Alekszisz Ciprasz a görög baloldal új arca

alekszisz

A május 5.-én tartott parlamenti választások igazi nyertese, a második helyen végzett Radikális Baloldali Koalíció, a Sziriza (SYRIZA) volt. Az ország legnépszerűbb politikusa Alekszisz Ciprasz, a párt vezetője a görög és az európai lapok címoldalára került, amikor Karolosz Papuliasz államfő kormányalakításra kérte fel. A politikus 1974-ben, Athénben született. A görög főváros Műszaki Egyetemén szerzett építészmérnöki diplomát, de csak néhány évig dolgozott szakmájában. Középiskolás korában, a nyolcvanas évek végén bekapcsolódott a kommunista ifjúsági mozgalomba, később a párt tagja lett. Vezető tisztséget töltött be az Országos Diákparlamentben is.

Alekszisz Ciprasz, a kilencvenes évek közepén a Szinapizmosz párthoz csatlakozott, amit a Görög Kommunista Párt vezetőségének a politikájával elégedetlen párttagok, környezetvédők és más baloldali erők alakítottak. 1999-2003 között a párt ifjúsági szervezetének a főtitkára volt. A Szinapizmosz 2004-ben tartott kongresszusán a politikai bizottság és titkárság tagjává választották, ahol elsősorban az ifjúság helyzetével és az oktatás reformjával foglalkozott. A 2006-ban tartott helyi választásokon Ciprasz bekerült az athéni önkormányzatba. 2008-ban a párt elnöke lett. A 2009-ben tartott választásokon először szerzett parlamenti mandátumot és a párt képviselőcsoportjának a vezetője lett. Az antikapitalista és antiglobalista erők hatékonyabb összefogása érdekében, a Szinapizmosz és több kisebb baloldali szervezet a 2004-es választások előtt alapította Szirizát.

A londoni Guardian szerint, „Ciprasz fiatal és karizmatikus politikus. Szakértők sem vitatják tapasztalatát és közéleti szerepének a jelentőségét. Sokan úgy gondolják, hogy személye a szükséges politikai változásokat képviseli”. Az Athens News azt írta, hogy: „Ciprasz vált a vitathatatlan vezetőjévé, a hagyományos politikai pártok által folytatott megszorítási politika elleni lázadásnak”. A BBC idézi Ciprasz szavait: A görög választók szavazataikkal egy új nyitáshoz adtak felhatalmazást, ahol a szolidaritás és az igazságosság váltja fel a szanálási program kegyetlen intézkedéseit”. A Sziriza nem javasolja az euró övezetből történő kilépést, hanem a megszorító intézkedések újratárgyalását és a tartozások törlesztésének elhalasztását követeli. A párt elutasítja, a pénzügyi diktátumot elfogadó, a választók által büntetett jobbközép Új Demokrácia párttal, és a balközép Pasokkal történő kormánykoalíciót, és nem támogatja a szakértői kormány tervét sem.

Ha Karolosz Papuliasz köztársasági elnök alkudozása és a nyílt külső nyomás, a két középutas pártot valamint a 19 mandátummal rendelkező Baloldali Demokratákat jelentő szövetségre nem járnak eredménnyel, akkor júniusban új választásokat fognak tartani Görögországban. Felmérések szerint, egy új erőpróbán, a Sziriza a voksok 20-22 százalékával az első helyen végezne, a konzervatívok 18-19, a szociáldemokraták 12-13 százalékot kapnának. Az első helyezett még ötven plusz mandátumban is részesül. A görög belpolitikai dráma tovább folytatódik tehát…

FORRÁS: A mi időnk

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük