A többséget kell képviselni

ungarpeti wtfbal

Szemmel látható, hogy az európai baloldal identitásválságban van. A folyamat 1968-ban kezdődött, amikor a nyugat-európai és az USA-beli baloldal identitáspolitikai kérdést csinált a politikából. Vagyis a baloldal a nemzet közössége helyett a közösségek összességét tette meg a politika alapjának. Ennek következménye, hogy mára a „közösség” szó mindent átitat, mindenre használható és mindent legitimál. „Közösséggé” lett minden olyan szociális konstrukció, amelyet a természet által öröklött objektív tulajdonságnak tekintünk (meleg közösség), a választott tevékenységekből összeállók csoportosulása (közgazdász közösség), vagy a posztmodern kapitalizmus látszólag üzemvezető nélkül működő termékei (közösségi autózás, Uber). Egyre több olyan közösség alakul, ami olyan, mint a pólóink: cserélhető. Ma ezeknek a „közösségeknek” a képviselete a baloldal egyetlen felismerhető jegye. A mai baloldali pártok tehát nem képesek és nem is akarják politikájuknak a többséget megnyerni, helyette a kisebbségekből alkotott koalíciókkal akarnak időleges, vagyis alkalmi többséghez jutni.

Ahogy arra a fentiekben utaltam, az a fordulat, ami ahhoz vezetett, hogy a baloldal az elnyomott kisebbségek koalíciójának képviselőjévé vált, az 1968-as generáció térnyerésének a következménye.

Ez volt az az időszak, amikor a szociáldemokrata pártok sorra nyerték a választásokat.

Ebben az időszakban az identitáspolitikai kérdések még nem voltak a baloldali politika homlokterében, a kisebbségi lét nem volt sem oka, sem célja a baloldali politizálásnak. A baloldali politika, szemben a kisebbségek képviseletével ekkor még univerzális célokat fogalmazott meg, amelyek egyaránt fakadtak az 1848-as szabadságharcokból, az amerikai és a francia forradalmakból. Az önrendelkezés, az elesettek segítése, az a gondolat, hogy az államnak be kell avatkoznia, és csökkentenie kell a szociális különbségeket, és az is, hogy a közösségi tulajdonnak helye van a piacgazdaságban, és hogy törekedni kell az egyenlő esélyek megteremtésére, mindenkire vonatkozó politikai célok. A kisebbségek és közösségek érdekeit előtérbe állító elképzelések ugyanakkor definíciójukból adódón nem vonatkoznak, nem is vonatkozhatnak mindenkire, csak rájuk.

Sokak azzal érvelnének a fentiek ellen, hogy ez már csak azért is badarság, mert a baloldal ideológiai alapvetése a munkásosztály elnyomásának megszüntetését tételezi, vagyis egy kisebbség érdekeinek képviselete. Ez azonban nem igaz. A munkásmozgalmak sikerei nem voltak a szó tradicionális marxista értelmében osztályharcos mozgalmak, ahogy ezt Eric Hobsbawm, brit baloldali történész is megállapítja. Az I. világháború környékén a skandináv szociáldemokrata pártok 40% fölött kaptak szavazatokat, ami messze meghaladta az ott élő ipari munkásság számarányát, lévén, hogy a kérdéses pártok ideológiája és programja nemcsak a munkásosztály érdekeit, de az egész társadalomra kiterjedő közjót is sikerült szolgálniuk. Ráadásul, a hagyományos marxista logika szerint az osztályharc maga is egy univerzális gondolat, hiszen a győzelemmel egy olyan tökéletes társadalom jön el, ami mindenkié. Amikor a proletariátus átveszi az uralmat, nem csak az ipari munkásság számára jön el a földi mennyország, hanem mindenkinek.

Ahhoz, hogy a nemzeti érdekeket képviselni tudjuk, egy dolgot nyíltan ki kell mondanunk: a képviselet a kormányon és a kormányzáson, az állam irányításán keresztül történik. Ugyanis, ha nem ismerjük el az államnak azt a képességét, hogy jobbá tegye az életet a többség számára, akkor mi alapján kér bárki felhatalmazást arra, hogy az államot vezesse? Ha azt hisszük, hogy az állam rossz gazda, hogy mindig korrupt, hogy már nincs is hatalma, hogy a múlt, akkor nincs értelme felhatalmazást kérni a vezetéséhez. Akik azt gondolják, hogy az államnak mindössze az a feladata, hogy a piacok szabad mozgásának peremfeltételeit megteremtse, akkor persze a költségvetési hiány és a jegybanki alapkamat beállítása lesznek belpolitikájának a prioritásai, az életminőséget javító állami vagy az oktatás színvonalának emelését előirányzó programok megalkotása helyett.

A politikának ráadásul nem csak az állam vezetése a feladata, hanem az is, hogy egy narratívát vázoljon fel arról, milyen sorsra számíthat nemzete az egyre globalizálódó világban. A politika nem merülhet ki abban, hogy beszedjük és elköltjük az adókat, sokkal inkább arról szól, hogyan képviseljük azoknak az érdekeit, akikkel együtt szurkolunk a világbajnokságokon, akikkel egynek érezzük magunkat, egy nemzetből valónak. Hobsbawm, aki éppenséggel nem kedvelte Margaret Thatchert, a kilencvenes évek közepén már tisztán látja, hogy Thatcher igazi ereje abban rejlett, hogy felismerte, az érzelmek erejét felhasználva reményt és utat tudott mutatni a briteknek. Minden ellentmondásával együtt kétségtelen tény, hogy a Thatcher által a briteknek kínált történet koherens volt. A mai európai baloldalnak nincs se története, se narratívája.

A legfontosabb teendőnk ezért az, hogy újrapolitizáljuk a politikát. Meg kell próbálni úgy beszélni Magyarországról és leginkább hazánk jövőjéről, hogy ne mondjuk ki Orbán Viktor nevét minden mondatban legalább kétszer. Ne kössünk mindent hozzá, ne tegyünk mindent tőle függővé. Ne az ő tagadásából álljon a mai ellenzéki politika.

Bővebben: Kettős Mérce

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük