Bokrok között

Hazai András

Hűvös az éjszaka, a hold időnként kibukkan a felhők mögül, nézegetve az őszi vidéket. Béke honol a provinciát körülölelő erdőszélen. Távolról bagoly huhogása hallatszik, s enyhe nesz, majd egyre erősödő ropogás hallatszik a lehullott avaron. A holdvilágban kirajzolódik egy emberalak sziluettje, lassú léptekkel halad a fák alatti bokrok közé. Az elhajtott ágak mögött pici sátor áll. Megérkezett, évek óta ugyanazt az utat járja, igyekszik kerülni az embereket. Csak néhány boltos és a környékbeli vendéglő kidobott maradékáért, pár szem eladhatatlan zöldség miatt keresi őket. A kukákat is késő este vizsgálja át, hátha talál benne valami hasznosat, régi túlélő már.

Ezen a helyen az erdész se zavarja, pedig néha összefutnak. Tudja, hogy nem szabad innia, mert úgy jár, mint több sorstársa, akik sorra megfagytak.

Lerakja hátizsákját, melyben a mai napi szerzemény található, majd betakarózva egy kopott pléddel nyugovóra tér. Az egész napi barangolás után az álom gyorsan jön a szemére. Csend van, csak az enyhe szellő susogása hallatszik és valami dobogás. Emberünk felül és tovább hallgatózik.

A település felől egyre erősödő emberi hangok, sőt még kutyaugatást is hallani. Mintha éjszakai vadra rendeznének hajtóvadászatot, a hangok most már egyre érthetőbbek.

– Csak gyertek utánam, erre lesznek! – mondja egy erőteljes férfihang. Megzörren a bokor és egy morgó német juhász áll meg a sátor előtt.

Azután megjelenik egy csizma, majd annak tulajdonosa.

– Itt vannak, megtaláltam az egyiket! – üvölti, máris kirángatva menedékéből a szerencsétlent. – Nem tettem semmit! – szól könyörögve! – közben a többi férfi is odaér. Vannak vagy úgy tizenöten.

– Ez magyarul beszél – szól az egyik.

– Mit keres itt! Összepiszkítja az erdőt a vackaival! – szól egy köpcös alak.

– Ha már itt van, nem látott erre négy embert? Megszöktek a menekült táborból.

– Ha nem vigyázz, még elvágják a nyakát! Ezek olyanok mind – kontráz a másik.

– Nem kérem… ne bántsanak… nem láttam erre senkit.

– Most az egyszer hiszünk magának, de a jövő héten nem szeretnénk itt látni, mert bevitetem az őrszobára – szól a csizmás – Siessünk tovább!

A társaság zaja egyre távolodik. Az eső szemerkélni kezd, s miközben felnéz az égre, egyre szaporábban nyeli sós könnyeit. A száradó leveleken pattogó cseppek zaja elnyomja zokogását.

Forrás: Facebook

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük