Az első komolyabb vizsgán elbukhat a Fidesz

fideszcutout
Bár 2010 óta számos botrány alakult ki a Fidesz körül, és a párt rengeteg kárt okozott az országnak, népszerűségén mindez alig látszott meg – egészen mostanáig. Az első valóban komoly krízis végleg felfedte Orbánék hozzá nem értését, ennek következményeit pedig már a közvélemény-kutatások is kimutatják.

A Fidesz nagy szerencséje, hogy 2010 óta igazán súlyos, nemzetközi szintű válsággal nem kellett megküzdenie: az ország állapota ugyan lesújtó, de nem érte olyan hirtelen bekövetkező, de hosszan kitartó csapás hazánkat, amely megkövetelte volna az igazán megfontolt, kompetens kormányzást.

Részben ez lehet az oka annak, hogy az elmúlt tíz év eseményei ellenére a Fidesznek még mindig megdöbbentően magas a támogatottsága.

Ezen a téren hozott el változást a koronavírus-járvány, amely nemcsak az egészségügyre, hanem a gazdaságra és a társadalomra is elképesztő nyomást helyezett. Sokan sok felületen világítottak már rá, hogy éppen a pandémia bizonyította be végérvényesen Orbánék teljes alkalmatlanságát.

A hatalom ugyanis az összeomlás határán is a sportba önti a forintmilliárdokat, az LMBTQ+ közösség ellen hergel, illetve építi a miniszterelnök Facebook-oldalát a jellemzően semmitmondó bejelentésekkel.

Mivel a mostani krízis, illetve a Fidesz inkompetenciája az életét féltő vidéki nyugdíjastól a munkáját elvesztő belvárosi vendéglátósig szinte minden magyarra jól érzékelhetően hat, minden korábbinál többen ismerik fel Orbánék kormányzati csődjét.

Ezt már a közvélemény-kutatások is képesek kimutatni, a Závecz Research december elején bemutatott felmérése alapján például augusztus óta a kormánypárt támogatottsága a választókorú népesség körében 36 százalékról 30 százalékra csökkent. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz néhány hónap alatt mintegy félmillió szimpatizánst vesztett.

Tíz év alatt a mostani az első helyzet, amely ténylegesen megköveteli a jó kormányzást, egyelőre pedig nagyon úgy tűnik, hogy a kormánypárt bukásra áll – és ezt a választók is érzékelik. Bár 2022 még messze van, ha a pandémia, illetve annak gazdasági következményei tovább kitartanak, Orbánék pedig ezt követően sem lesznek képesek kezelni a helyzetet, a következő országgyűlési választásokra valóban meginoghat a Fidesz helyzete.

  •  
  •  
  •  
  •