A tőke és a fasizmus tényleg jegyesek!

capital

A tőke és fasizmus tényleg jegyesek! Bayer Zsoltnak ajánlom, aki azt a baromságot vetette papírra, hogy a baloldal és a tőke jegyesek és József Attilának ellentmondva védelmébe vette a fasizmust. Persze Orbán egyes számú tollforgatója nem véletlenül védi a történelem legembertelenebb rendszerét. Amit az Orbán kormány tesz, az vegytiszta fasizmus. Egy politikai és gazdasági alapon szerveződő elit, a gazdasági és politikai versenyt kiiktatva pusztán hatalmi eszközökkel legyűri minden ellenfelét és a lehető legrövidebb időn belül átveszi a totális irányítást egy adott közösség fölött. Ez a küzdelem azért fasizmus, mert az ilyen módon monopolizált hatalomnak nem az emancipáció, a szegénység felszámolása, egy a piacinál igazságosabb újraelosztás a célja, hanem éppen ellenkezőleg a társadalmi egyenlőtlenségek növelése, a szegények peremre szorítása és megbélyegzése.

A fasiszták nem proletárként, hanem nincstelen és minden jogától megfosztott jobbágyként tekintenek az állampolgárokra. Még azon jogoktól is megfosztva őket, amelyeket a tőkés-bérmunkás kizsákmányolási alapon működő és manipulált demokráciában magukénak vallhattak.

Mi, marxisták ebben a helyzetben rendkívül kellemetlen helyzetben vagyunk, mert a retorika és a módszerek a legtöbb esetben rokoníthatóak a mi retorikánkkal és a mi módszereinkkel. Mi a nemzeti és a nemzetközi tőkének a harcában azonban egyik oldalon sem állunk. Mi egyszerűen egy olyan társadalomért küzdünk, ahol politikailag szabadok vagyunk és ahol a megtermelt javakat igazságosan osztják el. A tőke és a fasizmus éppen azért jegyesek, mert mindkettő szisztémának az a célja, hogy a proletárokat intenzíven kizsákmányolják. És a tőke azért szereti a fasizmust, mert annak rendszere tálcán nyújtja a munkavállalót, akivel nincs szükség kollektív alkura, nincs kellemetlen bérharc, sőt a sztrájk szó is törölhető a fogalomtárból. Európára leselkedő egyik legnagyobb veszély éppen az, hogy a burzsujok rájönnek, hogy az elnyomó, még azt a kevés demokratikus külsőséget is félresöprő politikai hatalmakkal jobban együtt tudnak működni, mint a költséges választásokon kormányzati pozícióba kerülő pártokkal.

Magyarország kísérleti terület. Minél keményebb lesz a tömegek ellenállása nyugaton és délen, annál szimpatikusabb lesz a magyar elnyomó rezsim a globális tőke képviselőinek is. Ebben a helyzetben kötelességünk lenne a harc, hogy az újra jegyben járó tőkéseket és fasisztákat legyűrjük és emberpusztító világuk helyett egy humanista és igazságos társadalmat hozzunk létre. MERT AMÍG NINCS IGAZSÁG, NINCSEN BÉKE SE!

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük