Az utolsó majd kapcsolja le a villanyt!

Idehaza nincs baloldal, de még normális ellenzék sincs, így alternatívája sincs Orbánnak.

Makacs tény, vitatkozhatunk, de nincs miről. Zugszerveződések és önmagukat balosnak vagy demokratának mondó formációk lézengenek a politikai térképen és tűnnek el lassan a szemünk elől.

Kevesen vagyunk, gyengék vagyunk és ebből kifolyólag megosztottak is. Az életünket így sikerrel keserítheti meg egy klasszikus despota, aki miatt folyamatosan azokkal kell egy oldalra álljunk, akikkel a zsarnok gyűlöletén kívül más nem köt össze, mégis ott szorongunk mellettük a közélet egyre rozzantabb demokratikus barikádjain.

Az egész tragikomédia váratlanabbnál váratlanabb fordulatain már meg sem lepődünk, vállrándítva vesszük tudomásul, hogy egyik percben ebben a közegben mindenkit nácinak bélyegeznek a megbélyegzési felelősök, másik percben ugyanők szakértői pózba merevedve elemzik halkan, hogy a Jobbikkal közösen lehet csak kicsinálni Orbánt, ergó valami rafkós választási koordinációra van szükség. A pofaleszakadás klasszikus esete, mégis komolyan veszik azt, aki ekkora blődséget előad.

A háttérben persze ott vannak rossz szokásukhoz híven a vidéki szocik, akik a helyi önkormányzatokban mutyizgatva már rájöttek, hogy a politikailag barna polgártársainkkal igazából semmi baj nincs, mert ők is csak rendet akarnak. Persze a rend, mint politikai fogalom nem más, mint cigányozás pótlék, mert ugye ők a rendetlenek a sugalmazott és elfogadott vélekedés szerint. Meg a migránsok, akik ugye érdemi jelenlét nélkül lettek gyűlölt társadalmi csoporttá. Ezer ok miatt dühös emberek egy olyan dologra irányítják dühüket, aminek semmi, de tényleg semmi köze nincs azon ezer okhoz, ami miatt dühösek. Persze ezen nem is kell meglepődni.

Nálunk a gazdasági és politikai elit mindenkoron összefonódott és így mindenkoron kellően keményen oda tudott vágni azoknak, akik ezen összefonódott elit ellen indultak harcba. Ezen odavágások visszatérő emléke veszi el a sokak kedvét a lázadástól és irányítja a dühöt viszonylag védtelen kisebbségek irányába. Zsidó, sváb, cigány vagy migráns? Nagyjából mindegy, nálunk hamar egymásra talál a politikus, aki kelti a gyűlöletet és azok, akik fogékonyak a gyűlöletre.

A józan többség hangját elnyomja az agresszív kisebbség és azok, akiknek ez nem tetszik, nem akarnak egy mentálisan súlyosan beteg társadalomban élni, szépen fogják magukat, csomagolnak és elmennek innen.

Százhúsz év alatt sikerült összehozni legalább öt nagy emigrációs hullámot, a mostani azért katasztrofális, mert a horizonton feltűnik egyre elkerülhetetlenebb módon a „nemzethalál” víziója.

Falvaink, kisvárosaink elöregedtek vagy gettósodtak, a föld és a mezőgazdaság egy szűk agrármaffia kezében, akik miatt esélye sem marad a túlélésre azoknak, akikben erő és szorgalom egyébként meglenne a földműveléshez. Bármelyik környező országba, ha elmegyünk, láthatunk szakadt traktorokon ülő parasztokat, akik reggeltől késő estig robotolnak, de azért megélnek kicsiny földjükből. Nálunk ugyanezen emberek dühösen állnak sorban a segélyért vagy a kegyelemi alapon osztott közmunkáért.

A helyzet a városokban sem jobb, pontosabban ott is egyre rosszabb. Lassan már összeszerelő üzemek minimálbéres operátor állásáért is verekedni kell, mindeközben a fővárosban a Questor-balhé óta majd duplájára mentek fel az albérletárak, amelyet megfizetni már a középosztály sem tud. Hogyan is tudna? Nálunk 130 ezer forintos fizetés már jónak számít, ebből kigazdálkodni 90-100 ezer forintos bérleti díjat és a havi 30-40 ezer forintos rezsit lehetetlen vállalkozás.

Ilyen körülmények között csodálkozik valaki azon, hogy szétesnek a családok? Van bármi meglepő abban, hogy a hazai tengődést vagy fogalmazzunk pontosan lassú éhhalált szívesen váltják az emberek külföldi melóra? Nem, ez a természetes reakció. Sajnos ki kell mondani, hogy nem az a hülye, aki elmegy, hanem az, aki itt marad.

Itt marad és nem zavarja el azokat, akik miatt ennyire szar hely lett Magyarország. Sőt, tapsol, amikor ez a politikai maffia gumicsontokkal eteti. És talán éppen ez az igazán nagy bűn, az elnéző türelem irányukba. Ahelyett, hogy leszednénk a padlásról a kaszát és kiegyenesítenénk, ahelyett, hogy a falumúzeumból elcsórnánk a cséphadarót és szögeket vernénk bele, miként tették azt ükapáink, mi szépen ülünk és várunk a csodára. Ez a szégyen.

Az, hogy még csak gondolni sem mer itt senki a lázadásra, mindenki kussol, mindenki zsebre dugott kézzel fütyörészik és pusztul éhen, miközben gazemberek szétlopják az országot. És így meg is tehetik. A legnagyobb lelki nyugalommal abban az országban, amely 1848-ban, 1918-ban, 1956-ben elindult és dühösen átgázolt elnyomóin. Talán soha nem volt aktuálisabb Petőfi, mint most: „Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak.”

Kalmár Szilárd

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük