A vidék lázadása

lázadás

A magyarországi helyzet legkülönösebb sajátossága mind kívülről, mind belülről nézve az, hogy a társadalom semmilyen érdemi ellenállást nem fejt ki a NER ellen.

Ezek egy töprengés részei – nem válaszok, csak felvetések. Olykor kimondottan irodalmiak és játsziak – önironikusan szólva tehát a valóságra semmilyen hatást nem akarnak gyakorolni, és nem is vállalnak érte semmilyen felelősséget.

Két okot szokás felhozni a magyarázatára, az egyetértést és/vagy az apátiát. A társadalom egyik része apatikus, a másik része egyetért (de lehet, hogy már az is csak apatikus), egy töredék pedig ellenáll (apatikusan). Abból szokás kiindulni, hogy a társadalom konstans ebben a képletben, tehát hogy a széles körű ellenállás előbb-utóbb kialakul. De mi van akkor, ha valami olyasmitől várunk ellenállást, ami valójában nem is létezik?

A magyar társadalom az identitását eddig – Mohács óta legalábbis – döntő részben az ellenállásból merítette; vagy legalábbis túlsúlyban voltak a csoportidentitásban a negatív elemek. Protesztidentitás:

többet tudtunk beszélni ellenségeink hibáiról, mint a magunk erényeiről.

Ez az ellenállás összekovácsolta a nemzetet. A NER spindoctorai ezt a magyar tradíciót igyekeznek kiaknázni, amikor azt feltételezik, hogy amint ellenséget mutatnak a magyarnak, az takkra nekilát kifejteni ezt az összekovácsoló ellenállást.

Olyan fantomellenségek belengetésével, mint az EU, az IMF vagy a bankok, nem sikerült igazi ellenállást, sem ebből következő identitást kitenyészteni – a menekültek identitásgeneráló hatása viszont elsöprő volt.

A rendszerváltás óta először, 2015-ben valóban generált az országban egyfajta csoportidentitást, ami szélesebb körű, mint a korábban kipróbált Európa-ellenesség, liberálisgyűlölet, elmúltnyolcév és cigányellenesség. Szinte csak a náci idők antiszemitizmusával mérhető össze. Ebben az értelemben ma csak az a magyar, aki fél a menekültektől és gyűlöli őket. Aki nem fél és nem gyűlöl, az nem része a nemzetnek. Aki nem vesz részt a félelem/gyűlölet narratívában, aki nem lép be terjesztői szinten az identitásbizniszbe, az ellenség.

A Fidesz által generált nemzeti identitás (hibrid identitás) legnagyobb baja azonban az, hogy paranoid.

Míg a török-, osztrák- és szovjetellenes identitás aktív és reális volt, tényleges agresszió ellenében feszült, most az ellenség mégiscsak imaginárius. A paranoiával az a baj, hogy előbb-utóbb összeütközésbe kerül a valósággal, és akkor még nagyobb lesz a galiba. Ahogy elmúlik a migráncsok identitásképző hatása, szétpereg a magyar megint, mint a marokkó. És ez mindaddig így lesz, ameddig az ország nem tesz szert korszerű és felnőtt, felelős önképre. (Felteszem, egy jövőbeli ellenzéknek valami ilyesmivel kellene házalnia.)

Az identitásválság szorongásban jelentkezik, bizonytalanságban, és az ebből fakadó ingerlékenységben. Érthető, hogy az ilyen ember minden olyan narratíván kapni fog, amely identitást kínál. A Fidesz sikere alapvetően a magyarok identitásválságának köszönhető. Ahogy megszűnt az idegen elnyomás, az identitás lassan elkezdett szétmorzsolódni. A rendszerváltás után nem sikerült megragadni a lehetőséget, hogy új elbeszélést kínáljanak az ország identitásának korszerűsítésére.

Bővebben: Népszabadság

 

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük