. Kimegy a fürdőszobába, megméri súlyát és izomtömegét egy digitális műszerrel, és az adatok máris számítógépre vihetők.” Azután Galpert beül az irodájába. „Az angol férfi kiteker egy három és fél méteres grafikont, amely előző évi kedélyállapot-ingadozását mutatja. (…) Utazás, izzadtság, koffein, emlékek, stressz, szex és találkák: mindenből lehet statisztika. Igaz, az ehhez szükséges eszközt egyelőre még nem találták fel, de még pár év, és bizonyára ez is megtörténik.” Még a lélek is mérhető lesz. AFinancial Times cikkében leírt embertípus, a modern ember archetípusa úgy véli, hogy énje nem a megismerhetetlen és végtelen dolgok sorába tartozik, hanem olyan materiális, kémiai erők összessége, amelyek mérhetőek és kontrollálhatóak, a „normalitás” absztrakt modelljének mércéjével.

A premodern gondolkodás még másképp közelítette meg az embert: feltételezte a testnél magasabb rendű, kifürkészhetetlen, örök, az istenihez tartozó lélek meglétét – ami aztán a kereszténységben jut legerőteljesebben kifejezésre. Ebben a felfogásban tehát a lélek határtalan, de megzavarhatják az úgynevezett szenvedélyek, mint például az érzelmek, a különféle kedélyállapotok, a ragaszkodás; egyszóval minden, ami kiszabadul az értelem és az akarat uralma alól; vagy ahogy a kereszténység emlegeti: a hét főbűn, amelyektől bűnbánatot gyakorolva tisztulhat meg az ember. A szenvedélyeknek tehát megvolt a maguk helye az egyén erkölcsi felfogásában, az érzelmek irányításának elsajátítása pedig hozzátartozott a közösség tagjainak általános képzéséhez, mégpedig egy olyan világkép közvetítésével, amely kijelölte a Jó és a Rossz, az üdvözülés és a kárhozat követendő, illetve elvetendő útjait.
Ahogy a lélek szenvedélyeinek helyébe az érzelmek léptek, mégpedig kezelhető elemek összességeként meghatározott érzelmek – úgy következik be az, amit a szociológus Max Weber a „világ varázstalanításának” nevez, azaz a hit elvesztése, az értelem kiüresedése, ami korunk egyik ismérve is lehetne: az élet racionalizációja egyrészt a tudomány és a technika intézményei által, amelyek a világot a megismerés tárgyainak halmazára redukálva eltörlik a „misztériumot”; másrészt a piacgazdaság logikája által, mert az megkívánja, hogy lelki életét személyes érdekeivel egyeztesse az ember. Minden, ami feltételezhetően nem vezet azonnali haszonhoz, értéktelennek és érdektelennek minősül. Az érzelmi gazdagság persze ellensúlyozhatná ezt a varázstalanítást; általa nyerhet értelmet az élet megtapasztalása a maga teljességében, mégpedig szenvedéllyel. Erre gondolt Weber. Nem tudhatta, hogy az első, és még egyértelműbben a második világháborút követő mozgalmak még az érzelmeket is racionalizálni próbálják majd.

Az érzelmek gyakran szabadulnak ki a tudat fennhatósága alól, és nehezen irányíthatóak. Amint azt Philip Roth Indignation című regényének narrátora is megállapítja: „Örömmel dolgoztam apámnál, ha kellett, és készséggel tanultam meg mindent, amit a hentesmesterségről meg tudott nekem tanítani. Arra azonban soha sem tudott megtanítani, hogy szeressem a vért, mint ahogy arra sem, hogy közömbösen hagyjon a látványa.” Általánosan elfogadott tény, hogy az érzelmek elrejtése tanulható, maguk az érzelmek azonban nem. De vajon a tudomány és a piac egyesülése révén nyíltak-e új lehetőségek ezen a téren?

Wilhelm Wundt (1832–1920) volt az, aki – amellett, hogy nagyban hozzájárult a kísérleti pszichológia tudományként való elismeréséhez – elindította a lélek „személyiséggé”, más szóval „pszichizmussá” való átminősítését, egészen pontosan akkor, amikor kijelentette, hogy a kutató számára a lélek fogalma már nem szignifikáns, és hogy egyedül a fizikai jelenségek megfigyelése révén ismerhető meg az ember. A pszichológia ezt követően radikálisan átformálja az „én”-ről alkotott képet, méghozzá egy olyan ideálnak köszönhetően, amely a mentális egészség és a jó közérzet fontosságát kiemelve a társadalom minden területét meghódítja: a gazdaságot (a menedzsmentelméletekkel), az oktatást (a pedagógiai modellekkel), a magánéletet (a párkapcsolati tanácsadókkal), a börtönöket (a rehabilitációs programokkal), a reklámokat, a marketinget és a médiát (a talk-show-kal), de még a nemzetközi konfliktusokat is, gondoljunk csak a háborúk és a népirtások okozta traumákra. A piacba integrálódott pszichológia számos terápiát kínál szerte a világon, célkitűzéssé és fogyasztási cikké téve a független egyént, a mentális egészséget és a személyiség kiteljesedését. Az új termék – a pozitív gondolkodású és sikeres „én” – eladásához a pszichológia értékelési normákat használ az egyén és érzelmei mérésére.

A húszas évek elején az Egyesült Államokban a pszichológusok – akikre gyakran a freudizmus egyfajta leegyszerűsített változata volt hatással – hatékonyan járultak hozzá a hadsereg toborzásaihoz, illetve a háborús traumák gyógyításához. Az üzleti világ ezt látva úgy döntött, hogy az ő szakértelmüket veszi igénybe a dolgozók értékeléséhez, a szakmai kapcsolatok és a termelékenység javításához.

A huszadik század első évtizedében összeállított, döntő szerepet játszó személyiségtesztek segítségével maguk a pszichológusok vállalkoztak arra, hogy a jelöltek közül kiválogatják az adott pozícióra legalkalmasabb személyeket. A harmincas évektől kezdődően Elton Mayo, az „emberi kapcsolatok” szellemi atyjának hatására a dolgozók érzelmei az immár tudományosnak tekintett menedzsmenttechnikák legfőbb tárgyává váltak. Huszonöt különböző személyiségteszt létezik, amely 400 millió dolláros piacot képvisel; a száz legnagyobb cég közül nyolcvankilenc ilyen típusú tesztet használ az alkamazottak felvételekor, illetve képzésekor.

Ettől kezdve az igazgatónak már nem kell semmire sem köteleznie beosztottait annak érdekében, hogy a lehető legjobb teljesítményüket nyújtsák, mint régen a művezetőnek; elsősorban önmagát kell kontrollálnia, mintegy megtestesítve a hatékonyságot és az ésszerűséget: egyszóval, a jövedelmezőség emberi oldalát kell irányítania. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy az ember uralni tudja érzelmeit, különösen a negatív érzelmeket. A pszichológusok azt is tanácsolják, hogy mutatkozzunk szívélyesnek, barátságosnak, olyannak, aki könnyen alkalmazkodik. Csapatszellem, pozitív beállítottság, empátiakészség: ezek a jó menedzser ismérvei, akinek az a szerepe, hogy az érzelmi adottságokat az irányítás eszközeivé alakítsa. Az összes, 1930–1970 közötti menedzsmentkönyvben kidolgozott elmélet ugyanazt a kulturális modellt jelöli ki célul: a „kommunikációt”. A jó kommunikáció előfeltétele az „objektív” önértékelés, valamint annak megértése, ahogyan a külvilág ítél meg minket. Ezért fontos a befelé fordulás az érzelmek felismeréséhez, megnevezéséhez, értékeléséhez, illetve a magunkról és a másokról alkotott kép összehasonlításához. Tudni kell ugyanakkor mások viselkedését is értelmezni, belülről megérteni: ezáltal kerülhetők el konfliktusok, és válhat csapattaggá az ember. A „kommunikáció” olyan technikákat és mechanizmusokat terjeszt, amelyek a magánszférától a politikáig bárhol alkalmazhatóak a kapcsolatok elrendezésére, a saját érdekek védelmére, természetesen a másik „tiszteletben” tartásával, akár gyermek, akár házastárs, akár kolléga az illető.

Ennek megvalósításához intellektualizálni kell az érzelmeket; a negatív érzelmeken felülkerekedve nyitottá válni a pozitív élményekre; nem engedni, hogy a szenvedély elhatalmasodjon, az arany középúton maradni, azon a középúton, ahol egyensúlyba kerül az önmagunkkal és a másokkal való törődés, szem előtt tartva, hogy a rugalmasság kedvez az együttműködésnek. Az érzelmek feletti uralom saját érdekeink felismerésére és védelmére való képességet mutat – ami ma az érettség jelének számít. Ez a kiindulópont, amely kapcsolatot feltételez jellemtípus és szakmai, szociális teljesítmény között, áll az „érzelmi intelligencia” fogalmának középpontjában.

         Ez utóbbi, a kilencvenes években megjelenő fogalom hamar a kompetencia felmérések új eszközévé vált. Ennek köszönhetően a pszichológusok objektív módon is „felfedezhették”, amit már korábban is kitaláltak: az érzelmek szerepét a felmérésben. Bebizonyosodott, hogy az, ahogyan az érzelmeket irányítjuk, olyan alapvető tulajdonságokat mutat meg, amelyek elegendőek lehetnek ahhoz, hogy vezetői pozíciót töltsön be az ember.

         Ez lett a vége annak a hosszú folyamatnak, amely az érzelmeket a gazdaságnak rendelte alá. Az érzelmi intelligencia – az önkontroll képessége – a munka világában az osztályozás eszközeként szolgál, és egyfajta homogenizációs tényezőként működik. Rendkívül keresettek az olyan tanfolyamok, ahol azt tanulja meg az ember, hogyan változtasson a viselkedésén, az iskolákban alkalmazott pedagógiai módszerek pedig olyan eszközöket igyekeznek átadni a gyerekeknek, amelyek a vállalkozói szellem elsajátításához szükségesek: önuralom, empátia, rugalmasság és jó kedély. Érzelmi intelligencia és „kommunikáció” felcserélhető fogalmak. Mindkettő az érzelmeken mint a „gazdasági teljesítmény eszközén” dolgozik. Az átlagosan komplex foglalkozásoknál (eladó, autószerelő) a legjobb teljesítményt nyújtó dolgozó termelőképessége tizenkétszerese a leggyengébb teljesítményt nyújtó dolgozónak; az összetettebb feladatokat ellátó foglalkozásoknál (biztosító, vagyonkezelési igazgató) a legjobb teljesítményt nyújtó legalább kétszer teljesíti túl az átlagot. Egy több mint kétszáz vállalatnál elvégzett kutatás szerint ennek a különbségnek körülbelül harmada a technikában való ügyességnek és a kognitív képességeknek köszönhető, kétharmada pedig az érzelmi képességeknek – vezetői beosztásban ez az arány több mint négyötöd lenne.

A huszadik századi gazdaság egyik legeredetibb aspektusa ez: az egyén belső világa válik az ipar célpontjává, egyik legfontosabb árucikkévé. És ahhoz, hogy az ember egyre inkább jövedelmező legyen, szabványosítani kellett a lelket.

 

A szerző szociológiatanár, a Les sentiments du capitalisme [A kapitalizmus érzelmei] (Le Seuil, Paris, 2007) című mű szerzője.

 

Barna Anett fordítása

Forrás: http://magyardiplo.hu

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük