Az első forduló és a továbbiak…

0000 francia zaszlo

A francia elnökválasztás első fordulójában a szocialista és a konzervatív jelölt nagyjából az előrejelzéseknek megfelelően szerepelt. Megdöbbenést keltett azonban, hogy szemben az előrejelzésekkel, az a Marine Le Pen, aki pedig nem sokat tudott mondani Jean-Luc Mélenchon érveivel szemben a vitában – közel 18 %-ot kapott, ami közel áll Jean-Marie Le Pen 2002-es eredményéhez. Mélenchon pedig, akinek a kampány sikeres nagygyűléseit követően 15 % körüli esélyeket és a 3. helyet jósolták, ennél jóval szerényebb szavazataránnyal a 4. helyre tudott befutni. Az előző választáshoz képest az 5. helyen szinte eltűnt a centrista Bayrou. A végső eredményt illetően a korábbi szondázások Hollande sikerét vetítették előre, kérdés azonban, hogy ez a rejtőzködő szélsőjobboldal hogyan tudja befolyásolni az Elysée-palota sorsát. És kérdés persze, hogy maga Hollande – még sikere esetén is – mit tud és akar beváltani ígéreteiből, elsősorban a szégyenletes europaktum ügyében…

Mit ér 11 százalék ?

Aminek két hónapja még egyértelműen örültünk volna, az ma kisebb csalódás: a Baloldali Front jelöltje a várt 13-15 % helyett 11,1 %-os eredménnyel zárta az elnökválasztás első fordulóját, tehát pontosan minden kilencedik választó voksolt rá a várt minden hetedik-nyolcadik helyett. A nagyobbik csalódás viszont a szélsőjobboldali jelölt igen magas, közel 18 %-os szavazataránya, amelyet az előzetes közvélemény-kutatások nem jeleztek; sőt, a sikeres nagygyűlések és a Marine Le Pennel szembeni TV-vita után Mélenchont várták a harmadik helyre. Technikai oldalról lehetséges magyarázat, hogy a szondázások főleg Párizsban és környékén, esetleg a délnyugati baloldali fellegvárakban történhettek, ahol Mélenchon lényegesen népszerűbb volt, a jelentős Le Pen-befolyás alatt álló keleti megyéket pedig nem szondázták. De így arra a sajnálatos tényre is fény derült, hogy a fasisztoid gondolkodásnak jelentős tartalékai vannak, amely egyrészt rejtőzködésben nyilvánul meg (Magyarországtól eltérően Franciaországban még ma sem comme il faut nyíltan bevallani, hogy fasisztákra szavazunk…), másrészt a szavazófülkékben ezeket a szavazókat nem zavarja saját jelöltjüknek a médiában is lelepleződött alacsony intellektuális színvonala – talán, mert így maguk közül valónak érezhetik (ebben viszont a jelek szerint elmosódnak a különbségek Franciaország és Magyarország között)… Mindez azt jelenti, hogy továbbra sem sikerült leválasztani a szélsőjobboldalról azokat a protest-szavazókat, akik főleg a 90-es évek neoliberális térhódítása idején csapódtak oda (és akik 2007-ben valószínűleg részben már az első fordulóban Sarkozy mögé álltak).

Az első forduló tehát nem hozott igazi örömet a baloldalon. Tagadhatatlan pozitívum az a tény, hogy végre sikerült megállítani a baloldali szavazatok szétforgácsolódását, továbbá az, hogy a nagygyűléseken tízezrek vettek részt, akik Mélenchon beszédeiből megismerhettek egy, a mainstreamtől eltérő olyan gondolkodást, amely nem az alantas érzelmekre próbál hatni. Ennek még a két „döntős” jelöltre is volt némi hatása: a kampány végén még Sarkozy is bedobta azt a baloldali érvet, hogy az Európai Központi Banknak közvetlenül kellene a tagállamokat is finanszíroznia, nem a magánbankokon keresztül – ami persze nem hangzik hitelesen a „Merkozy”-paktum egyik névadójától…

Azt előzetesen sem lehetett várni, hogy valamilyen forradalmi változás következzen be Franciaországban. Mélenchon kampányának jelentősége abban van, hogy olyan témákat vitt be a köztudatba, amelyek köré hosszabb távon tömegbázist is ki lehetne alakítani. Ma még csak remélhető, hogy az elnökválasztás François Hollande sikerét hozza – Le Pen szavazóinak második fordulóbeli szavazata bizonytalan, az előzetes közvélemény-kutatások pedig, amelyek Hollande sikerét ígérték, az első forduló eredményének fényében ugyancsak bizonytalanok… A Baloldali Front azonnal felszólította szavazóit Hollande támogatására, mert Sarkozy eltávolítása közös európai baloldali érdek.

A második fordulót még két újabb törvényhozási választási forduló követi, júniusban. Ma, amikor az elnökválasztás időben közel esik a parlamenti választáshoz, nagyon fontos, hogy milyen összetételű parlament alakul. A francia választási rendszer sajátosságai miatt a szélsőjobboldal eddigi elnökválasztási sikereit nem tudta parlamenti mandátumokban kamatoztatni, a Baloldali Frontnak tehát van esélye arra, hogy a korábbinál jelentősebb parlamenti képviselethez jusson. Fontos lenne ugyanis, hogy sikerüljön nyomást gyakorolni a – remélhetőleg baloldali – kormányra az europaktum felmondása érdekében. Egy általános baloldali siker kihatna Németországra is, ahol 2013-ban lesz választás. A liberálisok könnyen kieshetnek a Bundestagból és egy esetleges SPD-Zöld kormány, hátában a Die Linkével, talán hajlana arra, hogy a folyamatosan csődöt mondó megszorító politikát európai szinten mással váltsák fel. Ez ma csak halvány remény, de a megszorító politika csődje és egy erőteljes baloldali nyomás adhat rá esélyt. Ez azért lenne igen fontos, mert a megszorító politika miatt terjedő elégedetlenség az azt meglovagoló demagóg szélsőjobboldalnak kedvez; az a tény, hogy a Nemzeti Front jelöltje a Jobbikhoz hasonló eredményt ért el egy olyan uniós centrumországban, amely komoly forradalmi múlttal és baloldali tradíciókkal rendelkezik, igen súlyos veszélyt jelez ! Különösen, ha a szélsőjobboldalnak a válság óta más EU-tagállamokban tapasztalható előretörését is figyelembe vesszük.

A Baloldali Front aktuális feladata tehát először elérni Sarkozy bukását, majd az eddigihez hasonló energiával minél jobb eredményt elérni a parlamenti választásokon, hogy azután – amennyiben szocialista vezetésű kormány alakul – számon lehessen kérni a neoliberális kritikusok által „populistának” nevezett ígéreteket. Kérdés, hogy mit lehet megvalósítani a kampányban felvetett baloldali javaslatokból, mit próbálnak feledésre ítélni a DSK-féle szocialista politikusok (nem kevés van belőlük !), milyen viszony alakul ki Merkel és Hollande között, lesz-e hatalomváltás Berlinben 2013-ban, és ha igen, milyen kormány alakul utána Németországban… Mert az igazi tét valójában hosszabb távú: sikerül-e Európában fordulatot elérni, és a neoliberális gazdaságpolitikának a válsággal lelepleződött zsákutcájából nem a konzervatív-nacionalista alapú „nemzeti versenyképesség” hamis ábrándjával, hanem az Unió fokozatos szociális-szolidáris és ökológiai alapú átépítésével kitörni. Ennek hiányában megint eluralkodhat a nyugat-európai baloldalon az a tehetetlenség, apátia, amely a 2005-ös sikeres európai alkotmánybuktatást követően, a 2007-es neoliberális ellentámadás nyomán (lisszaboni szerződés áterőszakolása) jelent meg.

Ezen a ponton válik a magyar baloldal különösen érdekeltté a nyugat-európai folyamatok alakulásában: azt ugyanis aligha tekinthetjük kiútnak, ha a fülkeforradalmár őrületet a 2006-2010 közötti, a Jobbik térnyerését előkészítő balliberális „reálpolitika” váltaná fel, ez utóbbi alternatíva alól pedig csak az uniós centrum és ezzel az Európai Unió koncepcióváltása húzhatná ki a talajt.

A részletes eredmények megyékre, sőt kisebb egységekre lebontva is megtalálhatók:

voks

A nemzetközi sajtó főbb reakciói pedig itt:

sajtó

A Rednews alapos összefoglalója pedig itt:

2forduló

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük