Baloldal, ahol otthon vagyunk

scheiring gabor 002

Szerencse, támogatás, erőfeszítés

Először nyolc éves koromban, általános iskolásként szólt bele az életembe a szerencse. A Havanna lakótelepi Vörösmarty Általános Iskola harmadik osztályát helyhiány miatt átköltöztették a lakótelep másik felére, amit csak egy forgalmas, lámpa nélküli úton átkelve tudtam volna megközelíteni. Ezt viszont szüleim nem akarták, így átírattak a biztonságosan megközelíthető Piros Iskolába, amiről később kiderült, jobb képzést is nyújt. Öt év múlva újra szerencsém volt. Nem vettek fel az első helyen kijelölt gimnáziumba, csak egy gyengébb kerületibe. Viszont szüleim megtudták, hogy egy osztálytársam, akinek tanár volt az anyja, soron kívül felvételizett egy jobb helyre. Példáján felbuzdulva én is átkerültem a jobb hírű Német Nemzetiségi Gimnáziumba. Harmadjára pedig akkor volt szerencsém, amikor a 2000-es évek elején épp a Védegylet ajtaján kopogtattam be gyakornoki lehetőséget keresve. A szervezet egyik munkatársa akkoriban jelentkezett a Közép-Európai Egyetemre. Példája felbátorított, pedig addig nem is hallottam erről az egyetemről. Így szereztem angol nyelvű diplomát, és így nyílt rá esélyem, hogy kijussak Cambridge-be.

Habár mindeközben sokat tanultam és dolgoztam, sorsom nem kis részben a szerencsén múlott. S míg e sorokat írom, azt látom, hogy sorstársaim, gyerekkori barátaim vagy unokatestvéreim többsége a kemény munka ellenére sem tud egyről a kettőre jutni. Fiatalok gürcölnek, de nyakukban a diákhitel, szülők két állásban, de ez is csak épp arra elég, hogy legyen párizsi a kenyéren. A magyar fiatalok többsége számára az iskola ma nem esély, hanem a különbségek újratermelésének a terepe. Súlyosan pazarol az emberi lehetőségekkel, és mérhetetlenül igazságtalan az az ország, ahol ilyen mértékben szükséges a szerencse az előrejutáshoz.

Minden ember egyenlő

Carol Dweck stanfordi pszichológus kétféle személyiséget különböztetett meg kutatásai során: a zárt szemléletű és a fejlődési szemléletű emberekét. A zárt szemlélet a tehetségre, az emberi képességekre adottságokként tekint, amit a genetika, a család, a kultúra vagy a nemzet határoz meg. A fejlődési szemlélet az ember képességeit tanulhatónak tekinti és hisz a változásban, a kibontakozásban. Egy baloldali világnézet csak pozitív, fejlődési szemléletű emberképre épülhet. A baloldal elkötelezett amellett, hogy lehetőséget adjunk az embereknek képességeik kibontakoztatására. A baloldal a Felvilágosodás ígéretének örököse. A baloldal alapvetése, hogy minden ember egyenlő. Minden ember képes a jóra, a szépre és a helyesre. Minden ember lehet tehetséges valamiben, ha adottak a feltételek, hogy fejlessze és kibontakoztathassa képességeit. Erre építette Amartya Sen nagyszerű fejlődés-elméletét. Ha vannak különbségek, akkor azok csak akkor fogadhatóak el, ha erőfeszítéseink különbözőségét tükrözik.

Az életesélyek egyenlősítésének szolgálatában a baloldal egyik legfontosabb eszköze az aktív szolidaritás, a közös cselekvés. A munkavállalók, a kiszolgáltatottak összefogásával a baloldal a társadalmi erőviszonyokat írja felül. A gazdasági vagy politikai hatalom birtokosaival szemben a közösség erejével lép fel. A baloldal így tehet szert politikai hatalomra, és alakíthatja át az államot a fegyelmezés és büntetés szervezetéből az esélyteremtés szervezetévé.

A baloldal másik fontos eszköze a demokratikus fejlesztőállam. A demokratikus fejlesztőállam a piacgazdaság keretei között szavatolja a munkavállalók jogait, biztosít képzést, egészségügyi szolgáltatást, vizet, egészséges környezetet és más közszolgáltatásokat. A demokratikus fejlesztőállam folyamatosan modernizálja a gazdaságot, növeli a tudás és a tiszta technológiák szerepét és csökkenti az anyaghasználatot, okosabbá és fenntarthatóbbá teszi a piaci logikát. A demokratikus fejlesztőállam kiszámítható, biztonságos keretet biztosít. A közpolitikát az önkény helyett a racionalitás alapjára helyezi, és tervezhetővé teszi az életpályát. A demokratikus fejlesztőállam partnere a munkavállalóknak a folyamatos béremelésben. A baloldal a biztonsággal és tervezhető előrejutással válaszol a kiszolgáltatottság okozta félelemre.

Az identitás elismerése és az életesélyek elosztásának egyenlőbbé tétele a baloldali politikában elválaszthatatlanok. Az elosztásért küzdő szakszervezeti aktivista számára alapvető motiváció a munka becsületének elismerése. A kisebbségi identitás felvállalását zászlóra tűzők számára alapvető az esélyteremtő állam garantálta biztos háttér. Amikor identitáspolitika van csak, akkor az azt hirdető progresszívek nehezen tudják kikerülni az elitizmus csapdáját, ha közben a globalizálódó gazdaság viszonyairól, az új kiszolgáltatottságról hallgatnak. Az elosztási vagy osztálykonfliktusok politikája nem állítható szembe az elismerés politikájával. Az identitás elismerése a munkásnak, a képzett dolgozónak ugyanúgy igénye, mint a kulturális, etnikai, vallási vagy más alapokon meghatározott csoportoknak. Ahogy demokráciát sem lehet a nép ellenében építeni, úgy az elismerés-politika sem lehet eredményes, ha nem tud mit kezdeni a dolgozó középosztályok érzéseivel.

A magyar baloldal nyomában

A magyar baloldal az elmúlt évtizedekben nem vállalta fel ezt a történelmi küldetést. A magyar baloldal legfőbb feladatának a társadalom modernizálását tekintette. A társadalom modernizálása azonban csak az esélyteremtés programjával lehet fenntartható. Enélkül a modernizátor elit elszakad az emberektől. Jonathan Friedman antropológus kutatásaiban bemutatta, ahogy a globális gazdaságba nyertesként illeszkedőkkel szemben a dolgozó középosztályok identitása eltérő ívet vesz. Az elit hétköznapjai a globális cégek, globális projektek nemzetközi mezőjében szerveződik, és elválik a globalizációba nyertesként illeszkedni nem tudók élettapasztalataitól. Utóbbiak számára nem a squash edzés, a sushi bárok és az iPhone-ok szervezik a mindennapokat, hanem a küzdés és a boldogulni képtelenség okozta düh.

Az ő problémáikat történelmileg a szociáldemokrácia képviselte. A szociáldemokrácia tudta a dolgozó tömegek számára elfogadhatóvá tenni a piacgazdaságot és a politikai liberalizmust. A szociáldemokrácia a liberális alkotmányos keretek adta lehetőséget kihasználva a munka becsületére épülő identitást összekötötte a demokratikus osztályharccal. A demokratikus elosztási konfliktus és az ezeket kihordó társadalmi szervezetek adnak értelmet a demokráciának és az egyéni jogoknak. Szociáldemokrácia nélkül nincs történelme a demokráciának. Ez a bázis mára azonban világszerte megingott. A kiszolgáltatottak dühét, ahol nem tudja a hagyományos szocdem vagy az új baloldal becsatornázni, ott megteszi az illiberális jobboldal. Ha a baloldal nincs otthon a nép körében, a nép máshol talál menedéket.

Ahol a baloldal feladta saját történelmi küldetését, ott kialakult egy, a magyarországira is jellemző modernizátor-progresszív identitás. Ez a progresszív identitás az elosztást nem, csak az elismerést tartja fontosnak, az embereket nem képviselni, hanem nevelni akarja. Ez az elit-vezérelt, progresszív politika nem hisz az emberekben, gyereknek, rosszul neveltnek, közös cselekvésre képtelennek tartja őket. Ez a politika populistának bélyegezi azokat, akik a kiszolgáltatottak, a privatizáció során munkanélkülivé váltak és a sorsvesztettek jogos dühének hangot adnak. Ezt értette baloldal alatt a rendszerváltás utáni balliberális elit Magyarországon. A magyar modernizátor elit elfelejtette, hogy a nyugati modernitás, a demokratikusan fenntartható piacgazdaság nem az elit, hanem társadalmi konfliktusok terméke. Elfelejtették, hogy a demokráciát a liberálisok megálmodták, a szociáldemokraták megcsinálták. E kollektív felejtés miatt nem tartottam magam baloldalinak politikai eszmélésem idején.

Baloldali nyelv híján egy ideig a zöld politika volt az a nyelv számomra, amivel megpróbáltam elmondani a kiszolgáltatottság és az igazságtalanság elleni lázadást. Később megértettem, hogy azért, mert néhányan fölcserélték a baloldaliságot a konzervatív liberalizmussal, még nem kell kidobni a baloldalt. TGM mondta ekkoriban nekünk egy vitaesten legyintve: „áh, baloldali vagy, csak még nem tudod”. A feladat nem a bal-jobb meghaladása, hanem bizonyos civilizációs normák közös elfogadása. Újjá kell építeni a baloldalt. Új alapokról, új jövőképpel. És ha kiderül, hogy a megújulás közben felfedezett jövőképek kísértetiesen hasonlítanak a száz évvel ezelőtti szociáldemokráciára, attól nem megijedni kell, hanem zöldebbé és áramvonalasabbá tenni ezt az örökséget. A kortárs baloldal nem az ipari termelés bővülésében oldja fel a tőke és a munka között feszülő ellentétet, hanem az emberi viszonyok és az életminőség fenntartható fejlődésében. A baloldali eszme ad a zöld politikának keretet, de a politikai feladat szociáldemokrata feladat: a szociáldemokrácia színe a 21. században zöld.

Én szerencsésnek tartom magam. Az, hogy ma már munkásosztálybéli helyett középosztálybélinek minősítene egy szociológus, csak részben múlott a szüleim vagy az én erőfeszítéseimen. Szörnyű lenne ugyanakkor egy olyan országban élni és gyereket nevelni, ahol szerencse nélkül nem lehet előre jutni. A baloldal célja egy olyan ország, ahol a közösség által támogatott erőfeszítésen múlik a boldogulás.

Folkhemmet: a nép otthona. Ezt írta a zászlóra a svéd szocdem párt a világháború előtt. Közös otthon, ahol osztályhelyzettől és szerencsétől függetlenül számíthatsz a közösség segítségére, hogy megvalósítsd álmaid. A baloldal a lehetőség egy olyan országra, ahol mindannyian otthon vagyunk. Az otthon az, ahol biztonságban vagyunk, ahol segítséget adunk és kapunk. Otthon az, amire vigyázunk, ahol nem borítjuk a kukát a sarokba. Otthon az, ahol önmagunk vagyunk. Otthon az, ahol megbecsüljük egymást. Ezért vagyok baloldali.

Forrás: Kettős Mérce

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük