Akad még az országban, amit el tudnak lopni! Antall Jóska elkezdte Orbán Viktor befejezi.

A rendszerváltással olyan szabadrablás vette kezdetét, amire kevés példa volt történelmünkben. A magyar nép 100 százalékos kollektív tulajdonának legalább 80 százaléka vándorolt magánkézbe azzal az ideológiai körítéssel, hogy a “közös” a legrosszabb tulajdonforma. Aztán gyorsan bebizonyították, hogy a “magán” sokkal, sokkal rosszabb tud lenni.

Jutott itt a gazembernek minden. Gyárak, földek, gépek, ingatlanok. A jól helyezkedő vagy szerencsés kisemberek se panaszkodhattak, mert fillérekért lehetett megvenni a tanácsi bérlakásokat és bizony ezen kaszálni is lehetett. Jött is az ingatlanmaffia, szóval a kisemberek nem sokáig járhattak jól, de legalább azt gondolhatták sokan, hogy a nagy rendszerváltó kapitalista szabadrablásból ők se maradnak ki. Könnyes szemmel szorongatták az értéktelen kárpótlási jegyet, sokan még a gyár bezárásával jövő végkielégítést is ajándéknak gondolták. Azt hitték a munkanélküliség egy hosszabb szabadság.

Nem így lett, az urak egyre gátlástalanabbul lopták a közöst és sarcolták a szegényt. Jöttek a bankok, jött a devizahitel és nyögtük a ránk pakolt terheket. 

Aztán eljött 2010 és jött Viktor. Az országvezető, aki minden korábbi gazembernél gazemberebb lett. Aki házipénztárként tekintett Magyarországra. Lettek kisvasutak, lettek stadionok, trafikok és minden más a haveroknak. A falusi gázszerelő haver hirtelen mindenhez is érteni kezdett. Vasútépítés, útépítés és bármi, amiben milliárdok vannak. 

Mindez azonban nem volt elég. Az új nemzetvezető kiállt a magyar pusztába és körülnézett, hogy mit lehet még zsebre vágni. Először a felsőoktatási intézményeket vette észre, hopp, máris jött az alapítványi modell és máris lényegében privatizálva lett az egész. Ekkor már nagyon kevés kollektív tulajdon maradt az országban, de még talált a mi Viktorunk, mintegy 100.000 önkormányzati lakást. Az önkormányzati bérlakásszektor már amúgy is csak egy kiherélt dolog volt. Az elmúlt évtizedekben minden eszközzel verték szét ezt, mert csak a nyűg volt az egésszel. Normális bérleti díjat kérni a fenntartók nem tudtak, a járulékos költségek viszont olyan nagyok voltak, hogy emiatt nem érte meg az egész. Éppen emiatt is támogatták mindenkoron, hogy a bérlők vásárolják meg azokat. Főleg olyan házakban volt ez fontos, amelyekre sokat kellett költeni. A lényeg az volt, hogy a bérlő megvette, törlesztette, aztán pár hónap múlva szembesült a ténnyel, hogy olyan súlyos egyéb költségek merülnek fel, amelyektől az önkormányzat nem véletlenül igyekezett megszabadulni. Szétrohadt közművek, összeomló tetőszerkezetek, életveszélyes kémények, amelyekkel már az új, egyébként csóró tulajdonosoknak kellett foglalkozni.

A mostani koncepció lényege, hogy a piaci ár töredékéért megvásárolhatóak az utolsó önkormányzati bérlakások is. Ráadásul azonnal el is adhatóak. Megint pár ezer ember, akinek erre nincs pénze, meg fogja venni a lakást, ahol él, aztán pár hónap múlva kétségbeesetten fogja látni, hogy fizethetetlen terhet vett a nyakába. És majd ekkor jönnek a rohadék maffiózók újra, akik “segítő” kezet nyújtanak a bajba jutottaknak, akiktől megvásárolják a lakást, melyben évtizedek óta éltek. Néhány hét múlva pedig majd ott állnak valamely hajléktalanszálló kapujában. A nemzeti burzsujok pedig majd örülnek pár milliónyi újabb profitnak és köszönetet mondanak, hogy Viktornak köszönhetően ez a pénz is a zsebükben landolt…

Kalmár Szilárd
Munkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •