Az adatbárók diktatúrája

A Google és a Facebook lassan átveszik a világuralmat, s a hagyományos politikának egyre kevesebb köze van a valósághoz. Több milliárd internetező lájkol naponta, s százmilliók osztanak meg olyan álhíreket egymással, amelyekkel akár elnökválasztások sorsa is eldönthető. A világ összes hirdetési bevétele lassan, de biztosan e két óriáshoz vándorol, ami a sajtószabadságot is globális méretekben veszélyezteti. A közösségi média nemzeti szabályokkal alig befolyásolható, a versenyjog például mintha nem is létezne számukra. Az IT-óriások adót fizetni csak a székhelyükön szoktak, miután a legtöbb országban még telephelyük sincs.

A géprombolás persze soha nem felelet, de új jogi megoldásokkal azért lehetne próbálkozni. Úgy tűnik azonban, hogy a politikusok csak lassan eszmélnek, bár a probléma létezéséről már egyre többen tudnak.

Mindannyian adatok vagyunk

Mindenki örül a közösségi oldalakon szerezhető új ismerősöknek, vagy az elektronikus levelezés által kínált komfortnak. Eközben azonban kevesen gondolnak arra, hogy az internetes felületeken az „adatosítás” vagyis az adatok rögzítése folyamatosan zajlik. A profilalkotás, a fogyasztási szokások folyamatos nyomon követése az elmúlt másfél évtized nem kellően ismert realitása. A közösségi oldalak hallatlan népszerűségüket – többek között – a naivitásnak köszönhetik. Sokan gondolják úgy, hogy az ott elérhető internetes szolgáltatások jelentős része „ingyenes”. Ez azonban csak a látszat, miután a személyes adatok másodlagos, reklámcélú újrahasznosítása soha nem látott – s egyelőre senki által nem ellenőrzött – méreteket öltött.

Talán a lájkolás lelkes hívei sem tudnak arról, hogy a Facebook-nak már 2012-ben is körülbelül egymilliárd felhasználója volt, s a közöttük meglévő ismeretségek (társadalmi kapcsolatok) száma még a 100 milliárdot is meghaladta. Márpedig ezek az adatok óriási üzleti lehetőségek hordozói, miután az információk a felhasználók engedélye (sőt tudta) nélkül is bármilyen célból hasznosíthatók. A Facebook például 2016 utolsó három hónapjában – csupán az amerikai és a kanadai látogatói révén – mintegy 14 milliárd dollárt kasszírozhatott. Az adatbárók diktatúrája azért valóságos veszély, mert a kapcsolatokat rögzítő közösségi gráf (social graph) felhasználása szinte jogon kívüli terület. A jövő pedig láthatóan nem csak arról fog szólni, hogy a fiatalok megosztják a kedvenc kutyusról, vagy a szerelmükről készült selfie-képeket. A klikkelők nem is sejtik, hogy személyes adataik üzleti célú hasznosítása mennyi – ma még megoldatlan – adatvédelmi, adózási és szerzői jogi problémát vet fel.

Világszerte népszerű George Orwell 1984 című könyve, amely szellemes példákkal mutatta be a totális államot. Ebben olvashattunk – többek között – a mindenkit szemmel tartó Nagy Testvérről is, „akit” az egykori szovjet birodalommal volt szokás azonosítani. 2007-ben azonban a The Evening Standard című brit lap szerkesztőinek egy tréfás ötletük támadt. Körülnéztek ugyanis azon a környéken, ahol a világhírű mű született. Orwell egykori lakásának 200 méteres sugarú körzetében nem kevesebb mint 30 darab folyamatosan működő megfigyelőkamerát számoltak össze. Ma már azonban kamerákra sincs szükség. Oxfordi kutatók szerint „az Amazon a vásárlási, a Google a böngészési szokásainkat követi nyomon, a Twitter tudja, hogy mi jár a fejünkben. A Facebook mindezeken az információkon kívül a kapcsolatainkról is tudomást szerez. A mobilszolgáltatók pedig nemcsak azzal vannak tisztában, kivel beszélgetünk, hanem azzal is, hogy ki van a közelünkben.”

A hamis hírek

kozos-europai-unios-fellepesre-lenne-szukseg-az-internetes-alhirek-megallitasahoz_1A 2016-os amerikai elnökválasztás negatív szenzációja az volt, hogy egy – a magas tisztségre teljesen alkalmatlan – pojáca lett a Fehér Ház lakója. Az amerikai belpolitikát hónapok óta szinte csak az orosz beavatkozások ügye foglalkoztatja. Kongresszusi bizottságok vizsgálják például a Trump család kapcsolatait, de arról keveset hallani, hogy a közösségi média milyen mértékben befolyásolta a választás eredményét. Most először vált ugyanis a világ számára nyilvánvalóvá, hogy a valóság tényei teljesen elhanyagolhatóak a választókért vívott küzdelemben. A „fake news” egyébként hamar slágertéma lett a nemzetközi sajtóban: ma már publikációk és szakmai konferenciák sokasága foglalkozik az üggyel. A Facebook vezetői naponta igyekeznek megnyugtatni a közvéleményt arról, hogy felesleges az aggodalom, mert komoly erőkkel dolgoznak a hamis hírek „szűrésének” lehetséges módozatain.

A baj csak az, hogy ezek a közlemények maguk is a „hamis hírek” világába tartoznak. Zuckerbergék ugyanis azt akarják elhitetni mindenkivel, hogy szűrőprogramokkal, biztonsági szoftverekkel vagy hasonlókkal a globális média megvédhető a hamis hírektől. Pedig nem nehéz belátni, hogy a „szenzációhajhász” bulvár egyidős a sajtó történetével, s – mint jelenség – a rendszerből soha nem lesz kiiktatható.

A The New York Times, a Le Monde vagy a CNN éppen azért lehetnek a világsajtó vezető médiumai, mert eddig képesek voltak ellenállni a bulvár globalizációjának. A szakmai presztízsüket, hitelességüket kockáztatnák ugyanis, ha ellenőrizetlen, valótlan híreket is megjelentetnének. Nem mellesleg azt is jól tudják, hogy a „hamis” hírek rendszeres közlése esetén a komoly cégek előbb-utóbb elvinnék tőlük a hirdetéseiket. Ilyen drasztikus lépést azonban a Google-al vagy a Facebook-kal kapcsolatban ma egyetlen világcég sem engedhet meg magának. E portálok milliárdos látogatottsága miatt ugyanis itt mindenki kénytelen hirdetni. Még akkor is, ha tudja, hogy a mértékadó orgánumoktól elvárható önkorlátozás a közösségi média világában teljesen ismeretlen. Ma már közhely, hogy bárki bármilyen ostobaságot vagy szándékosan félrevezető, hazug hírt is feltölthet, megoszthat stb. a neten. A szerver-parkokat használó világcégek még arról is maguk döntenek, hogy mikor távolítanak el másokat megalázó – vagy éppen gyilkosságra felhívó – tartalmakat. Sokan felháborodtak például azon, hogy a magyar „közmédia” a napokban Soros Györgyről egy gyűlöletkeltő, nyíltan antiszemita portál szövegét vette át. A szolgáltatók jogi felelősségét azonban senki nem firtatja.

Az amerikai elnökválasztási kampány is igazolta a közösségi média „szervezett felelőtlenségét”. Minél abszurdabb, hihetetlenebb volt egy politikai hír, annál többen kattintottak rá. A keresések és a megosztások száma pedig köztudottan hirdetési bevételeket generál, s a két világcég abban érdekelt, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek a neten. Ezért senki nem gondolhatja komolyan, hogy a jövőben valamelyik internetes óriás – pusztán erkölcsi alapon – a felhasználók korrekt tájékoztatását tekinti majd fő feladatának.

Világ informatikusai, egyesüljetek!

875415-451434794Az internet szabad társadalma a 21. század egyik legnagyobb vívmánya. De e szabadság megőrzése is azt kívánná, hogy ne a keresőmotorokat működtető algoritmusok kormányozzák a világot. Ezért elkerülhetetlen lenne a közösségi média nemzetek feletti, átfogó szabályozása, mert a hatékony „önszabályozás” sem az informatikai cégek tulajdonosainak, sem az ott hirdetőknek nem áll érdekében. A legfejlettebb államok látványos kiszolgáltatottsága az internetes támadásokkal szemben nemcsak a probléma bonyolultságát, hanem a veszélyek dimenzióit is jelzi.

A „megoldásra” esély sincs az informatikai szakemberek nemzetközi összefogása és a – jelenleginél jóval nagyobb – felelősségtudata nélkül. Ehhez persze az államok és a nemzetközi szervezetek összehangolt cselekvésére is szükség lenne. Brüsszel például e területen is kitartóan küzd, s néha már ér el eredményeket. Az európai versenyhatóság például a napokban szabott ki egy 110 millió eurós bírságot a Facebook-ra, miután az a WhatsApp felvásárlásakor félrevezette a felhasználóit. A legnagyobb baj azonban mégis csak az, hogy az – ellenőrzési feladatokkal esetleg megbízható – állami hatóságok a számítógépes zseniknek nem tudnak a piacon is versenyképes fizetéseket biztosítani. A helyzetet jól jellemzi, hogy nagyjából egymillió informatikai szakember hiányzik csak Európában. Az pedig inkább egy rossz vicc, ahogy’ az EU védekezni próbál az orosz hackerek ellen. Az Európai Tanács 2015-ben külön szervezetet hozott létre a dezinfomációs kampányok kivédésére (East Stratcom Team). A szakértők feladata mintegy 35 európai ország internetes forgalmának folyamatos figyelése és szűrése lenne. Az ehhez rendelkezésre álló összlétszám a 2017-es adatok szerint 11 fő. A rendszergazda a kommenteket ezúttal törölte.

 

Forrás: http://nepszava.hu/cikk/1131053-az-adatbarok-diktaturaja

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük