Az Orbán rendszer áldozatainak emléknapja

vikiraly

2011. december 14-én egy veszprémi férfi izzadó és remegő kézzel szorongatta határozatát, melynek értelmében rokkantsági ellátását töredékére csökkentették. Tudta jól, hogy a maradék pénzből megélni nem tud és azzal is tisztában volt, hogy nem fog munkát találni. Az illetékes hivatal illetékes ügyintézője, akinek szívét kérgesre edzette a sok sirám és panasz, nem látott mást csak egy újabb szánalmas alakot, aki dühösen kér számon valami jogosultságot, amiről azt mondták valakik valahol, hogy nem jogosultság többé. Ridegen, kimértem, távolságtartóan válaszolt és várta, hogy a gép új sorszámot villantson fel, újabb szerencsétlen sorsú embert sodorjon elé az élet.

 

A férfi tudta, hogy el fogják utasítani, sőt szinte válaszra sem fogják méltatni. A kés azért volt nála, hogy ott pontot tegyen ügye végére. Nem akart lassan elpusztulni, éhhalálra ítélten, csodára várva mint sok ezernyi sorstársa. A napi ügymenet némileg megakadt, amikor szívébe vágta a pengét, ott az ügyintézővel szemben lévő koszos irodai széken ülve. Haldokló testét a mentők elvitték, a valószínűleg közmunkássá degradált takarítók a vért gyorsan elpucolták és villogott tovább a sorszámkijelző és illő alázattal járulhattak a nagyhatalma és rideg ügyintézők elé azon szerencsétlenek, akik továbbra is remélték a csodát.

A férfi, aki a kést saját szívébe szúrta néhány nap múlva halt meg a kórházban. Nem rohantak a lakájmédia torz tudatú ölebei, hogy filmet forgassanak “Szíven szúrt ország 2” címmel, sőt hírt se nagyon adtak az esetről. A nemzet egészséges tudatállapotáért felelős kommunikációs guruk feledésre ítélték azt a nagyszerű embert, aki mártírhalált vállalt értünk, mindannyiunkért és főleg azokért a szerencsétlen sorsú emberekért, akiket egy modern taigetoszba taszított Orbán Viktor kormánya.

Ha ők feledésre ítélik őt, akkor a mi feladatunk az, hogy emlékezzünk rá és mindarra a szörnyű embertelenségre, amely ezen kormány nevéhez köthető. Ez a tett felkiáltójel egy olyan országban, ahol milliók nélkülöznek munka mellett, ahol végrehajtók rendőrökkel dobatnak utcára családokat, ahol éhbérnél is kevesebbért dolgoztatnak százezreket, ahol éhes gyerekek düledeznek az iskolapadokban és nyugdíjasok hideg konyhában várják az elpusztulást. December 14-e legyen azok emléknapja, akik a rezsim embertelensége miatt pusztultak el és legyen a lázadás napja mindazok számára, akiket reménytelen tengődésre, kínszenvedésekkel teli életre kárhoztatnak. Jöjjünk össze és induljunk el. Jöjjenek a vidéki nyomorgók, jöjjenek a városokban munkát hiába keresők és jöjjenek azok a távoli országokba taszítottak is, akik idehaza már képtelenek boldogulni.

December 14-én találkozni fogunk. Emlékezünk majd egy emberre, aki meghalt értünk és elindulunk majd, hogy megmutassuk valódi erőnket  minden élősködő elnyomónak!

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük