Britek nélkül meglennénk?

Hegyi Gyula

A kelet-európai vezetők, köztük Orbán Viktor és a lengyel miniszterelnök asszony is lenyelték, hogy térségünk állampolgárai a jövőben hivatalosan is másodrendű embernek számítanak majd az Egyesült Királyságban. A magyarországi fórumokon elhangzó frázisok csak belföldi használatra szóltak, Brüsszelbe érve illedelmes fejbólintássá szerényültek. Nem először. Gondoljunk bármit az Oroszország elleni gazdasági szankciókról, meghozatalukat és meghosszabbításukat a magyar kormány egymaga is megvétózhatta volna. Sohasem tette meg, miközben folyton az ellenkezőjére célozgatott itthon. Ugyanígy nem emelt vétót az ellen, hogy az Egyesült Királyságban dolgozó, kemény munkával új egzisztenciát teremtő magyarok szociális jogainak csorbításával elégítsék David Cameron zsarolását. Még azt is elfogadta, hogy az Angliában dolgozó magyarok kisgyermekeitől elvett pénzzel támogassák meg a brit miniszterelnök kampányát.

Szégyen, hogy Orbán Viktor ezt megtette.

De legyünk tárgyilagosak. Szégyen az is, hogy az Egyesült Királyság miniszterelnöke ilyen szánalmas trükkökkel próbálja bent tartani országát az Európai Unióban. És szégyenletes az is, hogy az EU vezetői belementek abba, hogy pitiáner engedményekkel és álengedményekkel biztassák maradásra a brit társadalmat. Hiszen a fő „vívmány”, mármint hogy a briteknek nem kell bevezetniük az eurót, igazi parasztvakítás, mert ettől a korábbi szerződések szerint is mentesültek már. A friss közvélemény kutatások szerint Cameron brüsszeli alkuja nem is hozott sokat a bent maradás mellett kampányolóknak. Egyetlen karakteres arc, Boris Johnson londoni főpolgármester átállása a kilépők tábora többet számít a kampányban, mint milliónyi kelet-európai honfitársunk jogfosztása. Akik nem értik meg, miért csalódnak egyre többen itthon és világszerte a demokráciákban, azoknak érdemes elgondolkodniuk ezen.

Amúgy minden mérsékelt jobboldali politikus és ideológus számára iskolapélda lehet, ahogy David Cameron belehajszolta magát ebbe a népszavazásba. A brit konzervatívok legfőbb hazai és külföldi támogatói, a City bankárai és az USA vezetői abban érdekeltek, hogy az Egyesült Királyság az EU tagja maradjon. Az amerikaiak ezt időről időre nyíltan ki is mondják. A tagságban érdekelt az a módos középosztály és fiatal menedzser réteg is, amelynek többsége a konzervatívokra szokott szavazni. De amikor a mérsékelt jobboldalnak kihívója támadt a nacionalista jobboldalról, akkor a konzervatívok bepánikoltak, és minden módon igyekeztek kifogni a szelet a populista szélsőség vitorlájából.

A UKIP nevű mozgalom kezdetben kis pártocska volt, amelyik nacionalista alapon uszított az EU-tagság ellen, jó partnerre találva a tabloidnak nevezett bulvársajtóban. A konzervatívok ahelyett, hogy a többi demokratikus párttal együtt szembeszálltak volna ezzel az ócska demagógiával, apránként egyre többet és többet átvettek annak unióellenes és idegengyűlölő programjából. Így, hogy a Munkáspártot legyőzzék, meghirdették, miszerint kormányra kerülve megrendezik a brit EU-tagságról szóló népszavazást. Ez természetesen tovább növelte a nacionalisták befolyását, hiszen ha a mérsékelt jobboldal megpróbálja átvenni a szélsőjobb jelszavait, akkor ezzel mindig az utóbbit erősíti. Kevés klasszikusabb szabály van ennél a politikában. Ma ott tartunk, hogy David Cameront a Munkáspárt EU-párti kiállása mentheti meg attól a kudarctól, amit a népszavazás elbukása jelentene számára. És azok a mélyen konzervatív-ellenes skótok, akik a szigetországon belül az unió leghűségesebb hívei.

Érdemes feltenni a kérdést, hogy magyar szemmel mit nyernénk, és mit vesztenénk, ha a brit szavazók mégis a kilépés mellett döntenének? A Londonban és szerte a szigetországban dolgozó honfitársainkkal való szolidaritás okán azt kell kívánnunk, hogy a visszataszító alkuk ellenére is győzzenek a bent maradás hívei. David Cameron ezt természetesen nem érdemelné meg, de a szigetországban dolgozó Anettek, Balázsok, Lacik (hogy néhány kedves ismerősömet említsem) százezernyi társaikkal együtt nagyon megérdemelnék.

Egyébként azonban egyáltalán nem olyan biztos, hogy hazánk sokat vesztene az Egyesült Királyságnak az unióból való kilépésével. Ha a bent maradó országok nem a szétesés jeleként, hanem egyfajta új kezdetként fognák fel a brit kilépést, akkor sok mindenben előnyére változhatna meg az unió. Az angolszász eredetű, neoliberális gazdaságpolitikából vissza lehetne fordulni ahhoz a szociális piacgazdasági modellhez, amelyre az egész európai egység épült 1945 után. A közös döntéshozatalból eltűnne az a kormány, amely mindig keresztbe tett annak, hogy tovább mélyüljön a tagállamok együttműködése. Szociális és környezetvédelmi kérdésekben erősödne a közös uniós politika, és nemzetközi téren is erősebb lehetne az önálló európai érdekérvényesítés.

A kelet-európai euroszkeptikusok, köztük Orbán Viktor elveszítenék nagy nyugati szövetségesüket, és végre be kellene látniuk, hogy ha felmondják az uniós szolidaritást, akkor nagyon gyorsan a senki földjén találják magukat.

Hegyi Gyula

Forrás: Népszava

Szájhősök tere. Olyan gondolatmorzsák a netről, amik nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját, de mindenképpen érdemes tudni róluk.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük