Az ő háborújuk – a mi vérünk

liberte

Ma már vezetőink retorikájában a „biztonságot” felváltotta a „háború”. Lényeges különbség mindenképpen, ki tagadná: az „antiterrorizmus” többé nem „biztonságunk” szavatolására tett meglehetősen kétes kísérletek sora, hanem maga a háború felválalása. Mindenütt. Ez hatalmas különbség  Mindent elárul politikusaink szemében az a kicsiny büszkeség és alig leplezett eksztázis, hogy kijelentik: „háborúban állunk”.Az ő háborújuk – a mi vérünk. Ez a különböző nyelveken leírt mondat köszön vissza legtöbbször, ha a legsötétebb barbarizmusba nem alámerülő honlapokra vagy más orgánumokra vetük egy pillantást.

Ez jelenti azt elsősorban, hogy ez egyszer igazat kell adnunk a politikusainknak és hű médiáiknak, amikor kijelentik, hogy „Háborúban állunk”.

Igen, tényleg háborúban álltok.

Igen, Hollande-ok, Obamák, Putyinok, Sarkozy-k, Cameronok, Netanjáhúk,médiabéli szövetségeseik és szolgálók, fegyverszállítóik és tőkés támogatóik: háborúban álltok.

És ők tudják a legjobban, hogy mindez nem múlt pénteken kezdődött, hanem 14 éve. Bárhogy is nevezik (legtöbbször „terrorizmus-elleni háborúnak”, ahol a terrorizmus olyan változékony fogalom, hogy tulajdonképpen nem jelent semmit; vagy ami ugyanaz: annyit jelent, hogy „terrorista az, akivel éppen háborúban állunk”), lassan mindenki tudja miről van szó: „a civilizációk összecsapását” vívják. Ebbe rángattak bele mindenkit (háborús ellenfeleikkel karöltve, ahogy ez lenni szokott), anélkül, hogy kikérték volna népeik véleményét minderről.

Persze mondhatják, hogy valóban „mindenki háborúban áll”, hiszen ezek az őrültek mindenkit ellenségnek tekintenek nem csak vezetőinket, hadseregeinket és így tovább. De hát mi máshogy cselekszünk? Vagy éppen a háború nem jó ideje (1939 óta bizonyosan) ilyen? A mi drónjainknak nem esnek áldozatuk civil városlakók? A háború nem mészárszék mindig és mindenhol? Egy háborús ideológia nevében természetesen mindig az ellenségeink szemére vethetjük, hogy barbár gazemberek (ez így megy minden modern háborúban), de nem arról van szó, hogy csak ők is használják ennek a a háborúnak a legdurvább eszközeit? Most mondjuk, hogy hány civil halt meg Irakban vagy Afganisztánban? Hogy mit jelent, ha országaink csak „rendészeti akciókat” vezetnek? Börtönöket, táborokat, mészárlásokat, kínzásokat?

Igazából a mostani retorikában talán az lehet érdekes, hogy vajon miért pont a mostani Iszlám Állam által elkövetett mészárlás váltotta ki ezt a retorikai fordulatot. Talán a képmutatás elérte az a szintet, hogy valami nagyobbat kellett mondaniuk.

Mostantól „háborúban állunk”.

Másrészről vajon őrültebbek-e ezek a dzsihádisták mint mi vagyunk? Vagy egyszerűen csak önfeláldozóbbak és fanatikusabbak, de ugyanazt a játékot játszák, aminek a neve egészen egyszerűen háború? A dzsihádisták nagyon is racionálisan (a „civilizációk harca” értemében racionálisan persze, de hát azt nem csak ők vívják, mint látjuk) gondolják azt, hogy Franciaország ellenség. Racionálisan védekeznek és támadnak, ahogy tudnak. Nincs abban semmi különösebben őrült, amit még Coulibaly mondott: „Megtámadtátok az Iszlám Államot, mi megtámadunk titeket. Miért gondoljátok, hogy semmi ellenhatása nem lesz a ti támadásaitoknak?”

Az Iszlám Állam gyilkos politikát folytat, de politikát: „az országotok harcban áll velünk, amíg ez a háború tart, nálatok sem lehet senki biztonságban”. Szörnyű mindez, de nem egyszerűen „őrültség”.

Aki nem érti, miért menekülnek az emberek Szíriából, az talán most megértette: Szíriában 250.000 ember halt meg 2011 márciusa óta. Naponta 150.

Szíriában minden nap november 13-a.

Nem egyszerűen egy válságot élünk, hanem egy civilizáció (a tőkés rendszer) barbár végóráit. A polgárháború itt folyik a szemünk előtt: és semmi garancia sincs a pozitív kifutására. Az elsődleges dolgunk a helyzet leírása és megértése.

Mindebből következik, hogy számunkra a fő kérdés persze abban áll, hogy minden háború kijelöl frontvonalakat, szembenálló feleket, elfoglalt (gyakorlati, teoretikus, ideológiai stb.) pozíciókat. És az a geográfia, amelyet a november 13. támadások kijelölnek (illetve mint fentebb írtuk, tulajdonképpen csak még rémesebben megerősítenek): nem felel meg számunkra.

A kormányzóink azt javasolják nekünk, hogy tömörüljünk valamiféle egységbe, fogjuk be a szánkat és vívjuk meg a háborújukat, kerül, amibe kerül. Vagy amit a dzsihádisták javasolnak nekünk : a legmélyebb, egyénként alapvetően maga is nyugati eredetű, barbárság. Legyünk az egyre sötétebb spektákulum passzív nézői (sőt egyre gyakrabban áldozatok), vagy legyünk egyszerű ágyútöltelékek.

A háború amibe belevezettek bennünket a „szabadság” nevében, ma már látszik mit hoz magával: mint minden háború rengeteg vért és ha győzünk is, akkor sem lesz más az osztályrészünk, mint csupán a győztesek szabadsága.

Valójában a helyzet a következőképpen áll: kormányzóink tőkés fundamentalizmusa (melynek az ideológiája a „civilizációs harc”) áll szemben az iszlámisták fundamentalizmusával (melynek ideológiája a „dzsihád”). A két félben közös, hogy még csak vitázni sem hajlandóak a hittételeikről, melyek egyébként egyaránt idejétmúlt, barbár eszementségek. A tőkés rendszer éppúgy vérszívó Moloch, mint a Kalifátus. Egyik sem maradhat fenn tántoríthatatlan akarat, rendíthetetlen hit, abszurd mészárlások, a vég nélküli válság, a terepatikus jellegű őrület nélkül. Ha a mi világunkban kevesen is halnának meg a tőkés rendszerért, valahogy senki sem találja abszurdnak, hogy ölni azonban hajlandóak vagyunk érte. Minden egyes áldott nap. Az első típusú fundamentalistának a legérthetetlenebb a második típusúban, hogy ez a fundamentalizmus milyen mélyen „anti-gazdasági” jellegű: a mi a tőkés racionalitásra épülő világunkban felfoghatatlan, hogy végül is ezek az öngyilkos terroristák mit nyernek ezen az egészen? Ebben áll a „terrorizmus” nagy misztériuma a mai nyugati számára: a dolog tisztán gazdasági racionális szempontból nézve teljesen érthetetlen.

Természetesen a vérszomjas farkasok szabadjára engedtettek: a képutatás, az intellektuális lustaság, a hazugságok áradata mindig a legnyomorultabb embereknek kedvez.

Másfél évtizede a háborújuk nem hozott mást, mint a föld négy sarkába erőszakot, félelmet, nyomort, tragédiákat, vért – és újabb és újabb háborúkat.
Mindent meg kell tennünk, hogy ezt megakadályozzuk, mert az ő útjuk a sötét barbárság felé vezet.

Még most sincs késő.  Soha nincs késő ellenállni.

Egy tapodtat sem hátrálni a menekültek mellől.

Összeszorított foggal lakóhelyeinken és munkahelyeinken a bevándorlók mellett.

Szolidaritás iszlám embertársainkkal.

Osztályfront a nemzeti frontokkal szemben.

Amikor a francia uralkodó osztály valamiféle „Union Sacrée”-ról beszél, talán nem is téved olyan nagyot. Az akkori (1914-es) nagy nemzeti egység tudjuk hova vezetett: minden idők legabszurdabb vérengzéséhez. Az akkori baloldal (a szociáldemokrácia) képtelen volt mindennek a megakadályozására (sőt), nem egyszerűen az opportunizmus miatt (ahogy Lenin vélte), hanem magának is valós objektív közös érdekei voltak a nemzeti burzsoáziával.

Ma erről szó sincs. Amit ma ajánlanak nekünk, az a vég nélküli gazdasági válság, a megszorítások, a tömeges munkanélküliség, a munkatársadalom nem létező munkáját kereső „elveszett generáció”, a véres nemzetközi beavatkozások, az elszabaduló egyenlőtlenségek, az ökológiai katasztrófa, a menekülő százezrek és milliók, a végtelen szegénység, a reménytelenség, a szegények közti gyűlölet, a rasszizmus…

Nem véletlen, hogy ma nincs Jaurès-ünk, de amúgy is egy Leninre volna szükségünk.

Mert ma sem elég kimondani, hogy nem dőlünk be a zsarolásnak, hogy „vagy veletek, vagy a terroristákkal”. Hogy nemet mondunk a hóhérokkal és háborús bűnösekkel való nemzeti egységre. Hogy a ti erőszakra, igazságtalanságokra, rasszizmusra, neokolonizmusra, a barbár tőkés rendszerre alapozott világotok nem kell nekünk. Hogy ha békét akarunk, azzal kell leszámolnunk.

Lenin és vele „a baloldaliak” ennél jóval többet tettek.

Aligha tagadható, hogy magunk is felelősek vagyunk a világ jelenlegi állapotáért: nem voltunk sokan, nem is voltak meg a megfelelő eszközeink, de alighanem nem is jó szavakat választottunk, hogy kimondjuk: ez nem csak, hogy az ő háborújuk, hanem olyan háború, amelyben mindannyian odaveszhetünk.

Most pénteken kaptunk egy újabb durva figyelmeztetést, hogy mi folyik a világunkban. Igazabbnak kell lennünk, hihetőbbeknek, bátrabbnak, mélyebbnek, komolyabbnak és főleg: radikálisabbnak.

La guerre à la guerre!!!!!

Forrás: Rednews.hu

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük