Az Igen Szolidaritás felszólítja az pártokat, hogy álljanak ki a rasszista jelöltjük mögül az időközi választáson

Pártnapot tartott ma Budapesten az Igen Szolidaritás, bemutatták Tóth Ádámot, akit támogatnak a borsodi időközi választáson, Szanyi Tibor ismertette a párt tízparancsolatát és Huszti Andrea, az Igen Szolidaritás elnöke felszólította a többi ellenzéki párt (hatosfogat) vezetőjét, hogy álljanak a ki zsidózó és cigányozó jelöltjük mögül a Borsod – Abaúj – Zemplén megye 6. számú választókörzetében rendezett időközi országgyűlési választásokon.

Az elnök elmondta, hogy 2011 óta küzdenek vállvetve a többi ellenzéki párt vezetőjével együtt a demokráciáért, az emberi jogokért és a kisebbségek védelméért is. Számukra érthetetlen, hogy a Fidesz félfasiszta, elnyomó és kizsákmányoló rendszerét, a több, magát liberálisnak és szociálliberálisnak mondott párt, miért nyíltan náci szövegeket hangoztató emberrel kíván elindulni az időközi választáson.

Huszti azt is kifogásolta, hogy nem tartottak előválasztást, pedig az Igen Szolidaritás elsőként jelentette be, hogy van támogatottja a körzetben és szervezzenek előválasztást.

A pártelnök elmondta, hogy az Igen Szolidaritás nem hátrál ki Tóth Ádám független jelölt mögül és a győzelemre játszanak.

Szanyi Tibor az Igen Szolidaritás miniszterelnök-jelöltje szolidaritását fejezte ki az MSZP-ből igazságtalanul kizárt tagok iránt.

A párt alelnöke egyben jelezte is, hogy az Igen Szolidaritás várja azokat a tisztességes baloldali embereket, akik még az elmúlt évek megpróbáltatásai után is politizálni szeretnének a baloldalon. Az Igen Szolidaritás várja az MSZP árváit.

A Pártnapon beszélt Vajnai Attila az Európai Baloldaktól és Horváth Tibor a Színes Demokratikus Párt vezetője is.

az élő itt látható: 

https://www.facebook.com/igenszolidaritas/videos/3394119300646714/?vh=e&extid=emxnEm0Nuv3ycEBC&d=n
  •  
  •  
  •  
  •  

2 Comments on “Az Igen Szolidaritás felszólítja az pártokat, hogy álljanak ki a rasszista jelöltjük mögül az időközi választáson”

Comments are closed.