Történetek Abszurdisztánból

Magyarisztán

Bánor Torvik szabadságharca

Ilyen mocsárban még nem topogott az abszurd haza a törökök ideje óta. Már az észak-koreaiak sem menekültek abszurd földre, sőt, kikérték maguknak a lehetőséget. A képviselők pénzt kértek azért hogy hagyják megvesztegetni magukat, a bűnözés legalizálásán ügyködtek a mafia ügyvédei. Közben a megszorításoktól senyvedő nép háromfogásos ebédnek nevezte el a parizeres vajaskiflit. Már a parasztgyerekek sem tudták mi az a tej, reggeli italnak hívták. A miniszterelnök, Rencány Gyúfer banánhéjakat helyeztetett a tiltakozók lába alá, és különadókkal adóztatta meg a megszorításokat ellenzőket. Sokan csúnyán összetörték magukat elcsúszva a banánhéjakon.

Így állt az ország helyzete az átkos emlékű Rencány Gyufer alatt, aki mindaddig harsogta „Csináljuk meg, csináljuk együtt” amíg egy óvatlanul felrögzített csillár halálra zúzta. Voltak, akik a túlontúl mosolygó csillárrögzítő kisiparost láttak aznap a fővárosban, mások, bennfentesek persze azt rebesgették hogy ez kacsa és továbbképzésre menekült Gőgös Gúnár Gedeonhoz valami távoli országba. A Gedeon! Nála tanult minden korrupt abszurdisztáni politikus, főleg a züllött ál-szocialista virágpártiak! (Meg a Nemzeti Véres Kard Hazafias Pártjának 80 százaléka, de efölött elsiklott az Abszurd Nemzet olvasóinak tekintete.) Piszok, liberális Gedeon, meg lesz még ráncigálva a szalon-frakkod-így írt a fordulatos tollú Yebar a hazafias újságba, mintegy megteremtve a lázadás alaphangulatát.

Súlyos volt a helyzet, sós volt a kávé íze, keserű a cukoré. Minden hang a nagy szabadságharcos, Bánor Torvik után kilátott. Torvik maga volt a forradalom, Heinével együtt szavalhatta volna „vagyok a kard, vagyok a láng” amerre ment felborult a világ rendje. Ha mást nem, felrúgott legalább egy kukát. Ez a tüzes ember gyújtogatta Abszurdisztán polgárait beszédeivel, melyekben szigorú szakaszossággal következtek a bevált fordulatok: „A Haza. Most. Barátaim, eljött a rendrakás ideje. Barátaim, én már sok disznóólat tettem rendbe.” Rossz nyelvek mondták csak azt, hogy ez a disznóól esetleg a saját szobája volt a Ritz szállóban. De hát ki hallgat az intrikára? (Ha a másik tábor felől jön.) Fáradhatatlan munkával leplezte le Rencány Gyufer kalandor kormányát, a nép jólétét érintő borzasztó megszorításait.

Egy ízben például véres lepedővel takarta körbe magát a főváros főterén, hogy így tiltakozzon a meg nem született gyermekek miatt, akiket az anyagi nehézségek hatására nem szültek meg az abszurd nők. Máskor egy műkezet tett kabátja ujjába és egy pallossal levágta, miközben azt rikoltotta: ez a megszorítás az én abszurd népemnek, gyilkosság, gyilkosság! A körülállók arcát vér lepte be. (Disznóvér persze amit egy zsákba rejtett kabátja alatt.) Perfomenszei után megmondóemberei léptek a színpadra. Miután megcsókolták Abszurdisztán zászlaját mézes ajkaikról hazaszeretetet, bőséget, igazságosságot dicsőítő szövegek áradtak. Elkábult az egyszerű polgár. Hát már csak egy remény maradt, a félelmetes Bánor Torvik, aki egy ízben egy bolsevikot szigorú szemöldökének összehúzásával ölt meg. Utolsó kampány-fellépésén Torvik egy bolsevik-sipkás bábút dobott a tűzre, miközben rituális táncot járt körülötte leghívebb csapata. Elszámoltatás! Ezt üzenték az abszurd népnek, aki maga is érezte az igazság jéghideg pallosának közeledtét. Reszkettek is a Magyar Virág Pár leszerepelt posztkomcsijai, már a kávét is kilötykölték az abroszra. Siettek a népek viszont szavazófülkékbe, és panaszkodtak amiatt, hogy más név is áll a papírokon mint Bánor Torvik neve.

Hipp-hopp Torvik lett az Abszurd Köztársaság miniszterelnöke. Könnyekre fakadva ölelte át az abszurd lobogót, és szigorúan suhintott egy sebtében szerzett karddal a bolsevikok felé. A tömeg magán kívül fújta a trombitákat. A Megmentő elérkezett, bénák ugrottak fel, leprások tisztultak meg. A virágpárti komcsik még a talicskákat is bérbe vették, hogy idejében eltolhassák ebül szerzett vagyonukat.

Bánor Torvik meg kétharmadot kapott. Most már úgy állt a helyzet hogy az ő pártja dönthetett minden kérdésben. Kétség sem volt, a nemzeti hős ezt a hatamat csak áldásos célokra fogja felhasználni.

II.

Sajnos kiderült hogy Bánor Torvik a politika Dalija és Picassoja. Annyi különbséggel, hogy nem tehetséges. Viszont mint Dalit és Picassot őt sem érti az átlagember, mert fejek helyett kockákat rajzol, és „háromszögfejű spinéket” a karácsonyi angyalok helyett. Mindezt a közgazdaságban persze és a külpolitikában. Először a szakértők érteni vélték különutasságát aztán rájöttek, hogy ők nem elég szakértők ehhez. Persze a csúfolódó ellenzék különutasság helyet különbutaságot zengett, de Bánor Torviknak volt pár igazán zseniális trükk a tarsolyában, hogy elhallgattsa őket. Például ujjaival virágszirmokat rajzolt a levegőbe és kinyújtotta a nyelvét hogy emlékeztessen a Virág Párt ócska kormányzásra, illetve dühös arccal felmutatott egy banánt, hogy mindenki eszébe idézze hogy mi történt a tiltakozókkal akiket Rencány banánhéjjra csalt. Ez jó ideig elég volt.

Torvik mindaddig megfontolt ötletekkel is tudott előállni amig kormányra nem került. Azután viszont mintha elvágtak volna benne valamit. Egyesek arról beszéltek hogy túl sokáig volt ellenzékben és ez rajtahagyta a nyomát szellemén, mely hatalomhoz szokott. Mások szerint paranoid lett mióta Helyettes Szent Ferenc áldását nem érezte önmagán. Már pedig Abszurdisztánban e szent – aki helyettünk dolgozott, ért el sikereket és mi ezekből 1000 százalékban részesülünk- a legfontosabb.

Hogy mitől is lett fura Torvik kormánya? Először is elindult összegyűjteni az új kormány minisztereit. Amikor bemutatta őket a közönségnek először azt hitték vándorcirkusz társulatot prezentál, csak hónapokkal később esett le nekik hogy ezek valóban miniszterek és Torvik nem tréfál.

Nemzetgazdasági minisztere egy Ytolmacs nevű inka bohóc volt akinek az ajkára ráfagyott a vigyor, mindig vigyorgott, de úgy mint a gyilkos bohócok a Baltás rémálom 3 című filmben. Ytolmacs szerint a közgazdaságtan elavult tudomány volt, és a színes kavics-elemzéssel kell helyettesíteni. Jósolt nem csak színes kavicsokból de kipufógázból is, és Abszurdisztán iparát a távoli pomézektől kapott kölcsönökre és a színes szalvéták gyártására akarta alapozni. Mikor úgy tünt hogy a pomézek inkább a helyi Lila folyóba dobálják a pénzüket mintsem hogy egy nyereséges abszurd vállalkozás részesei legyenek, Ytolmacs bejelentette a lyukas kalap-gyártás tervét. Mivel lyukas kalapokat sehol sem gyártanak ezen a téren Abszurdisztán piacvezető lehet és igy sikert érhet el. Ezek után már csak eladni kellett volna a legyártott lyukas kalpagokat. Azt a pár milliárdot. Ez azonban még váratott magára, mivel a világ Ytolmacs szerint sem érett meg e találmány helyes értékelésére.

Sajnos oktatásügyben is meglehetősen avantgárd, sőt, dadaista volt Torvik. Fő embere e téren Manrozs Ahoff asszony kissé el volt tájolva: azt hitte hogy ő egy főmufti a háromezer éve létezett Ó-Abszurdisztáni Birodalomban, és hogy kötelessége a főmuftik elcsökevényesedett vallását minden főre ráerőltetnie. E vallás kissé szokatlan volt hogy a legfinomabb kifejezést használjuk és a régmúlt szakértői szerint nem is igazán helyes történetileg. Olyan parancsolatokat tartalmazott hogy nem ehetsz babfőzeléket esős péntekeken, vagy hogy nem mondhatod ki egymás után háromszor azt hogy „Marx írta a Tőkét”. Vagy hogy a Véreskard-párti Ólász Vérkö bennt volt az Óvirág pártban, ami a mostani Virág-párt, a komcsik pártjának rettenetes előzménye . A legzavaróbb módon ebből a vallásból az erkölcsi parancsolatok teljesen hiányoztak. Például a kisgyerek-szerelem vagy a megvesztegetés elfogadása egyenesen ajánlott parancsolatok voltak benne. Ahoff asszony megvetette a bölcselőket, akik meglehetősen cinikusan álltak vallásához, a közgazdászokat (mert kritizálták Ytolmacs újhullámos ötleteit) a szociológusokat és a jogászokat. Ezért elindította ezek azonnali átképzését részint madárjósokká, részint robotkapa üzembentartókká.

Bánor Torvik országlása így kissé felemássá sikeredett. Az első adatoktól kezdve az utolsókig mindenben csökkent az ország teljesítménye, a gazdaság hanyatlott, mert a világ nem ismert fel Ymatolcs zsenialitását, az oktatás vergődött, mert Ahoff asszony elme-képzelgéseinek már rég nem köszönt a bánatosan továbbsiető, komor Valóság.

Egyetlen reményük a kommunikáció volt. „Jól kell kommunikálni, az itt a lényeg!”okosította fel disznóvágás közben Torvik vidéken a híveit. De a disznót sem nyugtatta meg hogy levágják, hát még a szegényeket, hogy ezek után csak engedély birtokában lehetnek szegények, máskülönben a Nyergép Zrt. földjeire kell menniük ingyen kapálni Narancsbáró József hazafi gazdagítása végett.

És ez először még be is vált. Járszíjjtó Rétep a „Nemzet Nyelve”, verbális artista kitűnően végezte kormányszóvivői dolgát. Bebizonyította, hogy az államadósság növekedése egy nem einsteini univerzumban növekedés valójában, hogy Napóleon nyert Waterloonál, és a kávét leginkább sóval kell inni, a nemzetet meg egykulcsos adóval növelni a végtelenig és tovább.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük