Ballada a baloldal mítoszáról

konokpéter003

Létezik, ugye, rengeteg személyes baloldaliság. Amilyen az enyém is, például. Kétségtelen: az évek során ez is sokat változott.

Baromira unnám, ha mindig el kellene magyaráznom, hogy igen, rengeteg áldozata volt a magukat „kommunistának” tituláló államoknak és paraállamoknak, de a legfontosabb áldozat maga a kommunizmus volt, egészen onnantól, hogy a bolsevikok elkezdték bebörtönözni és agyonlődözni az anarchistákat, a másféle kommunistákat és saját, túl radikálisnak gondolt híveiket is, biztos, ami biztos. Nincs kedvem unos-untalan rámutatni, hogy semmiféle állam nem lehet kommunista, és semmiféle kommunista nem lehet állampárti, a két dolog üti egymást (nem csupán átvitt értelemben). Nincs kedvem kifejteni, hogy Pol Potot is részben az USA juttatta hatalomra (pedig igen, tessék pl. Chomskyt olvasni!), mert eszem ágában sincs Pol Potot mentegetni, hiszen nincs semmi közöm hozzá, sőt Kádárhoz sem, bár, jegyzem meg, több érintkezési pontot látok a legaljasabb érzéseket, a vakhitet, a tudatlanságot és a nyomort meglovagló pol-potizmus és az ugyanezekre építő orbáni nepotizmus, mint a kambodzsai fiókmao és a kádári fáradt, betokosodott, atyáskodó-pofozkodó, emberarcoskodó parancsuralmi-szociáldemokrácia között, hogy a sajátosan egyszerű „közgazdasági elképzelések” unortodoxiájáról már ne is beszéljek.

De a baloldaliság – ami eredetileg nem bírt nem radikális lenni, ugye – mégsem pusztán arról szól, hogy tő- és hiányos mondatokban tudjunk fogalmazni (az alany el is maradhat, elég egy szép, kövér állítmány): „ólcsóbbhúst sűrűbblével, a mindenit neki!”. A baloldaliság (ha nem csak áruvédjegy) társadalom- és rendszerkritika, elemzés – és egyben létező szociális mozgalom, történelmi hajtóerő, kultúra, mentalitás, szolidaritás, küzdelem, humán vízió. Nem jólfizető álláslehetőség egy kreatív reklámszlogen-műhelyben. Baloldali mozgalmak nem úgy „lesznek”, hogy egy párt – nevezze magát akár szocialistának – elhatározza, hogy innentől „a nép nyelvén” üzen, és így – kissé visszájára fordítva a mcluhani tételt – üzenetétől maga is népivé és radikálissá válik. A radikális baloldaliság mindenekelőtt a viszonyok feletti felháborodás képessége, és annak az átlátása, hogy mik is ezek a viszonyok (ebben különbözik a radikális jobboldaliságtól, amely csak a felháborodásig jut, „a hülyék szocializmusa”, ahogy Bebel írta az antiszemitizmusról).

A radikális baloldaliság a rendszer abszurd emberellenességének felismerése és elutasítása. Nem moralizálás, hanem a morál visszaszerzése a szemforgató immoralitástól; nem politizálás, hanem az elkülönült, elidegenedett politika lebontása; nem a hatalom megszerzése, hanem értelmetlenné tétele; nem szervezet, hanem közösség. Elég nehéz összefoglalni egy-két lebutított választási frázisban. Mert az bizony tényleg csak ócska populizmus – amely persze valójában mélyen megveti az általa elképzelt fogyasztót, jólétének, privilégiumainak és hatalmának bázisát, az úgynevezett „népet”.

Mindez átvezet ahhoz a problémához, amivel bármiféle magyarországi baloldal és baloldali szembesülni kénytelen: hogyan viszonyul az „átkoshoz”, illetve a „rendszerváltáshoz”. Sőt, a baloldaliságok egész történetéhez. És persze a mindennapokhoz, a mozgalomhoz, a végcélhoz, az élethez, a világmindenséghez, meg mindenhez.

Tulajdonképpen azzal a problémával szembesülünk tehát, hogy akárhány kört fussunk is tárgyunk meghatározása körül, az valamiképpen mindig megfoghatatlan marad. Egyrészt persze megkísérelhetjük megszabni azt a sztenderdet, valamiféle baloldali kánont, amely történetileg kiformálódott. Másrészt végignézhetjük, hogy az egyes, konkrét „baloldaliságok” miként, miben és főleg miért térnek el ettől a kánontól. Semmiképpen sem könnyíti meg a feladatot, hogy a történetileg legnagyobb baloldal, a szociáldemokrácia (amely születésekor, a XIX. század derekán lényegében maga volt a baloldal) fejlődése során egyrészt egyre szűkebb jelentéseket kapott: újabb és újabb frakciói „váltak le” róla; balfelé radikalizálódtak, mint az önálló entitássá váló anarchista, majd kommunista mozgalom (és ezek kismillió irányzata és amalgámja), vagy éppen egy másik, eredetileg kritikai paradigma eszközkészletével fuzionáltak, mint a legkülönfélébb keresztényszocializmusok és felszabadítási teológiák. Ugyanakkor jelentése bővült is, mikor olyan mértékben szívódott fel az általános, a politikai játéktéren túlmutató társadalomba, hogy egyrészt napjainkra kevés radikális kivételt leszámítva ismét maga vált a baloldallá, másrészt számos korábban sajátosan baloldali, progresszív szociáldemokrata premissza pedig a mainstream közgondolkodás elemi részeivé konvergálódott.

A reformista (vagyis a végcélt az adott kapitalista realitásokhoz igazító, következésképpen annak végcél voltát lényegében negligáló), modern posztbernsteiniánus szociáldemokrácia a huszadik század második felének folyamán tulajdonképpen szinte totális és globális ideológiai-etikai győzelmet aratott, egyben pedig tudatosan megszűntette önmagát, mint sajátos, elkülönült, normatív osztálypolitikát.  Egykori identitásképző, legitimatív követelései – a Felvilágosodás örökségei, a szekularizáció, a racionalizmus és a modern demokrácia fundamentumai, a munkásmozgalom, az osztályharc kézzelfogható eredményei – olyan kanonikus közhelyekké váltak, amelyeket már csak néhány politikailag szélsőségesnek tekintett, komplementer nézetrendszer nem vállal fel teljes mellszélességgel (mi persze elég szerencsétlenek vagyunk hozzá, hogy éppen egy ilyenben éljünk). Felmerülhet, hogy ezek az értékek sokkal inkább a klasszikus liberalizmus, mintsem a baloldal sajátjai.

A baloldal egykori normatív nézeteit ma olyanok is vallják (megvetés a kivételeknek), akik önmagukat meglehetősen messzire helyezik bármiféle (politikai) baloldaltól. És miközben sorra megtörtek a kapitalista piacgazdaság immanens törvényszerűségeit figyelmen kívül hagyó, vagy éppen megkerülni szándékozó oweni jellegű baloldali gazdaságpolitikai és társadalomszervezési projektek – a keleti tervgazdálkodásos államkapitalizmus csakúgy, mint a nyugati „jóléti állam” –, vagyis a hagyományos és modern baloldal ezeken a frontokon komoly vereséget szenvedett, ugyanakkor viszont megragadta az emberek gondolatait. A mai kor morális alapértékeit anno a politikai baloldal, különösképpen pedig a posztmarxi modern szociáldemokrácia fogalmazta meg. És ezzel ki is végezte magát, mint rendszerkritikai erőt. A mai szociáldemokrácia kétségtelenül képes volt arra a megkapó bűvészmutatványra, hogy Bernsteint, a reformizmus atyját retrospektíve vérgőzös radikálissá konvertálja.

A valódi rendszerkritikai gondolkodás, a totális meghaladás igénye már régóta csakis ezeken a kereteken kívül fogalmazódik meg. Alig valaki hisz ma már a globális, fenntartható, szabályozott kapitalizmus világméretű jóléti államáról szóló dajkamesékben. Ha valakinek kétségei lennének, nézzen körül. És ha még ezután is maradnak illúziói, menjen ki a Keleti pályaudvarra. Ott tolat a történelem vonata.

Végignézve a mai magyarországi palettán, a legszívesebben én is azt mondanám: ha ezek a hölgyek és urak baloldaliak, akkor én nem vagyok az. De ahogy az elején írtam, magamat kényszerből mégis baloldalinak szoktam nevezni. Próbálok e szerint létezni. Nem rúgok bele az elesettekbe. Nem vágok fákat. Nem tépem ki a legyek szárnyát. Nem szavazok politikusokra („baloldaliakra” sem), és ezzel minden politikus ellen szavazok (a „baloldaliak” ellen is). És még mindig, még vén hülyeként is egy olyan világról álmodom, ahol a szolidaritás az alapvető elv, ahol nincs bérmunka, kizsákmányolás, patriarchátus, úr és szolga, ahol a föld senkié, gyümölcse mindenkié, ahol nincsenek határok, ahol semmi hatalmat senkinek, szabadságot mindenkinek, ahol az aszfaltot felbontva rátalálunk a tenger fövenyére, ahol minden hatalom a képzeleté.

Vágyott világom nem a jóléti kapitalizmus világa, ahol stresszes centrumok és éhező perifériák fenekednek egymásra. Nem a mindenható állam, nem a gondoskodó állam, nem az éjjeliőr állam. Nem villamosítás és szovjethatalom.

Semmiféle állam, semmiféle hatalom. Villany azért lehet. És free wifi for all.

Bővebben: Kettős Mérce

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük