BOROSS PÉTER ÉS A ZÜLLÉS

borossuj 600x395

A Boross Pétert is magába foglaló kormányzat ténykedésének, és a zsellérnosztalgiának a jegyében…

Szép példája ennek a züllésnek az is, hogy Boross Péter miniszterelnök lehetett annak idején. Még akkor is, ha csak örökölte a tisztséget.

Az intellektuális rituálén túlmutatóan pedig mintha kicsit időhurokba került volna az egykori bársonyszék-töltelék. Olyanokat emlegetett ugyanis, hogy „a földosztás során túl kicsi, gépekkel felszereletlen birtokokat hoztak létre irigység, gyűlölködés közepette”. S ezt 1945-re értette. Ami kétségtelenül igaz is lehetett. De nem sokáig. Hamarosan megszervezték ugyanis az állami gazdaságokat és a téeszeket. Korántsem a humanizmus nagyobb dicsőségére utaló módszertannal, de kétségtelenül a gazdaságosabb, és központilag irányított termelés jegyében. Mígnem, nem kis részben a Boross Pétert is magába foglaló kormányzat ténykedésének, és a zsellérnosztalgiának a jegyében „a földosztás során túl kicsi, gépekkel felszereletlen birtokokat hoztak létre irigység, gyűlölködés közepette”. Ami ellen Boross Péternek akkor sem volt szava, és most sem néz a tükörbe. De talán jobb is.

Hacsak nincs olyan speciális tükre, melynek az alján nyálelszívó biztosítja a reggeli önszembeköpés eredményének eltakarítását. Bár, ha ilyen tükör létezik, akkor alighanem nagy a keletje a politikai elit köreiben.

Teljes cikk: Gondolatvilágban

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük