Az erősebb kutya…

dogs-having-sex

A tavalyi évhez képest az idei szürkébb, zordabb, kilátástalanabb. Egy évvel ezelőtt, főként a szakszervezeti háttérnek köszönhetően erős, perspektivikus utcai ellenzék nézett farkasszemet Orbán Viktorral. Emlékezzünk csak a rendvédelmisekre, akiket a parlament lépcsőjén kellett megállítania Pintér Sándornak vagy a mindenki számára megdöbbentő tömegeket mozgósító „bohócforradalomra”, „millás” dzsemborikra. Egy darabig úgy tűnt, hogy a Szolidaritás összefogja, erős politikai tényezővé teszi az utca ellenzékét, azonban 2012. január 2-án csúcsra futó mozgalom elült és végletesen elgyengült. A Szolidaritás bukása szükségszerű volt, mivel létével azt üzente, hogy érdemes és lehet változtatni, ha az utcán van az ellenzék, azonban a tömegek elvesztették ezt a hitüket, mert a legkeményebb demonstrációk sem hoztak semmiféle eredményt. A mindent maga alá gyűrő kormányzati buldózert nem lehetett még csak irányváltásra se kényszeríteni.

A csalódás, az apátia hónapjai vannak mögöttünk. Tavaly még rekedtre kiabáltuk magunkat több ezres tömegekben, idén újra kevesen vagyunk az ellenzéki demonstrációkon. Az utcai ellenzék kudarca, a nem parlamenti pártok gyengesége ismét azokra irányította a figyelmet, akik legalább jelen vannak az országgyűlésben, rendelkeznek a politikai munkához szükséges anyagi háttérrel is. A Szolidaritás kudarca az összefogás kísérletének kudarca, amely elsősorban a szocialistákat erősítette. Az ellenzéki alternatívát keresők újra azt a pártot találták meg, amely helyett görcsösen kerestek mást, de nem találtak. Az MSZP azt tette az elmúlt két évben, amit tennie kellett. Őrizte az állásait és megvárta minden más kísérlet kudarcát. Számára nem a Demokratikus Koalíció vagy az LMP jelentette a veszélyt, hanem az érdekvédelmi bázison szerveződő Szolidaritás. Ha ez a szervezet kicsit profibban tudott volna fellépni és határozottan bemozdult volna a politikai palettára kemény baloldali programmal, akkor ma reálisan merülhetne fel az MSZP alternatívájaként.

Ma már egyértelmű, hogy a legerősebb ellenzéki erő az MSZP, mindenkinek el kell döntenie, hogy miként viszonyul a párthoz. Aki ellenségesen, annak számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy szembe találja magát a kritikát egyre nehezebben viselő párttal. Egy olyan ellenzéki formációval, amely immár azzal az igénnyel lép fel, hogy értelmiségi holdudvara lojális és támogató legyen irányába és támadó, elutasító legyen nem csupán a jobboldal, de egyéb ellenzéki csoportok irányába is.

Az nyilvánvaló, hogy ma már az ellenzéki oldalon nem tényező a Szolidaritás. Hasonlóan alakul a Demokratikus Koalíció helyzete is, mivel a párt képtelen társadalmi bázist és választói tömeget találni magának. Ha tartósan inger-, azaz bejutási küszöb alatt látják a választók, akkor biztosan elveszti választható alternatíva jellegét.

Az LMP helyzete jóval stabilabb, mint a DK-é, de egyértelmű módon kezd elszakadni támogatottsága a szocialistákétól. Politikusai hosszú időn keresztül magasabbra lőttek, mint kellett volna, bíztak abban, hogy majd meglepetéserőként előléphetnek, de a népszavazási kezdeményezés kudarca jelentős mértékben vetette vissza a pártot. Próbáltak nyitni balra, de az MSZP által jól fogott területen nem érhettek el sikert, így maradtak egy modern, fiatalos kispártként a mezőnyben.

Mi a helyzet most? A szocialisták helyzetük stabilizálódását jól adják el radikális erősödésnek és ez vonzhat ténylegesen szavazókat, akár még más pártok, elsősorban a DK irányából is. Persze ebben a helyzetben elkövethetik azt a hibát is, hogy elbízzák magukat és pont a választási hajrára gyengülnek vissza, pánikcselekvésre ösztönözve választóikat.

Az LMP-nek maradnia kell az eddig járt útján, harmadik erőként határozva meg magát. Ha az MSZP elbizonytalanodik 2014 előtt, akkor komoly bázis sodródhat hozzájuk, de el kell fogadják, hogy ők képtelenek váltópárttá erősödni.

A DK-nak továbbra is adott a feladat, hogy csináljon valamit, amivel szavazókat csábít magához. Az biztos, hogy ez csak Gyurcsány Ferencnek megy, de ő érezhetően nem találja a helyét a politikai palettán, ezért is stagnál pártja támogatottsága.

A következő választásokra egyre kisebb eséllyel tud benevezni új politikai erő. Hiába tanácstalan a választók fele, nem fognak támogatni a semmiből jövő formációkat. A lapok leosztása befejeződött, mindenkinek el kell döntenie, hogy melyik párt mellé áll a demokratikus oldalon. Vicces, de ugyanott állunk, mint két éve. Ismét azt méregetjük, hogy melyik kisebbik rossz mellé tegyük a voksunkat.

Mi, radikális vagy alternatív baloldaliak nem vagyunk könnyű helyzetben. A politikai palettán esélyes pártunk nincs, az MSZP és az LMP között hezitálhatunk. Előbbi megszabadult radikálisan antikommunista szárnyától, nyitott a klasszikus baloldali értékek irányába, utóbbi nyitottabb a modern rendszerkritikus politika irányába, de érezhetően viszolyog a túlzottan vörös politikától. Míg az MSZP a hagyományos munkásmozgalmi, antifasiszta értékeket magáénak vallja, addig az LMP próbálja ebből csupán azon elemeket átemelni, amelyek nem tűnnek retrográdnak egy mai harmincas, negyvenes számára. Idáig ez a próbálkozás sok sikert nem hozott a pártnak. Egyébként érdemi nyitottságot egyik irányból sem érzünk, de ez természetes is, mert sem tömegbázisunk, sem kiforrott nézeteink nincsenek. Ha képesek lennénk megszervezni magunkat jobban, valóban eljutnánk az egyre reménytelenebb helyzetben lévő alsó-középosztályhoz, akkor mindenki nyitottabb lenne az irányunkba. Amíg ez nincs meg, addig marad néhány gesztus az irányunkba. Körülbelül azon a szinten, amely súlyunknak pont megfelel, mert a fentiekből is látható, hogy Magyarországon hatványozottan érvényesül az elv: Az erősebb kutya…

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük