Az MSZP a visszarendeződés mellett döntött

Tobias MSZP

Két éve, amikor Tóbiás József átvette az MSZP vezetését, a pártnak a teljes népességben 10-11 százaléknyi támogatója volt. Most ugyanannyi van. Különösebb magyarázatot nem igényel, hogy miért váltották le a kongresszusi küldöttek.

Tóbiás nehéz pillanatban vállalta a pártelnökséget. Az országgyűlési választás kudarca után azt fontolgatta, hogy kiszáll a politikából. Végül a Mesterházy Attilát elsodró EP-választás után rávették, hogy ne csak maradjon, hanem lépjen előre. Más jelentkező nem volt. Botka László, akit szintén győzködtek, úgy számolt: Tóbiás rendbe szedi a pártot – mindenki a javára írta, hogy jó szervező és nincsenek nagyra törő személyes ambíciói, noha egy politikusnál ez nem feltétlenül erény –, s ha sikerül, ő majd félidőben az MSZP élére áll és meg sem áll a 2018-as győzelemig. Ez nem jött be. A küldöttek most a választmány éléről is száműzték Botkát.

Kettőjük elzavarásán túl azonban nehéz lenne megtalálni a kongresszus vezérfonalát. A helyén maradhatott Gőgös Zoltán, noha úgy tűnt, az új elnököt, Molnár Gyulát támogató fővárosi szocialisták vele a leginkább elégedetlenek. Leváltották viszont a vasárnapi boltzár eltörlése ügyében legalább valamiféle aktivitást mutató Lukács Zoltán alelnököt, aki nem éppen pártszerű sértődöttséggel üzente meg társainak: legközelebb álljon más a kopaszokkal szemben a választási iroda előtt.

Molnárt eleinte ugyanazok biztatták, akik két éve Tóbiást: az MSZP korábbi vezetői Lendvai Ildikótól Puch Lászlóig. Ebből nem következik, hogy hallgatni fog rájuk – Tóbiásnak is azt olvasták a fejére, hogy nem tette, éppúgy csak a saját embereire figyelt elnökként, ahogyan Mesterházy. (Pechjére ráadásul részben ugyanazokra.)

Mesterházynak a mostani tisztújításban kulcsszerep jutott. A korábbi pártelnök a két, egymástól legtávolabbi elképzelésekkel rendelkező indulót támogatta: az összefogáspárti Molnárt és a különutas Szanyi Tibort. Taktikai okok mellett ebben személyes indítékok is közrejátszottak. Megromlott a viszonya egykori szárnysegédjével, Harangozó Tamással és Tóbiással is, aki szintén bizalmi embere volt 2014 előtt, úgy érezte, nem tartottak ki mellette. Mesterházy már a 2018 utáni időkre készül, és nem arra, hogy két év múlva egy kormányzó pártot kell átvennie.

A Gyurcsány Ferenc távozása óta a megújulásról beszélő MSZP most a visszarendeződés mellett döntött. Három csúcsvezetője egyaránt az ötvenes évei közepén jár.

Hiller pártelnöke és minisztere volt Gyurcsánynak, Gőgös államtitkár, Molnár Gyula pedig már a kilencvenes évek végén a párt alelnöke. Akkoriban próbálták ráragasztani a magyar Tony Blair nevet, bár a párhuzam ismeretelméleti megalapozása kétséges. Népszerű polgármester volt Újbudán, de kérdéses, hogy az ellene indult és a felmentésével végződő büntetőeljárások mártírt csináltak-e belőle, vagy a választók fejében csak annyi marad meg, hogy gyanús ügyei voltak. Bár a revánsvágy fűtheti, a belső kampányt ismerők nem úgy látták, mintha mindenáron a frontpolitikába vágyna. Jobban fejezi ki magát, mint a nyilvános szereplésein feszengő Tóbiás, aki gondolataiból keveset tudott szavakba és talán még kevesebbet tettekbe önteni. Társadalompolitikai elképzeléseiről viszont jóformán semmit sem tudni, inkább kampányarcnak, mintsem a baloldali politika megújítójának látszik.

Tóbiás nehéz helyzetben vállalkozott az MSZP irányítására, de a békét ígérő Molnár dolga sem lesz könnyebb. Hillerről ellenfelei azt sugdosták, hogy a Fidesz zsebében van, nem véletlenül dicséri a kormány határkerítését. Gőgösről az ellenoldal azt mondogatta, az inszeminációról meggyőzőbben beszél, mint a jogállam helyzetéről, és elnökhelyettesként nem agrárpolitikusra van szükség. Mindez és a szoros eredmény, a nyilvánosság teljes kizárása a kongresszusról együtt sokat elmond az MSZP személyi viszonyairól.

Molnár megválasztásából az következik, hogy az MSZP és a DK valamilyen módon közösen indul a következő választáson. Gyurcsány az új elnök fotóját posztolva már jelezte is: rajta nem fog múlni az együttműködés. A baloldal kisebb pártjai meg eldönthetik, kérnek-e pár befutó helyet ebből az összeállításból, vagy megpróbálnak önállóan életben maradni.

Bita Dániel

Forrás: Népszabadság

Szájhősök tere. Olyan gondolatmorzsák a netről, amik nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját, de mindenképpen érdemes tudni róluk.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

One Comment on “Az MSZP a visszarendeződés mellett döntött”

  1. Ühüm. Egy középvonalas liberális párt belső életéről tudósítást írni az ínség vagy az unalom kínosan magas foka. Bizonyítva. Egyéb?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük