Búcsú elnökünktől

Goncz Arpad

Meghalt október 6-án Göncz Árpád, Árpi bácsi. Egy korszak száll vele sírba, a harmadik köztársaságé, melynek ő adott arcot. Noha abból a húsz évből csak tízen át volt ő a köztársasági elnök, noha ebből a tíz évből is csak az első négyben játszott mértékadó szerepet, mégis benne testesült meg az, amiért a köztársaságot gyengéivel és mulasztásaival együtt is szeretni lehetett.

A nemzet egysége az ő felfogásában azt jelentette, hogy a magyar állam számára minden polgára egyenlően fontos. A roma ugyanúgy,mint a nem roma. A munkapiacról kiszorult ember ugyanúgy, mint a sikeres vállalkozó. A nem hívő ugyanúgy, mint a hívő. A zsidó ugyanúgy, mint a keresztény. A politikai közösség minden magyar honpolgárt – származásától, társadalmi helyzetétől, hitétől, világnézetétől, személyes életfelfogásától függetlenül – egyenrangú tagjának ismer el.

Felelősséget vállal azokért, akik az ország emelkedése során a margóra sodródnak vagy megrekednek hátrányos helyzetükben. Az emberek közti egyenlőség Göncz Árpád számára nem csupán erkölcsi és politikai eszme volt, hanem mindenekelőtt személyes habitus. Író volt és műfordító, a szellem embere. Államfőként már a helyzeténél fogva is tekintély övezte. Személyisége azonban sem hivatali, sem más tekintélyt nem követelt magának. Valami megfoghatatlan és ugyanakkor magától értetődő egyszerűség és kedvesség sugárzott belőle.

Azokban az évtizedekben, amikor a magyar értelmiség derékhada megkötötte a maga alkuját a rezsimmel, ő csendesen félrehúzódott, de 1979-ben már ott volt a Bibó-emlékkönyv szerkesztőbizottságában. Senki nem volt nála alkalmasabb rá, hogy a köztársaság ethoszát a személyében jelenítse meg. Göncz Árpád volt az egyedüli a harmadik köztársaság elnökei közül, akit – az alkotmány szellemével összhangban – a két politikai oldal közti megegyezés alapján választottak meg.

Esendő lény volt, mint mi valamennyien, ki-ki a maga módján. Akkor érezte jól magát, ha összhangban volt a környezetével; rosszul tűrte a konfrontációt. Lelkiismerete azonban nem engedte, hogy a hajlamait kövesse. Így vált töretlenül magas népszerűségével együtt is megosztó személyiséggé.

Reménységgé, erkölcsi támasszá mindenki számára, aki azt kívánta, hogy Magyarország normális liberális demokráciává legyen. És gyűlölet tárgyává azok számára, akik nem bocsátották meg neki, hogy a taxisblokád idején megakadályozta a hadsereg bevetését, hogy útjába állt a média einstandolásának, s hogy az AB-hez küldte a Zétényi–Takács-féle bosszútörvényt. 1992. október 23-án a Kossuth téren országos botrányt okozva kifütyülték.

A halottat nem fütyülik ki. Állami díszpompával eltemetik. Üres frázisokkal tisztelegnek az emléke előtt. Kitörlik a hivatalos emlékezetből azt, amivel egy volt, a harmadik köztársaságot.

Bővebben: Népszabadság

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük