A válasz: Majd máskor

moldova

“Majd máskor”
Ennyivel lettem elintézve. Ennyit számít egy kőbányai lakos kulturáltan előadott javaslata. Mi történt, ami miatt fel vagyok háborodva, de meglepve nem? Annyi, hogy tegnap felvetettem az önkormányzat felhívására reagálva, hogy legyen Kőbánya díszpolgára Moldova György író. Szépen, politikai felhangoktól mentesen írtam le, hogy kerületünk szülötte miért is méltó erre a címre. Ez a felhívás jutott el a facebook közösségi portálon keresztül az egyik fideszes önkormányzati képviselőhöz, Agócs Zsolthoz. Ő erre a javaslatra reagálva annyit írt, hogy “majd máskor”.
Ennyi.

Nekik ennyiből áll a demokratikus párbeszéd. Nincs hivatalos út, elutasítást megmagyarázó határozat. Az egyik fideszes a facebookon egy félmondattal elintézi az ügyet.

Ha Agócs “polgártárs” stílusában reagálnék, akkor most csupán annyit írnék ide, hogy “bunkó”, de ez a dolog többről szól. Miről? Például a kőbányai díszpolgári cím súlyáról. Ha azt mellényzsebből osztja Agócs úr, akkor az nyilvánvaló módon egy lyukas mogyorót sem ér. Ráadásul amit egy politikus mond annak mindig súlya van. Agócs úr nagyképű félmondata nem maradt meg a a képviselő facebook oldalán. Délután már a legnagyobb hazai hírportálon, az index.hu-n olvashattuk “rövidre zárva” címmel. Még nekik is szemet szúrt ez a cinikus kinyilatkoztatás.

Néhány nappal ezelőtt valaki azt mondta nekem, hogy a helyi fideszesek jobbak, mint az országos átlag. Hagytam magam meggyőzni, elfogadtam az érvelést. Agócs úr két apró szava igazolta a kételyeimet. Nem, kérem egy szikrával sem különbek, mint népsanyargató országos vezetőik. Bródy János szavai jutottak eszembe, amikor válaszomat fogalmaztam: “ezek ugyanazok”. Pont olyanok, mint Lázár,  Szijjártó vagy Rogán. Egyszer meg tudtak nyerni egy választást és ennek köszönhetően olyan magas lóra ültek, hogy onnan csak lenézni tudnak minket, egyszerű embereket.
Moldova György tehát majd máskor lesz díszpolgára a kerületnek. Mikor? Nyilvánvalóan akkor, ha majd Agócs úr és polgártársai újra ellenzékiek lesznek. Remélem, hogy a szellemileg fiatal, de sok betegséggel küzdő idős író velünk lesz még akkor is.

Aki ismeri Moldova Györgyöt, az tudja, hogy ha Agócs úr reakciója eljut hozzá, akkor egy cseppet sem fogja bosszantani magát, sőt a rá jellemző nevetéssel fogja elintézni a dolgot. Soha nem gyűjtötte a kitüntetéseket, mert számára nem a hatalmasok, hanem a kisemberek elismerése volt a mérce. Ő az elmúlt fél évszázadban sok száz Agócshoz hasonló kiskirályt látott már, akik elfoglaltak egy pozíciót és azt gondolták magukról, hogy nekik mindent szabad.

Nem, nem az írót alázta meg a kőbányai Fidesz, hanem azt a pár tízezer helyi polgárt, akik tisztelik és becsülik azt a Moldova Györgyöt, aki kerületünk szülötteként indult krónikási útjára. Rá évtizedek múlva is emlékezni fog az utókor. Agócs Zsoltról most se nagyon tudjuk, hogy kicsoda, remélem pár év múlva még kevésbé lesz okunk számon tartani őt.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük