Baja Feri szerint ki is a seggdugasz?

Mesterházy leginkább azzal érvel, hogy amióta Tóbiás József lett az elnök, azóta a Jobbik megelőzte az MSZP-t, és már nem a legnagyobb ellenzéki párt titulusa az övék, hanem csak a legnagyobb demokratikus ellenzéki párté. Ráadásul a Demokratikus Koalíció erősödése is zavarja a szocialistákat. Mesterházy mögött áll a frakció nagy része, amelyet még ő állított össze hozzá lojális emberekből.

A párton belül azonban sokan vetik Mesterházy szemére, hogy erőszakkal hajtott végre egy generációváltást, kirekesztette a rutinos, a sokak szemében  ugyan lejáratódott, de a párton belül népszerű politikusokat. Mesterházy a Facebook-oldalán rosszallotta, hogy Baja Ferenc – aki Tóbiás egyik közvetlen tanácsadója – seggdugasznak nevezett néhány szocialista politikust. Tóbiás viszont érvelhet a Mesterházy után megnyert újpesti időközivel, vagy a veszprémi összefogásos győzelemmel.

Az MSZP dolgát mehezíti, hogy a jelenlegi elnökség tagjai közül sokan teljesen ismeretlenek maradtak, az elitcsere nem jelentett minőségi cserét. A pártból eltűnt az innováció, az új arcok közül alig akad, akire figyel a közvélemény.

Forrás: Európa Kávézó

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük